A Gorkij TSZ és a Puskin MgTSZ egyesülése – 1978.

Kőrösi Lajos bácsi amatőrfilm archívumából ma egy közgyűlés 24 perces, 48 évvel ezelőtti felvételét teszem közzé.

1978-ban a Gorkij Termelőszövetkezet és a Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet egyesült, pontosabban fogalmazva a Gorkij TSZ olvadt bele a Puskin MgTSZ-be – sajnos hiányosak az információim erről, ezért elnézést kérek. (Aki tud információval szolgálni, kérem jelezze felém, s frissítem a cikke, sajnos a pontos dátumot sem sikerült kiderítenem.)

Ez a két olyan termelőszövetkezet döntött az összefogás mellett, amelyek hosszú éveken át Szegváron becsülettel szolgálták a magyar mezőgazdaság ügyét, tagjaik boldogulását. Az egyesülés célja az volt, hogy a közös erőforrások hatékonyabb felhasználásával, a termelési kapacitások összehangolásával és a piaci lehetőségek bővítésével stabilabb és eredményesebb működést biztosítson tagjai számára.

Lajos bácsi felvétele több időpontban lévő eseményt örökít meg, ezek egy nagy szuper 8-as filmtekercsen voltak, s egymás után lettek „fűzve”. Úgy látom, hogy a végső közgyűlés a Puskin MgTSZ gépműhelyében volt megtartva. Nagyon sokan részt vettek a közgyűlésen, Lajos bácsi közelről mutatja az embereket, a szívem majdnem „kiugrott a helyéről”, amikor édesapámat (Purgel József) megláttam huszonévesen, amint barátjával, – a sajnos azóta elhunyt – Majzik Pali bácsival üdítőkkel kínálják a közgyűlésre érkező vendégeket.

Pár másodpercben azt is felfedezhetjük, amikor a szegvári sorompó le volt engedve.

Az elmúlt héten sikerült Kőrösi Lajos összes filmfelvételét digitalizálni, kb. nyolcvan fő támogatótól közel félmillió Forint támogatás folyt be a professzionális, stúdióban való digitalizálás költségeinek fedezésére – számomra jó érzés, hogy ilyen sokan „mellém álltak” ebben az emlékmentő projektben. Tehát Lajos bácsi, a szegvári utókornak hagyott teljes öröksége meg van mentve, ezeket folyamatosan publikálni fogom a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban. Számomra a régi értékek megmentése azért is különösen fontos, mert ezek adják a régi Szegvár közvetlen lenyomatait, ezekből megérthetjük, hogy hogyan éltek, gondolkodtak és éreztek a szegvári emberek ezekben az években.

Ezen a héten több olyan megkeresést is kaptam, akik pénzbeli támogatást szerettek volna adni Lajos bácsi filmjeinek digitalizálásához. Mint, ahogyan fentebb is fogalmaztam, erre a célra összegyűlt közel félmillió forint, ez az összeg fedezte a költségeket. Azonban, ha valaki szeretné az én „emlékmentő” és Szegvárért végzett munkásságomat szponzorálni, az a következő oldalon tud támogatni: https://www.szegvaronline.hu/tamogatas/

Íme az archív filmfelvétel:

A Puskin TSZ és Gorkij TSZ egyesítési közgyűlése – 1978.

1978egyesülésGorkij TSZKőrösi LajosKözgyűlésMajzik PálPurgel JózsefPuskin MgTSZPuskin TSZSzegvár