Simon István : Virágzó cseresznyefa Mandula utcán az éjjel láttam egy nyíló kicsi fát. Épp rásütött a hold. Fehér lett rajta a virág, Azt hittem, hogy mandulafa, pedig cseresznye volt. Magasba nyúló házfalak között, fényes ablak alattLebegtette a szél. Megálltam, Néztem egy kicsit, Még elsuhant a gépkocsi az utca véginél. Jólesett látni ezt a fát, millió zsibongó virágTündöklő […]
A Művelődési Ház 2007. márciusi programjairól néhány gondolatban: – Március 4. Téltemetés-tavaszköszöntés néphagyomány felelevenítése a kisze-baba készítő műhelyben 2 órától és a szegvári lótulajdonosok, Bihari Mátyás, Gajda László, Magyar Pál, Obrátka Mihály valamint a Mihály János vezette Lovas túracsapat közreműködésével. A levonulást a szegvári Önkéntes Tűzoltó, a szegvári Horgász Egyesület, valamint a Polgárőr Egyesület tagjai […]
Eljött a nap, amire nagyon vártam. Február 12-én Szegvárról indultunk Budapestre, onnan mentünk Schaanba. Másnap délelőtt értünk oda. A ház neve Kinderheim, ez egy nagy épület, ahol 16 gyerek, és 4 nevelő lakott.Az első napok különösek voltak számunkra, mert akkor ismerkedtünk meg egymással. Ott németül beszéltek, hiszen egy másik országban jártunk. Az ottani emberek: Bani, […]
Nagyon népszerű iskolánk alsó tagozatosainknak körében a mesevetélkedő. Több éves hagyomány már, hogy minden évben megrendezésre kerül rólunk az a népszerű verseny. Még tavaly télen elkezdődött az első mesék olvasása, mára már 16 mesén vannak túl a kis alsósaink. Március közepén bonyolítottuk le a területi verseny 4. fordulóját. Ide már a 3 szegvári csapaton kívül […]
Kedves Olvasók! Először a márciusi eredményekről szeretnék beszámolni. Megrendeztük mind az alsó, mind a felső tagozatban a Petőfi szavalóversenyt. A következő eredmények születtek: 1-2. osztály: 1. helyezés: Pallai Boglárka 1. b. (Felkészítő nevelő: Ternainé Kovács Anna.) 2. helyezés: Szabó Diána 2. a. (Felkészítő nevelő: Vassné Agócs Ilona.) 3. helyezés: Bihari Rebeka 2. a. (Felkészítő nevelő: Vassné Agócs […]
Szegvár Nagyközség Önkormányzata, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság az idén is megrendezi a falunapi fesztivált 2007. augusztus 18-19-20-án a Kastély és a Piactér környékén. Programajánlatunk: 2007. augusztus 18. (szombat) Örök Pillanatok c. fotókiállítás Purgel Zoltán munkáiból Díszítőművész szakkör jubileumi kiállítása Egyéb kiállítások Falusias játékok vetélkedője a környező települések képviselő-testületeinek részvételével Diszkó 2007. augusztus 19. […]
Szegvár Nagyközség Önkormányzata, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság a Művelődési Házzal közösen egész napos rendezvényt szervez május elsején a Kastélyban és annak udvarán. Programunk a következő: – 10 órától: Durbincs Bábcsoport, kis színjátszók bemutatkozása, gyermek játszóház. – 15 órakor: kiállítás megnyitás. Az Én ezt tudom! Szegvári és Szegvár környéki alkotók III. pályázatának képzőművészei és a zsűri […]
Április 1-jén Húsvéti hímes tojás kiállítást nyílt a Jeles napok a néphagyományokban programsorozat keretében. A kiállításon Kósa Lajosné mindszenti festő, Danicskáné Cserna Piroska, az „ifjú népművész” cím tulajdonosa, tojásírókázó, és Kovácsné Bíró Ildikó kézműves, tojásfestő alkotásait tekintheti meg az érdeklődő. A megnyitón az Életmód Klub hús nélküli húsvéti finomságait kóstolhattuk meg. Az alkotók segítségével elsajátíthatták a tojásírás, […]