A Délmagyarország 1910. június 3-i számában egy érdekes hírre bukkantam, amely a szegvári választásról számol be. A 112 évvel ezelőtti hírekből kiderül, hogy a választáson nem volt szükség fegyveres beavatkozásra.
Pallavicini György őrgrófról
Somogy vármegye t. szolgabírója (1903–1905), de a br. Fejérváry-kormány kinevezése miatt lemondott. Az Alkotmánypárt tagjaként (1906–1910), majd párton kívüli ’67-esként országgyűlési képviselő (Selmecbánya, 1906–1910; Szigetvár, 1910–1918); közben az I. világháborúban, huszárkapitányként, frontszolgálatot is teljesített. Miniszterelnökségi államtitkár (1917. jún.–1918. máj.).
A Károlyi-kormány idején Sokorópátkai Szabó Istvánnal együtt megalapította az Országos Földmívespártot (1918. dec.), majd az Országos Kisgazdapárttal való egyesülés után az Országos Kisgazda- és Földmíves Párt egyik vezetője (1919. jan.-tól). A Tanácsköztársaság kikiáltása után emigrált, a bécsi Antibolsevista Comité egyik vezetője (1919. márc.–júl.). A Friedrich-kormány dunántúli kormánybiztosa (1919. szept.-től), az Országos Kisgazda- és Földmíves Párt nemzetgyűlési képviselője (Dombóvár, 1920–1926), de a trianoni békeszerződés törvénybe iktatása miatt kilépett pártjából (1920). Az újjáalakuló Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjához (1921. márc.), majd az Andrássy–Friedrich-féle Keresztény (Nemzeti) Földmíves és Polgári Párthoz csatlakozott (1922. jan.). A parlamentben hevesen támadta a frankhamisítási ügybe keveredett gr. Bethlen Istvánt és kormányát (1926). Az 1926. dec.-i választásokon nem szerzett mandátumot, majd párton kívüli legitimista programmal ismét országgyűlési képviselő (Dombóvár, 1931–1935). A II. világháború idején a konzervatív, angolbarát csoportosulás egyik meghatározó személyisége, többször felszólalt a Felsőházban, és a fenyegető német veszélyre figyelmeztetett, később pedig az országnak a világháborúból való azonnali kilépése mellett agitált. Az ország német megszállása után a Gestapo csak súlyos betegségére való tekintettel nem hurcolta el.
Mezőfi Vilmos képviselőről
Mezőfi Vilmos (Debrecen, 1870. márc. 27. – Bp., 1947. ápr. 16.): újságíró, politikus. 1892 – 1896 között a képviselőház gyorsirodájában dolgozott, egyidejűleg a Magyar Hírlap, Pesti Hírlap és Függetlenség c. politikai napilapok munkatársa volt. Az 1890-es évek közepétől az SZDP tagja. A párt 1899-i kongresszusán a szegényparasztság szervezésének elhanyagolását kifogásolva szembefordult a párt vezetőségével. A pártból való kizárása után, 1900-ban megalapította a Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Pártot, melynek programjával 1905-től 1910-ig a szegvári kerületet képviselte az ogy.-en. Mozgalma agrárszocialista jellegű volt; kispolgári demokrata, nacionalista elveket képviselt és a Függetlenségi Párt ellenzéki politikáját támogatta. Pártja az I. világháború előtt már csaknem teljesen elvesztette tömegbefolyását. A Szabad Szó c. lapot, melyet 1899-ben a szentesi földmunkások indítottak meg Árvai Bálint közreműködésével, 1901-ben ~ vette át. Számos röpiratot írt és fordított. – F. m. Az igazi socializmus (Bp., 1893); Jog a lustasághoz (Bp., 1894); Kommunizmus és kapitalizmus (Bp., é. n.); Jönnek a socialisták (Bp., é. n.); A sociáldemokraczia evangéliuma (Bp., é: n.); Weitling Vilmos a legelső német kommunista élete és tanítása (Bp., 1898); Két világ (Bp., é. n.); A munkabérek Magyarországon az 1896 – 1898 években (Bp., 1899); Anarkisták, vagy soczialisták (Bp., é. n.); Kik a hazaárulók (Bp., 1899); A socziáldemokraták tízparancsolata (Bp., é. n.); A mindentudó néplexikon (Elek Sándorral, Bp., 1928). – Irod. Dolmányos István: M. és a koalíció (Ért. a Tört. Tud. köréből, Új sor, 17. sz. Bp., 1960).
