Köszöntő
Sok szeretettel üdvözlöm a szegvári fotók világában, a több mint százezer szegvári képet őrző Szegvárikép.hu portálon!

Ez a tér az időtlen pillanatok találkozása. Minden felvétel egy gondosan őrzött hangulat, egy megállított pillanat, itt minden fotó egy történetet mesél el.
A Szegvárikép.hu portál megvalósítása a fél életem munkája. Szegvár digitális képarchívumában a több mint százezer saját fotóm mellett megnézhetők Lucz Ferenc, Kőrösi Lajos és Mészáros Jánosné képei is. Ők voltak Szegvár legnagyobb fotográfusai, az oldalon méltó emléket állítottunk Feri bácsinak, Lajos bácsinak és Franciska néninek azáltal, hogy képeik – az ő életük vége után is – tovább élnek, az idők végeztéig. Fotóik digitális albumokba rendezve, feliratozva, metaadatokkal ellátva kerültek közzétételre. Korábban a fotóikon látható emberekről is méltó módon megemlékeztünk a „Szegvári képek, szegvári emlékek” múltidéző Facebook csoportban, a tagok őszinte tisztelettel idézték fel az emléküket.
A Szegvárikép.hu digitális képarchívumban megnézhetők Pólyáné Téli Éva közel tízezer értékes fotói sporteseményekről, iskolai rendezvényekről. Böngészhet a Szegvári Falumúzeum, a Művelődési Ház, a Szlávik Kereskedés elsőrendű képarchívumából is. De közzé lettek téve a Magyar Távirati Iroda szegvári érintettségű fotói, a Mega Klub partyképei, a Civertan Stúdió légifotói, és még sok más.
Ami számít, itt van! Ami nem számít, pl. a kóklerek által tömegszámban gyártott silány fotók – az nincs itt.
Kellemes felfedezést és tartalmas időtöltést kívánok a Szegvárikép.hu portálon!
Tisztelettel:
Purgel Zoltán
a portál megálmodója és kivitelezője

- A részletes „tartalomjegyzék” a Leltár menüpont alatt olvasható.
- Amennyiben elnyerte tetszését a Szegvárikép.hu portál, kérjük írjon vendégkönyvünkbe!
- Portálunk böngészése inkább asztali számítógépről, laptopról előnyösebb.
Egy fél élet munkája
Purgel Zoltán számára fontos – „szülőföldjének”, szeretett falujának – Szegvár helyismeret kutatása, a múlt emlékeinek értékmentése, az egyes dokumentumok, fotók, videók az utókornak való megmentése.
Purgel Zoltán 2002-től 2025-ig több mint százezer fotón örökítette meg a szegvári eseményeket, történéseket. Ezek mellett ő dolgozta fel Lucz Ferenc, Kőrösi Lajos és Mészáros Jánosné szegvári fotográfusok analóg fotóarchívumát, amely kb. 6650 munkaórát vett igénybe. Ezek mellett feldolgozta a Szegvári Falumúzeum és a Művelődési Ház archívumát is. Ezeket a feladatokat önkéntesként, ellenszolgáltatás nélkül, Szegvár lokálpatriótájaként végezte – munkájával elévülhetetlen érdemeket szerzett.
A Szegvárikép.hu portál megálmodója és megvalósítója is Purgel Zoltán volt, célja, hogy a Facebooktól független platformon is elérhető legyen a több mint százezres képarchívum, s az az idők végeztéig, örökre fennmaradjon a szegvári utókornak.
A Szegvárikép.hu portálon megjelenő hatalmas tartalom egy saját szerverre lett feltöltve, amely a „Szegvár szerver” nevet kapta, s Budapesten a Victor Hugo utcai adatközpontban lett beüzemelve és elhelyezve.
Amikor a háttérben dől el minden
Purgel Zoltán fotós és „emlékmentő” tevékenységét sok szegvári lakos elismeri, ötletét sokan támogatták, de sajnos voltak, akik ellenséges magatartást tanúsítottak, feltehetően rosszindulatból, irigységből vagy gonoszságból.
Van egy olyan szólás, hogy „az árulót ne az ellenségeid között keresd”. Van egy különösen fájdalmas fajtája a csalódásnak, amikor azt több, barátnak hitt ember okozza. Szegvár jelenlegi (2026.) „elöljárói” Purgel Zoltánnal aljas módon bántak el, ezért befejezte a riportfotózást. Purgel Zoltán ötven életéve alatt ez volt a legfájdalmasabb csalódás az életében.
Ezek a személyek:
- Dr. Szecskó Tamás (Szegvár jegyzője)
- Pap János (Idősek otthona vezetője)
- Szabó Tibor György (polgármester)
- Tóth Péter (alpolgármester, képviselő)
- Purgel László (képviselő)
- Szenczi Zsolt (képviselő)
- Szép Adrienn (képviselő)
- Pöszmet Zsolt (képviselő)
- Kutas Imréné (bizottsági tag)
- Tatár Szilvia (bizottsági tag).
Azóta Szegvár eseményei nincsenek megörökítve, az ettől kezdődő időszak visszavonhatatlanul kiesik Szegvár dokumentarista történelméből.
Purgel Zoltán szerette volna, ha ezek az információk sohasem évülnének el, és ezeknek az embereknek a nevei visszavonhatatlanul, mindörökre fennmaradjanak az utókornak, ezért ez a tény mind a 132400 képfájl IPTC metaadatában rögzítve lett, s a később feltöltésre kerülő képfájlok is tartalmazni fogják ezeket a metaadatokat.
Használati útmutató
A Szegvárikép.hu galériája felhasználóbarát, könnyen kezelhető, azonban kezelése asztali számítógépen vagy laptopon sokkal könnyebb, a megjelenés pedig sokkal előnyösebb.
Képek megtekintése
- A galériában a képek kis előnézeti képként (thumbnail) jelennek meg.
- Kattints egy képre a nagyobb nézet megnyitásához.
Navigáció
- A nagyított nézetben használhatod a nyilakat a képek között való lépkedéshez.
- Alternatívaként a billentyűzet nyilai (← →) is működnek.
Nézetek
Az albumok vagy képek többféle nézetben tekinthetők meg, az alapértelmezett a blokk nézet. A nézet megváltoztatásához kattintson a képen látható ikonra.

Képek sorrendje
A képek alapértelmezés szerint a nevük ABC sorrendje alapján jelennek meg. A képen látható ikonra kattintva többféle sorrend is választható.

Háttér kiválasztása
A képernyő jobb felső részén található, képen látható ikonra kattintva változtatható a háttér, lehet világos, sötét – háromféle beállítás választható.

Teljes képernyős mód
A képen látható ikonra kattintva teljes képernyős módra lehet váltani, így a fotókat még nagyobb méretben lehet megtekinteni.

További funkciók
Az albumban a képekre rámutatva a jobb felső sarokban megjelenik az alábbi „függőleges három pont” ikon, amelyre kattintva további funkciók érhetők el.

Itt lehet nagyítani, megnyitni új ablakban, a kép hivatkozását vágólapra másolni, vagy a képfájlt letölteni.
