Óvjuk szervezetünket a parlagfűtől és egyéb gyomoktól!

Négy évvel ezelőtt a Csongrád Megyei ÁNTSZ felhívására parlagfű akciót indítottunk el Szegváron.A figyelemfelkeltés az elsődleges szempontunk. Azt akarjuk tudatosítani, hogy a parlagfű elterjedése milyen veszélyeket rejt magában. Akik már szenvednek a parlagfű allergiától azok már tudják milyen sok kellemetlenséggel, illetve súlyosabb esetben fájdalommal jár ez a betegség. Hihetetlen volt számunka, ami a beszélgetések során […]

A falunapi fesztiválról

Szegvár Nagyközség Önkormányzata, a Képviselő-testület Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága az idén is felvállalta a falunapok megszervezését. A három napos rendezvény augusztus 18-19-20-án bonyolódott le több helyszínen. Így a Kastélyban felállított színpadon, a Piactéren, a Művelődési Házban és az előtte való téren, a Kórógy-tavon, a sportpályán.Testvértelepülésünkről Lewin Brzeskiből már hétfőn, azaz 14-én megérkezett a csoport. […]

Szegvár-Apátfalva bajnoki mérkőzés

A sportpályán az Apátfalva – Szegvár bajnoki mérkőzést nézhették meg a focibarátok. Az apátfalvi ifi csapat 11 góllal-, a felnőtt csapat pedig 5 góllal a „zsebében” szomorúan tért haza. A szegvári csapat nem „kapott be” egy labdát sem… Szegvár – Apátfalva ifjúsági mérkőzés: 11 : 0Szegvár – Apátfalva felnőtt mérkőzés: 5 : 0