Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Békeplakettet kapott a Szegvári Háziipari Szövetkezet – 1984.

2 412

Az alábbi írás a Délmagyarország 1984. május 16-i számában jelent meg.

A béke- és barátsághónapja keretében tegnap délelőtt Szegvárra látogatott Duschek Lajosné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke. A nagyközség párt-, állami és társadalmi, valamint a Háziipari Szövetkezet vezetőinek kíséretében több gazdasági egységet meglátogatott. Felkereste a Háziipari Szövetkezet, a Kendergyár, a helybeli Puskin Tsz üzemrészeit, és megismerkedett az ottani körülményekkel. 

Délután békegyűlésre került sor a nagyközségi Művelődési házban. A résztvevőket Tonomár István, a szegvári pártbizottság titkára üdvözölte, köszöntve Duschek Lajosnét, Gyárfás Mihályt, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának titkárát. 

A békegyűlés szónoka, Duschek Lajosné hangsúlyozta, hogy a május sok évfordulót hordoz: többek között azt a napot, amikor 39 évvel ezelőtt – május 9-én – Európában elhallgattak a fegyverek. 

Hangsúlyozta: a mi népünk számára 1945. április 4-e nemcsak a szabadságot hozta el, hanem a békét, a fejlődést, a szocializmus építésének lehetőségeit is. Tudjuk honnan indultunk el és hová jutottunk, éppen ezért van mit féltenünk, van mit oltalmaznunk. Mindenki munkája alapján méretik meg ebben az országban, és a jó munka a feltétele ezután is a gazdasági és társadalmi előrehaladásnak. 

Az előadó szólt a béke-világmozgalom akcióiról, a bizalom légkörének visszaállításáról és erősítéséről, a Varsói Szerződés országainak legutóbbi felhívásáról. Amilyen iramban növekedtek a világban a fegyver-készletek, úgy erősödött a békemozgalom minden kontinensen és különösen Európában, ahol 39 éve nincs háború. A magyar nép, köztük a lányok, asszonyok úgy szolgálják legjobban a béke ügyét, ha a munkában helytállnak a mai követelmények szerint. A békemozgalom törekvése: tárgyalni még nem késő! Ezt a politikát minden józan ember követi. 

Duschek Lajosné kiemelte a szövetkezet dolgozóinak internacionalista és békevágyó magatartását, s azt, hogy társadalmi munkában kimaradt anyagokból gyermek-holmikat készítenek a fejlődő országok részére. Ezután nagy taps kíséretében átadta a kollektívának az Országos Béketanács kitüntető plakettjét. Ezt Rózsa-völgyi Andrásné, a szövetkezet elnöke vette át, aki a dolgozók nevében megköszönte a kitüntetést, hangsúlyozva, hogy munkájukkal, politikai kiállásukkal továbbra is változatlan erővel támogatják a béke eszméjét.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató