Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Ahol a kalandok kezdődnek…

1 140

Mindig van egy hely ahol a kalandok kezdődnek és az álmok valóra válnak. Mi, a Régész tábor önkéntes csapata legalábbis ebben a reményben fogtunk neki a tábor szervezésének immár tizenharmadik alkalommal.

Az idei tábor témája a Csodaszarvas legendája köré épült és a korra jellemző nomád élettel, szokásokkal-, a kor örökségével ismertettük meg a résztvevőket.

Július 10-én hétfőn reggel a gyülekező után Vigh Mária a tábor vezetője és Bujdosóné Csuka-Kis Bernadett a SZEG-VÁR-LAK Egyesület elnöke köszöntötte a gyerekeket. A megnyitó után a táborozók letették a hivatalos tábori esküt, és a fiatal csoportvezetők megalakították saját kis csapataikat, név szerint: Jurta lakók, Markos mongolok, Lábnyom követők és Magyarok csodaszarvasai. Az első nap az ismerkedés jegyében telt, sok közös játékkal, ami elősegítette az oldott hangulatot. A délutáni program a Tűzköves Hagyományőrző Egyesület tagjaival (közösen) telt. A fiatalok a lovon járás tanulmányozása után Csák Zoltán, Korom Tibor és Csák Barnabás közreműködésével íjász bemutatón vettek részt.

A második napon folytatódott a „harcosok képzése”, az íjászat mellett Pölös Attila segítségével a táborlakók felépítettek egy jurtát és közben megismerkedtek annak elrendezésével, berendezési tárgyaival, magával a nomád állattartással. Egy másik helyszínen Győri-László Júlia a korabeli ruházkodási szokásokkal ismertette meg a fiatalokat. Emellett a korra jellemző művészetek közül a fafaragást Kulbert György mutatta. Délután több helyszínen voltak foglalkozások, melyeket kerékpárral lehetett felkeresni. A Jaksa János Helytörténeti Gyűjteményben a település történelmével, morfológiájával Kulbert-Takács Hajnalka ismertette meg a gyerekeket. Az intézmény udvarán régészeti lelet imitáción, leletláda feltáráson tanulhatták meg az alap régészeti fogásokat. Bár szorosan nem tartozott a tábor témájához, idén is ellátogattunk Vas Laci bácsihoz, aki szívesen fogadott bennünket mesélt a díszmadarairól, amelyeket a gyerekek közelről is megtekinthettek. A nagy melegben a Gelato Show fagylaltozó látta vendégül a tábor minden lakóját.

A harmadik napon az Ópusztaszeri emlékpark – Skanzen és nomádparkba látogattunk. Köszönjük Bánfiné Sajtos Lolita segítségét a nap gördülékeny szervezésében.

Feszty Árpád monumentális alkotása, A magyarok bejövetele című körfestmény megtekintését követően bejártuk a park minden zegét-zugát. Jó volt tapasztalni, hogy az addig kapott ismeretanyagot milyen lelkesen alkalmazzák a fiatalok, még a tárlatok vezetői is kiemelték a felkészültséget és az érdeklődést. A buszon énekszóval szórakoztattuk magunkat.

A negyedik nap az időjárás kiszámíthatatlansága miatt a szabadtéri foglalkozások helyszínét át kellett terveznünk a Szegvári Egyesített Közművelődési és Muzeális Intézménybe. (Az intézmény munkatársainak ezúton is köszönjük odaadó segítségüket.) Ezen a napon a sámánok világa mellett a korabeli gyógynövényeket és gyógymódokat helyeztük előtérbe Gila Róbertné Magdika közreműködésével, valamint a nemez készítést Szanyiné Katona Ágnes mutatta meg a lurkókat. Délután elérkezett a várva várt pancsolás, Gémes László és családja biztosította a helyszínt a „kendergyári” körmedence körül hangos gyerek zsivaj jelezte a jó hangulatot. A nap akadályversennyel zárult.

A vihartól tartva biztonságosabbnak ítéltük, hogy sátor helyett épületben alszunk. A tábortűz fénye idén a kultúrház udvarát világította be. A felsősófalvai fiatalok rögtönzött koncertet adtak furulyával és énekszóval, majd közös éneklés után kioltottuk a tüzet. Bent berendezett vetítő sarokban esti mese gyanánt ismeretterjesztő filmet nézhettek az érdeklődők, melynek témája a magyarok harcmodora volt a honfoglalás idején.

Az utolsó napon változatlan helyszínen folytatódott a pancsolás. Ebéd utáni időben be lehetett fejezni az elmaradt heti kézműves munkákat. A nap végéhez közeledve a táborzáró gyűlésen a gyerekek és a segítők is megoszthatták tapasztalatikat, élményeiket, Marika néni feloldott mindenkit a tábori eskü alól és zárta a 2023-as régésztábort.

Ahol az álmok valóra válnak

Régóta dédelgetett álmunk volt, hogy a testvértelepülésünkről, Felsősófalváról vendégül láthassunk gyerekeket. Célunk, hogy a generációs híd felépüljön, ami tovább biztosítja a két település, erősíti a barátságot és elmélyíti a szeretetet annak lakói közt.

Ez az álom idén valóra vált, kilenc csodálatos fiatal vett részt táborunkban és munkánkat, a velük érkező négy felnőtt segítette. Hétfőn délután érkeztek a vendégeink a tábor területére, ahol a kezdeti megilletődöttség gyorsan oldódott. Barátságok születtek, titkok szövődtek, sok vidám kacaj mellett.

A székely gyerekek programjait és vendégül látását nagyon sokan támogatták mindenkit szeretnék név szerint megemlíteni, ha véletlenül kifelejtenék valakit előre is elnézést kérek.

Hathatós anyagi támogatást nyújtott: Siska János és családja, akik egész héten segítették az egyesületet munkájukkal is. Szintén anyagi támogatást adott a Ternai KFT és a Gyenes KFT, valamint pályázat útján Szegvár Nagyközség Önkormányzata is patronálta a kezdeményezést, és biztosította szálláshelyüket. Az ágyneműt a Castellum étterem biztosította. A vendégek mobilitását a Tűzköves Hagyományőrző, Ismeretterjesztő, Kulturális Alapítvány kerékpárok kölcsönadásával segítette. A hétfői vendéglátók: Hegyi István és családja valamint Tóth József és családja. Kedden Gémes László és családja biztosította a vacsorát és a programot, köszönjük Szabó Elemérnek a vendéglátást a tanyán. Szerdán a Dobbantó Néptáncegyüttes csapata ismerkedett a vendégekkel és a fiatal táncosok maguk készítették a vacsorát. Pénteken ismét a Dobbantósok vállalták a házigazda szerepét, az anyukák kalácsot sütöttek a kemencében. A jól kifűtött kemencében a kalács után pizza is sült. A bőséges vacsorát tánccal és közös játékkal mozogták le a gyerekek. Szombaton Csongrádra látogatott a csapat. ahol Szigeti Szabolcs kürtőskaláccsal vendégelt meg minket. Szombaton a záró vacsorát Bába Miklós és családja reprezentálta, ahol a jégkrém sem maradhatott el. A Vándorló Szeretet Karitatív Egyesület csapata helyben sütött pattogatott kukoricával tette még változatosabbá a záró esemény étel kínálatát. Az Érdi zöldséges dinnyével gondoskodott a folyadék és vitamin pótlásról. Köszönet Magyar Ákosnak a rengeteg zöldség felajánlásért. Szintén komoly támogatást nyújtott az Agóra Zöldség – Gyümölcs Bolt.

Személyes köszönet minden családnak és magánszemélynek, süteménnyel, üdítővel, vagy bármilyen más módon támogatták azt, hogy ez az álom végre valóság legyen.

Nem utolsó sorban Nagy köszönet Nyárgus László úrnak, Parajd község és Felsősófalva polgármesterének, Bíró Zsolt Iskola igazgatónak, Nagy Magdolna intézményvesztőnek, aki Krall Erzsébettel, Puskás Ilonával és Szász Lászlóval végig helyt állt és gondoskodott a gyerekekről. Köszönet Andrási Elemér atyának a búcsúztatóért.

Köszönet annak a láthatatlan csapatnak, akik árnyékként a háttérben minden feltételt biztosítottak a  gondtalan nyaralása és táborozása érdekében.

„Az álmot csak két dolog táplálhatja: a cselekvés és az őszinteség. Ha elég őszinte vagy ahhoz, hogy szembenézz az álmoddal és a valóra váltást nehezítő akadályokkal, valamint megteszel mindent, hogy kiküszöböld azokat az akadályokat, akkor jó eséllyel azon kevesek közé tartozhatsz, akiknek sikerül.”

(Karen Hawkins)

Blaskovics Sándor
a SZEG-VÁR-LAK Egyesület alelnöke

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató