Szegváron járt a Délvilág-stáb

Újságírókból, szerkesztőkből álló kis csapat megyejáró néven, célul tűzte ki Csongrád megye ötvenkét településének körbejárását.Ellátogatnak a kisebb településekre azzal a céllal, hogy megismerjék az adott helységet, de ugyanakkor beszélgessenek az olvasókkal, vitatkozzanak. Szegvárra esett az első találkozás lehetősége. A Művelődési Ház nagyterme sok érdeklődőnek adott helyt. Február 20-án itt volt közöttünk a Délvilág stábja. Őrfi […]

Kurca-parti Óvoda farsang 2007.

Farsang a Kurca-partján Énekszótól volt hangos a szegvári Kurca-parti Óvoda környéke február végén. A hagyományosan megrendezett ovi farsangon hat csoport jelmezekbe öltözve mutatkozott be az anyukáknak, apukáknak, és a jelenlevő vendégeknek. 

Új kirendeltsége nyílt Hódmezővásárhelyen a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetnek

A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet 2007. február 2-án 11 órakor ünnepélyes kirendeltség-átadást tartott Hódmezővásárhelyen, az Andrássy út 28. szám alatt.A takarékszövetkezet már korábban megvetette lábát a megyei jogú városban, ahol most saját beruházásának befejeztével egy új, színvonalasabb épületben várja ügyfeleit.Szinte napra pontosan 50 évvel ezelőtt alig több mint egy tucat szegvári lakos elhatározta, hogy megalapítja […]

Holnaptól vizitdíj

Vigh-Molnár Henriett közleménye Február 15-től lép életbe a vizitdíj fizetés, melyet az beteg-orvos találkozók alkalmával kell fizetni a rendelőben.Az innen letölthető tájékoztatót az Országos Alapellátási Intézet bocsátotta a háziorvosok rendelkezésére.

Horváth Dezső a szegvári könyvtárban

Horváth Dezső Táncsics Mihály-díjas, Veres Péter-díjas író, újságíró, a Délmagyarország és a Délvilág munkatársa volt vendégünk a könyvtárban, a Kultúra Pártolók Körének meghívására. Ismerve a művész írásait – a könyvtárunk beszerzett néhány kötetet, amely kézről-kézre járt, illetve a Délvilág számaiban olvashattuk cikkeit, így bepillantást nyerhettünk az író gondolatvilágába, stílusába – egy kellemes, vidám estére számíthattunk. Ez […]

Újra Szegváron maradt a Méhecske Kupa

Az 50 éves Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet 2007. február 4-én immár 23. alkalommal rendezte meg a szegvári sportcsarnokban a Méhecske Kupa kispályás labdarúgó tornát működési területének csapatai között.A meghívást mind a 13 település csapata elfogadta, így a szervezőknek ennek megfelelően kellett a lebonyolítást kitalálniuk. A csapatokat három hármas és egy négyes csoportba sorsolták a tavalyi […]