Néhány héttel ezelőtt még azért izgultunk, hogy a gátak tudják-e tartani a veszélyesen megáradt Duna vizét. Romániában több települést elöntött a hatalmas vízmennyiséget szállító folyó. Még el sem múlt a veszély és máris a Bodrogról és a Hernádról hallottunk a hírekben, hogy néhol kiléptek a medrükből.
Nagyon sok hó esett ebben az évben a Duna és a Tisza, a két legnagyobb folyónk vízgyűjtő területén. Számítani kellett a magas vízállásra. De szerencsére csak ritkán fordul elő, hogy mindkét nagy folyónk egyszerre áradjon. Ez történt 1879-ben, ekkor áradt utoljára egyszerre a Duna és a Tisza.
1879. március. 12-én éjjel hatalmas vihar után a megáradt Tisza háromheti megfeszített védekezés ellenére áttörte a gátat, és lerombolta Szeged városát. 6300 lakóházból alig 300 maradt állva. Pár nap múlva Ferenc József császár csónakkal járta be a várost. Így szembesült a pusztulás mértékével. Sokat idézték történelmi nevezetességgé vált szavait: „Szeged van, Szegednek lennie kell, Szeged szebb lesz, mint volt…” Összefogással hazai és külföldi segítséggel ujjá építették Szegedet. Nekem valamikor gyermekkoromban megmutatták azt az állva maradt házat, melynek falán a víz magasságát emléktábla jelezte. El sem tudtam képzelni milyen lehetett az a fenyegetően nagy víz.
Gyermekkoromban a Tiszához elég közel laktunk. Ha magas volt a vízállás megnéztük apukámmal. De a gát tövénél soha nem láttam, hogy magasabb. Sokszor jártunk az ártérre kukoricát vetni, kapálni és betakarítani a termést. Ilyenkor mindig megnéztem a medrében békésen folydogáló folyót. Sokat üldögéltem a homokos parton, vártam hátha felbukkan egy hajó, vagy egy motorcsónak. Fürödtem is benne, a vize olyan kellemesen hűsítő, simogatóan lágy volt, a nyári nagy melegben. Mindig hullámzott a víztükör, a szellő mindig fodrozta a víz felszínét.
1970 tavaszán rettenetes híreket lehetett hallani. Veszedelmesen az áradat a Tisza és mellékfolyói Észak-Magyarország területén. Fehérgyarmat, Tunyogmatolcs, Vásárosnamény lakosságát kitelepítették. A folyók átszakították a gátakat, és több helyen lakott települést veszélyeztettek. Nagyon áradt a Körös és a Maros is. Május 21-én Makó város lakosságát Szentesre és Hódmezővásárhelyre telepítették. Tornatermekben, kollégiumokban kaptak ideiglenes szállást az emberek. Szentesi vállalatoktól, üzemekből a férfiakat Makóra vitték homokzsákot tölteni, kocsira rakni, ideiglenes gátmagasítást építeni. A szegvári lakosság is érezte a veszélyt. A réti telepen lakók naponta megnézték mennyit emelkedett a víz szintje. Magam is meggyőződtem róla mekkora az eddig mért legmagasabb vízállás. Május végén, egy napon a gáthoz indultam. Nagyon meleg volt. Ma is magam előtt látom a víz sárgás színét, olyan volt mintha agyag ázott volna. A sárgás, zavaros vízből csak a magas fák lombkoronája látszott ki. A gát tetejétől alig több mint egy méterre lehetett a vízszint. A gátőrháztól jobbra és balra emberek járkáltak 300-400 méterre egymástól lapáttal a kezükben. Figyelő szemüket a földre szegezték. Megdöbbentő, félelmetes látvány volt a hatalmas víz. Környezetünkben akkor a legveszélyesebb a Kurca torkolati szakasza, a Tinórompa környéke és a szentesi szivattyútelep volt. Ezeken a helyeken kellett legnagyobb erőkkel védekezni. Az eddigi legnagyobb Tisza-völgyi árvíz vonult le 1970-ben május és július között.
A Maros soha nem látott vízmagasságnál 624 centiméterrel tetőzött Makónál. A tiszai vízmérce Szegednél 961 centiméterrel rekord magasságot döntött. A védekezésben a vízügyi dolgozók, a honvédség a lakosság hatékonyan együtt működött. A gátakon dolgozott erejét megfeszítve magyar és orosz katona, de még a hazánkban tanuló külföldi egyetemista is. 1970 júniusában a védekezési munkákat az akkori pártállam vezetője Kádár János megtekintette Szegeden.
1998 őszén majd 1999 tavaszán újabb nagy árhullámok vonultak le a Tiszán és mellékfolyóin. A rendkívüli helyzetek ismétlődtek. A legveszélyesebb és a legnehezebb mégis a 2000. évi volt. Április elején rendelték el a veszélyhelyzetet. Szolnokon és Szolnoktól délre volt a legnagyobb nyomás a gátakon. Itt lehetett leginkább gátrepedéstől, gát szákadástól tartani. Itt kellett legsürgősebben a gátakat magasítani. Veszélyben volt néhány település. 1041 centiméter magasságnál tetőzött a Tisza Szolnoknál. Minden idők legnagyobb árhulláma, azt mondták. A védekezési munkát Orbán Viktor, miniszterelnök úr is megtekintette Szolnokon. Féltek az ott lakók, hogy a víz a gátakat elmossa. Nagy-nagy összefogással, megfeszített munkával sikerült a gátak között tartani a vizet. Nagyon sok ház átázott, megrongálódott, a hosszú ideig tartó magas vízállás következtében. Csongrádon különösen sok lakóházat le kellett bontani, mert jelentős kárt szenvedtek. Ekkor szintén megnéztem a szegvári gátőrháznál a folyót. A vize csúnya sötét szürkés, és nagyon szennyezett volt. Az ártéren a fák még alig rügyeztek. Félelmetes volt a látvány, de én nem éreztem mégsem nagyon veszélyesnek. Nem láttam nagy sürgés-forgást. Nyugodt voltam. Erősek a gátak, jól bírják a hatalmas víz nyomását. Úgy emlékszem az apadás egy kicsit gyorsabb volt, és ezen a szakaszon nem döntött rekord magasságot a vízszint.
2006 telén rengeteg csapadék hullott a Duna és a Tisza vízgyűjtő területén. Számítani lehetett a magas vízállásra. Csak reménykedni lehetett, hogy a hóolvadás nem lesz túl gyors. Mindez nem így történt. Először a Duna fenyegette elöntéssel a part mellett lakókat, majd a Tiszán indult el soha nem látott nagyságú árhullám. A Duna magas vízállása visszaduzzasztotta a Tiszát, a Tisza a Zagyva, a Körös és a Maros nagyon megemelkedett vizét csak nagyon lassan bírta befogadni. A vízmérce magassága minden eddigi csúcsot megdöntött. A rádió a televízió a sajtó, vezető helyen foglalkozott az áradással. A környező országokban néhol kiléptek a folyók a medrükből. Minden idők legnagyobb és legveszélyesebb áradása volt a Tiszán. A kormány veszélyhelyzetet rendelt el a Tisza, a Körös és a Maros mentén. Először április 18-án indultam el a vizet megnézni. Legalább egy kilométerre lehettem a gáttól, mikor a homokzsákokat szállító katonai helikopter hangját hallottam, azután hamarosan megláttam. A testem beleborzongott. A szállítmányát a mindszenti szivattyútelepre vitte a két helikopter. Gyorsan fordult, vitte a homokzsákokat. A gátőrháznál homokhegyek tornyosultak. A teli zsákokat a töltésen teherautó szállította a Tinórompához. A vízmérce ekkor 1023 centimétert mutatott. A víz nagyon csúnya volt, szemetes, zavaros. Sok-sok műanyag palackot szállított. A part mellé rengeteg szemetet sodort az áradat. Látszott, hogy még nem tetőzött az áradás a folyón. Még az ártéren lévő már zöldellő fákat is sajnáltam. Megfulladnak a hosszan tartó magas, piszkos, hideg vízben. Arra gondoltam valamikor almát, körtét, szilvát, őszibarackot szüreteltünk az ártéren lévő fákról. Hol van ez manapság? Akaratlanul eszembe jutott bírni fogja-e a gát az iszonyatos nyomást? Mikor lesz a tetőzés? Meddig tart a magas vízállás? Azt biztosra mondták lassú lesz az apadás. Hallottam április 21-én 1057 centi a víz magassága, 22-én, 23-án még mindig annyi. Ekkor megint elindultam a Tisza felé. 1057 centi, félelmetes, hiszen a gát csak 11 méter magas. Az volt az érzésem jön egy nagyobb hullám és átcsap a víz a töltés tetején. Máskor a hatalmas gátat most nagyon kicsinek és sebezhetőnek láttam. Mi lesz, ha átázik? Mi lesz, ha nem bírja a víz nyomását? Nagy volt a feszültség a jelen lévő emberek szemében. Nagy volt a forgalom. Sokan voltunk ott a faluból. Volt, aki csak látni akarta a nagy vizet, mint én, de sokan homokot lapátoltak zsákokba, vagy pakolták járművekre. Megnéztem a katonai uszályt, amint kiköt. A munkások megpakolták teli homokzsákkal, majd az uszály a rakományával a zavaros vízben elindul a veszélyes helyre, ahol a munkások másik része építette a bordás megtámasztást. Tíz méter ötvenhét centi, ilyen magas vizet, ennyi vizet még soha senki nem látott. A folyó vízszintje csak nagyon lassan kezdett el csökkenni. Egyre több helyen kezdett el szivárogni a víz a töltés aljában. Megrepedt a gát hosszanti irányban. Többen és még többen dolgoztak a gátakon a szegvári határban. Mindig a híreket hallgattam. Híradásokból új szavakat tanultam: gátrepedés, suvadás, fakadó víz, buzgár, ideiglenes védmű, nyúlgátépítés, bordás megtámasztás, ellennyomó medence, árvízvédelmi karó, szádpalló. Az árvíz megakadályozására annyi homokzsákot építetek be, hogy Budapesttől San Franciscoig érne, ha egymás után sorba raknák. De felhasználtak a védekezésnél követ, kavicsot, terméskövet, deszkát és műanyagból készült vizes tartályokat is.
A katasztrófavédelem, a honvédség, a vízügy dolgozói és az érintett települések lakossága hetekig éjjel-nappal megfeszített erővel vett részt a minden idők eddigi legnagyobb tiszai áradása elleni védelmi munkákban. Sikerült megakadályozni hatalmas munkával, összefogással, szervezett védekezéssel, hogy lakott települések víz alá kerüljenek. Példamutató volt az összefogás, a helytállás, a hozzáállás, a szervezés a védekezési munkákban. Eddig még soha nem nehezedett a gátakra ilyen hosszú ideig ekkora víznyomás. Nem volt ilyen lassú az apadás. Meddig bírják a gátak ezt a nagy terhelést? Az időjárás egyre szélsőségesebb. Bizonyára ezután is lesz nagyon sok csapadék. A gátépítés lépést tart-e a növekvő árvizekkel? Gondolom, a gátakat nem lehet az égig magasítani. Ezután is szükség lesz a mostanihoz hasonló példás összefogásra, egymás segítésére a bajban, és nemcsak a bajban.
