Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Az ünnep fényei, hangjai után

856

A szabadság mámora lengte be augusztus 20-án kis falunkat. Gyönyörű reggelre virradtunk, tisztaság, rend mindenütt. Az események terv szerint haladtak, hogy méltóképpen ünnepeljük meg Szent István államalapításának napját.

Délelőtt 9-kor kedves esemény zajlott a megyeház ódon falai közt. Sok-sok hónap munkájának eredményeként megnyílt a Babaház, amely az alsó épület homályából került a napfényes két első terembe. Órákig lehetett volna csodálni a különböző korok, országok, népviseletek játékait, beszélgetni egymással a macik különbözőségéről, hasonlóságáról. Nem lehetünk elég hálásak az Antal házaspárnak, Gyöngyikének még az öröklétben is.

Délutánra megváltozott a falu főutcája, főtere, a művelődési ház előtti hatalmas terület. Hagyományőrzőket lehetett követni tevékenykedésükben, hatalmas kirakodó vásár kínálta portékáit, a gyerekeknek habfürdő és játszótér, a színpad előtt padsorok, ahol a színvonalas műsort nézhették az érdeklődők, köztük szívünk csücskét a Dobbantó Néptáncegyüttest. Aki megéhezett, -szomjazott, gazdag választékot talált a civilszervezetek jótékonysági asztalainál, vagy a vidékről jött étel-italárusoknál.

Fél 6-kor elérkezett a nap fénypontja az új kenyér szentelése, kóstolása, majd a díszpolgári és Szegvárért Érdemérem kiosztásának ideje. Mindenki jóváhagyólag tapsolt Lucz Ferenc posztumusz és Kádár György félévszázada készülődő elismerésének.

A tűzijáték pompás volt, mint mindig, és nem hivalkodó, hanem elgondolkodtató. Ezután éjszakába nyúló kulturált szórakozással zárult a szépséges nap.

Másnap, 21-én a motorosok miatt zárták le az utcát, és délelőttől tartottak az ügyességi bemutatók, amelyek a résztvevők felkészültségét, jármű feletti uralmát voltak hivatottak demonstrálni. Sokan voltak rá kíváncsiak.

És most kérem a résztvevőket és a nézőket, ne haragudjanak meg rám, de én keserű szájízzel haladtam el a rendezvény mellett. Elgondolkodtam, hogy a hétnyelven beszélő gépcsodák régen közlekedési eszközök voltak, és bár szennyezték a környezetet, de akinek nem volt autója, eljuthatott vele céljához. (Mi is férjemmel). Azóta fél évszázad eltelt, és az ember akkor is terheli az immár teljesen megviselődött természetet, amikor nem muszáj. Jöttünk haza Szentesről busszal, és az utcából hatalmas kék füstfelhő gomolygott ki: az égő gumik füstje a bravúros fékezés eredményeként. Nyomait bárki láthatja még most is. Szörnyülködve láttam az ott sorfalat állókat, köztük kisgyermekeket, karonülőket, mennyi kipufogógázt kell lenyelniük, megalapozva későbbi betegségeket a látottakért. Meddig kell még sivalkodni a környezetvédőknek, hogy „emberek, túlléptük a bolygó tűréshatárát.” A jövőnk a tét! David Attenborough megírta requiemjét a Földért és érettünk, de nyitva hagyott egy kis ablakot benne, ha még most elkezdünk tudatosan élni, talán később jön a biztos pusztulás. Kérem önöket, ne a károgó öregasszonyt szidják írásomért, hanem gondolkodjanak el: gyermekeink, unokáink vannak, miért kell szenvedniük majd a mi passziónkért? Beleértem a repülőnapot, az autóversenyeket, az állva járatott autókat, amelyek mindig dührohamot váltanak ki belőlem, de sorolhatnám még az emberiség pusztító, romboló tevékenységét. Kérem a polgármester urat, ne adjon engedélyt többé erre a „szórakoztatásra”, mert van elég bajunk anélkül is.

Estére természetesen elszállt a rengeteg mérgező gáz, de ez senkit ne nyugtasson meg, az itt van a légkörben, savas eső formájában leesett, zöldségeinkkel megesszük. A magunk vesztén, „dolgozunk”.

Orvosné Jaksa Mária

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató