A nőnap ünneplése Magyarországon, különösen a szocializmus évtizedeiben (1950-es évektől a 80-as évekig), nagyban különbözött a maitól. Bár az ünnep gyökerei a 20. század eleji munkásmozgalmi küzdelmekhez nyúlnak vissza, a Rákosi-korszakban kötelező jelleget öltött, és szovjet mintára március 8-án tartották meg.
A nőket nemcsak otthon, de a munkahelyen is megajándékozták. A legjellemzőbb ajándék a vörös szegfű volt, de tulipánnal vagy más szezonális virággal is kedveskedtek. Gyakoriak voltak az apróbb használati tárgyak, bonbonok, vagy a vállalati kultúrkörben adott ajándékutalványok.
A nőnap régen inkább volt közösségi, mint meghitt családi ünnep. Ezt a faktumot bizonyítja a Szegvári Ipartestület nőnapi ünnepségei, ahol a kisiparosok és baráti társaságának tagjai együtt ünnepeltek, amely tovább erősítette az összetartozást. (Sokszor kihangsúlyozom, hogy véleményem szerint Szegváron a valaha volt legjobban összetartó közösség a kisiparosok voltak.)
A kisiparos köszöntéseken a hölgyek is megköszönték az ünnepi programot, s kisebb, humorosabb ajándékokkal kedveskedtek a férfiaknak (pl. bajuszserkentő krém, „párizsi parfümmel illatosított” bajuszkötő, sorsjegy, termékenység- és férfiasság növelő szer, stb.). Egyébként a kisiparosok tartottak „férfi napot” is, amely az Ivó névnapon, május 19-én volt.
A régi nőnapi ünnepségekről négy archív videófelvétellel szeretnék megemlékezni. Az operatőr Puskás Pali bácsi volt, a VHS-kazettákat pedig Gila Csabától kaptam kölcsön.
Fogadják szeretettel a 30-40 évvel ezelőtti felvételeket! S szeretném megragadni az alkalmat, hogy a tavasz első kedves ünnepén sok szeretettel köszöntsem a szebbik nem tagjait! Boldog nőnapot kívánok!