Kovács Lajos múzeumvezetőre szeretnék emlékezni ezzel az archív tartalom újraközlésével, amelyet a Móra Ferenc Múzeum 2001. évi évkönyvében találtam.
A SZEGVÁRI FALUMÚZEUM LÉTREJÖTTE
KOVÁCS LAJOS
1947-ben bizottságok — úgynevezett 48-as bizottságok — alakultak az országban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc centenáriumának méltó megünneplésére. A kezdeményezés a Vallás- és Közoktatási Minisztériumból indult. A kiadott rendeletben gyűjtőmunkára buzdították az iskolák nevelőit és a tanulóifjúságot. A 48-as bizottságok ezt a helytörténeti és néprajzi gyűjtőmunkát szervezték és irányították.
Szegváron Jaksa János tanító szervezte meg a gyűjtést a községben és a környékbeli tanyákon. A gyűjtőmunkában részt vettek az akkori népiskola VIII. osztályos tanulói, valamint az általános iskola III. osztályosai és a felnőttek, akik közül Szucsán János és felesége végezte a legnagyobb munkát. A tanítók közül Ivancsics Hedvig és Agócs Anna segített Jaksa Jánosnak.
A gyűjtés úgy zajlott, hogy a tanulók elhozták otthonról a régi tárgyakat, mindenféle eszközt és dokumentumot, ahogy jöttek az iskolába. Azokat átadták a tanítóknak.
Meghatározott napokon délutánonként egyenesen a gyűjtőhelyre — a volt Polgári Kör épületébe — vihették a felajánlott régiségeket a felnőttek és a gyermekek. Az idős- és nehezen mozgó embereket személyesen kereste fel a tanító úr. Tőlük kézikocsikon szállították be a felajánlott tárgyakat a kör épületébe. Óriási mennyiségű és nagyon értékes néprajzi- és helytörténeti anyag gyűlt össze néhány hónap alatt.
Ebből rendezte meg az első néprajzi és helytörténeti kiállítást Jaksa János tanító úr 1948. március 14-15-én a hajdani Polgári Kör épületének összes helyiségében. Ezen, az úgynevezett „centenáris kiállításon” készült fényképsorozat alapján el lehet képzelni, milyen volt a kiállított anyag. Az összegyűlt tárgyak mennyiségéről is fogalmat alkothatunk. (A fényképsorozat a falumúzeumban ma is látható Jaksa János magyarázó szövegével.)
A kiállítás fő helyét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc fellelt ereklyéi, tárgyai, dokumentumai foglalták el. Ezek közt voltak Kossuth-képek: festmények és fényképek. Legértékesebb egy fénykép, mely Kossuth Lajost ábrázolja 1867-ben, rajta tollal írt aláírása. Petőfi Sándortól egy 1848-ban kiadott verseskötet látható. A falon kapott helyet a Kossuth-tányér, „Kossuth Apánk” levele, Agócs Sándor 48-as honvéd fényképe. Kossuth Ferenc országgyűlési képviselő ajándékait is közszemlére tették. Rengeteg Kossuth-bankó gyűlt össze, melyeket szintén kiállítottak.
Az első helyiségbe Jaksa János olaj- és akvarell festményei kerültek a falra az iskolás gyermekek rajzaival együtt. (Jaksa János kiállított képei: Ecce homo, Balatoni tájkép, Tiszai táj, Pipacsos búzatábla, Út kanyarral) Sok néprajzi tárgyat is elhelyeztek ebben a szobában. Volt ott tulipános láda, száz éves pergőrokka1 , száz éves tányérok, csikóbőrös kulacs, sok cserépedény: bokály, csöcsös korsó, kancsó, köcsög, bütykös, kanta. A többi helyiségben is rengeteg néprajzi anyagot — bútort, apró és nagyobb tárgyakat, képeket, dokumentumokat — helyeztek el. Volt a kiállítási anyagban 1848-ból való főkötő, az 1830-as évekből két tornyos nyoszolya, melyeken az ágynemű slingeléses, vagyis lyukacsos hímzésű, mely alá piros vagy kék színű alátétet használtak. Az akkor készült fényképek szerint nagyon sok kisebb-nagyobb tárgyat, eszközt helyeztek el a valamikori függetlenségi kör épületének szobáiban. Még a tekepályára is jutott a tárgyakból. Oda a nagyobb mezőgazdasági eszközöket, szerszámokat rakták. 2
Jaksa János a nagy sikeren felbuzdulva felajánlotta, ezután folyamatosan fogja gyűjteni és megőrzi a lakosság által felajánlott néprajzi értékeket, történelmi emlékeket. Ez az anyag lett a mai falumúzeum kiindulási alapja, mivel a szegváriak nem kérték vissza a kiállításra beadott régiségeiket.
A falumúzeum létrejöttét hosszú utánajárás és előkészítés előzte meg. Mielőtt erről írnék, meg kell ismerni Jaksa Jánost, a tanítót, a helytörténészt, akiről Móra Ferenc így írt:
„…Én sokkal több tanyai tanítót ismerek olyat, akinek szobrot emelnék, mint akinek a kezére nem adnék gyereket. (Három tanítót meg is tudok nevezni, akiknek mint régész hálával tartozom: az egyik Hock Lajos volt dorozsmai, a másik Kiss István kétegyházi, a harmadik Jaksa János pusztaszeri tanító.)…” 3
Jaksa János 1904. december 27-én született Tömörkényen, népes tanyai parasztgazda családban. Házukban együtt élt dédapa, nagymama, nagyapa, édesapja, édesanyja és apjának három fiatalabb testvére. Szerencsegyerek volt, szüleinek első gyermeke, első unoka és első dédunoka. Mindenki őt becézte, dajkálta, szerette. így érthető a hazai földhöz-, a családjához-, a családban élő hagyományokhoz-, a tanyai élethez való kötődése. Mindig visszavágyott a tanyai környezetbe. Emlékeiben hűen őrizte a tanyai-, falusi élet megnyilvánulásait, a szokásokat, az állatokat, amelyeket gondozott, a kertet, ahol a lánytestvérei és édesanyja dalolva dolgozott, a földműveléshez használt szerszámokat. Értett a jószágokhoz. Be tudta fogni a lovakat, az ökröket. Minden munkát elvégzett, ami otthon volt. Tíz éves, amikor kitört az első világháború. Apját azonnal besorozták és az első vonalba került.
Nagyapjával együtt dolgozott a mezőn, a szántóföldön, az állatoknál, vigyázott kisebb testvéreire. Közben végezte az elemi iskolát. Tanítói jó eszű, tehetséges gyereknek tartották. Különösen a kézügyessége volt kiváló. Amikor megkapta a festékre, papírra való pénzt, rajzolgatott, festegetett. Amikor apja hazatért a katonaságból, tanítója azzal fogadta, mindenképpen taníttatni kellene a fiát. A taníttatás anyagi nehézségekbe ütközött, nehezen tudta rászánni magát a család. Végül mégis sikerült megoldani a nehézségeket. A kiskunfélegyházi tanítóképzőbe íratták be, ahol néptanítói oklevelet szerzett. Pusztaszerre került tanítani az Árpád emlékmű mellett lévő Árpádhalmi iskolába. Kecskemét birtoka volt ez a hely. A pusztabíró 4 képviselte a várost, mint gazdát. A környékbeli lakosok szerettek volna önállóak lenni, elszakadni a távol lévő várostól, Kecskeméttől. Küldöttségeket szerveztek, vezetőjüknek Jaksa Jánost, a tanyai tanítót választották. Sok utánajárás után sikerült kiharcolnia, 1934. január 1-től önálló község lett Pusztaszer. 5
Az első iskolaigazgató ő lett. Fiatal volt, szerette a munkáját. A fiatal faluban minden megmozdulás tőle származott vagy aktív résztvevője volt a rendezvényeknek. Közben festegetett, rajzolgatott.
Móra Ferenc az író, a szegedi múzeum igazgatója többször is végzett ásatásokat azon a tájon. Jaksa János szolgálati lakásán talált meleg családias fogadtatásra. A fiatal tanító nagyanyja, mint háziasszony gondoskodott arról, hogy minden kényelme meglegyen. Móra Ferenc jól érezte magát az egyszerű tanyai környezetben, szerette az ottani parasztokat, sokat beszélgetett velük. Jaksa János felajánlotta segítr ségét az ásatásokhoz, amit szívesen fogadott. Tanította a tanítót a régészeti munkára, megszerettette vele azt. Az ásatásoknál mindig jelen volt, ha munkája engedte. Az író megbízatásokkal látta el, mivel fogékonynak találta minden szépre, jóra. Szinte barátokká lettek. Barátságuk folytatódott akkor is, amikor befejeződtek az ásatások. Több levélváltás történt köztük. (Ezek a levelek a szegedi Móra Ferenc Múzeum tulajdonában vannak, Jaksa Jánosné Vangel Amália elmondása szerint) Jaksa János ekkor kedvelte meg a helytörténeti kutatást, és a „múzeumi” munkát, amit aztán élete végéig gyakorolt, mint „amatőr”. 6
A harmincas években a tanyai, falusi tanítókat rövid nyári tanfolyamokon képezték ki arra, hogy a környezetükben lévő tárgyi és szellemi néprajzi anyagot hogyan gyűjtsék, mert már ekkor látszott, ezek az értékek egyre fogynak. Az akkori szakemberek felismerték a tanyai-, falusi tanítók szerepét ebben. Tudták, ha a tanítók nem foglalkoznak a néprajzi-, helytörténeti gyűjtéssel, akkor elvesznek a tárgyi- és szellemi néprajz elemei, az emberek elfelejtik hogyan éltek, dolgoztak a régiek.
Jaksa János tanító a Pusztaszer-Arpádhalmi iskola 7 előszobájában rendezte meg első néprajzi kiállítását, melynek anyagát egy tanfolyam után kezdte el gyűjteni. Tanítványai segítségével összegyűjtötte a tanyák padlásairól, ólakban, színekben, górékban, istállók padlásain fellelhető használaton kívüli régi szerszámokat, tárgyakat, eszközöket. Szívesen adakoztak a tanyaiak. A kis kiállítást sokan megnézték, további tárgyakat ajánlottak fel tanítójuknak.
Ebben az időben kezdte el újra a bélyeggyűjtést, amit még tanítóképzős korában szeretett meg. Tanítványait is megpróbálta rászoktatni erre a hasznos időtöltésre. Kivette részét a társadalmi életből is. Bekapcsolódott a Vöröskereszt akcióiba. Vezette a háborús gyermekek számára szervezett élelmiszer gyűjtést több alkalommal is. Nagy mennyiségű száraz élelmiszert: tarhonyát, babot, borsót, aszalt gyümölcsöt gyűjtöttek össze minden alkalommal a tanyai lakosoktól. Szervezte a tanyai gazdakört. A községháza építésére szervezett gyűjtést is ő vitte végig. Neki köszönhető, hogy elkészült az új községháza. Az újonnan szerveződött község vezető egyénisége lett. Ugyancsak ő szervezte meg az akkor még községi iskola iskolaszékét is.
1941-ben, az akkor visszacsatolt Bácska, Bajmok nevű községébe kérte magát tanítónak. A magyar lakosság örömmel fogadta a fiatal magyar tanítót. Itt is hamarosan hozzákezdett a néprajzi és helytörténeti gyűjtéshez. Nem csak a magyaroktól gyűjtött az iskolamúzeum számára, hanem az ott lakó sváboktól, bunyevácoktól és a Bukovinából odatelepített székelyektől is. A tantermében rendezte az első kiállítást. Amikor vissza kellett települnie az anyaországba, sikerült haza hoznia az ott gyűjtött anyag néhány szép darabját.
1944. november 17-én került Szegvárra Jaksa János és Jaksa Jánosné, főigazgatói rendeletre helyezték ide. Az 5. fiú osztályhoz osztották be tanítónak. 1945. június 1-től ideiglenesen kinevezték iskolaigazgatónak, míg Ágoston Lajos rendes igazgató vissza nem tért. Mint igazgató, nagy feladatokat kapott. 8
A Tanfelügyelői Hivatal elrendelte a tankönyvek átértelmezését. A tankönyvek felülvizsgálatára Jaksa János igazgató egy hármas bizottságot hozott létre, akik javaslatot készítettek a forgalomban lévő tankönyvek átalakítására, megváltoztatására. Az irredenta, nemzeti szocialista, militarista verseket, a magukat exponált politikusok írásait elhagyásra javasolták.
A földrajzkönyvek és a 8. osztályos olvasókönyv helyett új kiadást javasoltak, „mert ezek silányak.” Javasolták, minden könyvben legyen színes illusztráció, minél több kép. Az általuk készített jegyzőkönyvet a tantestület elé vitték, ahol alaposan megvitatták.
1945 tavaszán már stabilizálódott a községi iskolai oktatás helyzete. Jaksa igazgató ezt jelentette a Tanfelügyelői Hivatalnak. Ebben a jelentésben többek között arról is írt, hogy
„Minden adandó alkalommal tanítottuk és felhívjuk a gyermekek figyelmét a demokratikus eszmék ismeretére. A szülőkkel való érintkezés is a demokratikus eszmék jegyében történt.” 9
Az 1944/45. tanév záróértekezletén büszkén állapította meg, hogy a vármegyében Szegváron volt egész évben tanítás. Az 1945/46-os tanévben már nagyrészt visszatértek az elmenekült tanítók, 14 tanteremben folytathatták a tanítást. Jaksa János még ebben a tanévben igazgatóskodott, majd tanított egészen nyugdíjazásáig.
Szegváron töltött évei összefonódtak a néprajzi- és helytörténeti gyűjtőmunkával, a falumúzeum létrehozásával, majd a falumúzeum új épületbe való költöztetésével és az új helyen való működtetésével.
TÖREKVÉS A FALUMÚZEUM LÉTREHOZÁSÁRA
Mint már említettem, a falumúzeum létrejöttét hosszú utánajárás és előkészítés előzte meg, hiába állt rendelkezésre a hatalmas néprajzi és helytörténeti gyűjtemény. 1951. július 15-én a tanácsülésen a következők hangzottak el:
„…Meg lettek javítva a Kurca-hidak, a közeljövőben tervbe van véve a múzeum létesítése állami támogatással, amely meg fogja őrizni Szegvár község néprajzi, történelmi és kulturális vonatkozású tárgyait.” 10
Tehát megszületett, és írásban is rögzítve lett az első gondolat a falumúzeum létesítéséről. Tulajdonképpen ettől a pillanattól kezdve létezik az intézmény. Az igazi születésnapra bizony még várni kellett jó néhány évet. Még ebben az évben végrehajtó bizottsági határozat is született a leendő múzeum épületének a kijelölésére:
„…A községtanács végrehajtó bizottsága a létesítendő múzeum részére a volt Polgári Kör helyiségét jelöli ki. Felhívja a vb. Titkárt, hogy a helyiség igénybevételéről és kiutalásáról intézkedjék…” 11
Ugyanebben az évben, októberben, a végrehajtó bizottság a múzeum jellegét is meghatározta:
„…A vb. A létesítendő múzeumot, mint „ Falu múzeum” kívánja megvalósítani. A megvalósításhoz a végrehajtó bizottság a Múzeumok Országos Központjának kiküldöttjének szóbelileg megajánlott 9000 forint pénzösszeget folyósítani kéri. Ezen összegből belső átalakítást, festést, és belső berendezést eszközölni tudná.” 12
Ezután több, mint három évig nem került napirendre a múzeum ügye, legalábbis anyagot nem találtam róla. Ennek ellenére bizonyára folytatódott a múzeumszervezés, mert 1954 júniusában megjelent egy írás a Viharsarok című napilapban, melyben Jaksa János beszámol a hamarosan megnyíló falumúzeumról és annak fontosságáról.
Ezt követően 1954. július 25-én, vasárnap délelőtt hivatalosan is megnyílt a szegvári Falumúzeum a Hunyadi János utca 13. szám alatt, a volt Polgári Kör épületében. A megnyitó beszédben Jaksa János elmondta, létrehozásában sokat segített Gila Vera, id.Gajda Ferenc, Nagy Sándorné, Jaksa Jánosné, Bélteki Istvánné, Honti Dezső, Gombos Józsefné.
„Megnyílt Szegváron Csongrád megye első falumúzeuma” címmel jelent meg a híradás a Viharsarok című napilapban 1954. július 27-én. A cikk méltatja Jaksa János önzetlen munkáját, ami a „móraferenci rőzsetűz melegéből született és táplálkozott.” Jaksa János Móra Ferencről nevezte el a falumúzeumot, saját elhatározásából, az író iránti tiszteletből.
Az 1950-es évek ismert néprajzi szakértője Csalog József, szentesi múzeumigazgató újságcikkben írta meg a kiállítás kritikáját.
Azt javasolta Csalog József múzeumigazgató, hogy át kell rendezni a gyűjteményt.
Az igazgató úr szerint nem helyén való Móra Ferenc nevét használni névadóként a falumúzeum számára,
„… mert nincs köze, illetve csak nagyon kis köze van Szegvárhoz, leginkább pedig csak Jaksa Jánoshoz van némi köze a valamikori személyes kapcsolat révén” 13
E vélemény hatására vette le a múzeum vezető — többek között — a Móra Ferenc nevét tartalmazó névtáblát az intézmény homlokzatáról. A többi javaslatot is megfogadta, nagy átrendezést hajtott végre a falumúzeum helyiségeiben.
Jaksa János múzeumvezető az első pillanattól kezdve vendégkönyvet vezetett. A falumúzeum megnyitási napján, 1954. július 25-én, vasárnap — e szerint a vendégkönyv szerint — 2200-an látogatták meg a falumúzeumot, vettek részt a múzeum-nyitón. A sok szegvári látogató mellett Budapestről, Fórtól, Agyőről, Tiszaföldvárról, Szentesről, Ajka-csingervölgyből, Pitvarosról, Hódmezővásárhelyről, Tömörkényből, Debrecenből, Gátérről, Szegedről jöttek érdeklődők. A nyitás estéjén megrendezett bál vendégei közül is megtekintették 600-an az új múzeumot, ezért ezen az első napon 22.30 óráig volt nyitva.
A megnyitás utáni első héten a Népművelődési Minisztérium felügyeleti osztályvezetője és helyettese is meglátogatta a múzeumot.
Eleinte minden nap fogadták a látogatókat, nagyon sokan voltak kíváncsiak a megye első falumúzeumára. Az első vasárnap például több, mint 500-an, a harmadik vasárnap 352-en keresték fel az új intézményt.
Egész ősszel nyitva volt, sőt a tél elején is kinyitotta Jaksa János a falumúzeumot. Csak a beköszöntő nagy hideg miatt zárták be. Tavaszig szünetelt a nyitvatartás.
A látogatók nagy száma bizonyítja az érdeklődést, a vendégkönyvekbe írt bejegyzésekben pedig dicsérik a falumúzeumot a látogatók.
„Büszke vagyok a szegvári kultúra fejlődésére.”
„Szép, értékes tárgyakat gyűjtött össze, örvendek.”
– Olvasható az első vendégkönyvben.
Jaksa János múzeumvezető a múzeumi teendők mellett tanított az általános iskolában, és a gyűjtőmunkát is folytatta. Tanítás után felült kerékpárjára és járta a falut, a tanyákat is felkereste. Estére általában megtelt a kerékpárjára szerelt két vesszőből font csomaghordó kosár régi tárgyakkal, könyvekkel, iratokkal. A lakosságot állandóan buzdította a gyűjtésre. 1958-ból maradt fenn egy kis plakát, amit a múzeum ajtajára rakott ki:
„Értesítjük a lakosságot, hogy a Múzeum augusztus hónapban minden nap nyitva van reggel 8-tól este 8-ig. Kérjük még a lakosságot, hogy a kubikosságra vonatkozó tárgyakat, levelezést, képeket, írásokat, munkakönyveket és munkásmozgalmi írásokat, dalokat, zászlókat, régi paraszti gazdasági eszközöket, régi ruhákat, faragott, festett ládákat, székeket, pénzeket és minden múzeumba való tárgyakat lehet behozni a múzeumba.”
A gyűjtemény egyre gyarapodott.
Az első években gyűjtési naplót vezetett Jaksa János, melybe beírta a gyűjtött tárgyak adatait: sorszámát, vételárát, nevét, mire használták, hány éves, és azt is, hogy kitől és mikor gyűjtötte.
A látogatók száma az éves átlagot tekintve közel azonos maradt. 9-13 ezer látogató fordult meg a falumúzeumban évente, az ötvenes évek második felében.
A gyűjtőmunka tovább folyt a hatvanas években is.
A tárgyak egyre szaporodtak és lassan kicsinek bizonyult a községi tanács által adományozott valamikori polgári kör épülete.
Új épület után kellett nézni, mert nem csak a kiállító helyiségek száma bizonyult kevésnek, hanem a raktárak is megteltek.
ÚJ HELYRE KÖLTÖZIK A FALUMÚZEUM
A Szegvár Községi Tanács Oktatási, Népművelési és Családi Ünnepeket szervező Állandó Bizottsága hatáskörébe tartozott a Falumúzeum, mint intézmény. Ennek a bizottságnak számolt be munkájáról Jaksa János múzeumvezető 1967-ben. Elmondta, hogy a falumúzeumban sok értékes helytörténeti és néprajzi anyag gyűlt össze, melyek kiállítására és tárolására már alig van lehetőség. A régi szekrények alkalmatlanok erre a célra, új szekrényeket pedig nem adott a szegedi múzeumigazgatóság fedezet hiányában. Mivel a raktár a fedett kuglipálya, aminek a fala egysoros téglából készült, ez a vékony fal nem védte meg a tárolt tárgyakat a penészedéstől. Aggodalmát fejezte ki, hogy tönkre megy az összegyűjtött gazdag anyag, pedig az embereket érdekelte a régiség. A vidékiek pedig különösen kíváncsiak a község történetére, a régiek életére. Szó volt arról is, hogy a „hét lábas” Szeri Lajos-féle házat vásárolná meg a múzeumigazgatóság, de nem volt rá elég pénzük. Ez a ház a Hunyadi János utca 31-33. szám alatt, a templom közelében állt. Egy gyönyörű, hatalmas nádtetős régi épület, az utcai részén hét oszloppal. Akkoriban két család lakta: a Szeri és a Nádasdi család. A Szeri család borbély műhelyt működtetett benne.
Jaksa János a következőket javasolta a bizottságnak:
„…Ha a tanács megvásárolná erre a célra ezt a házat, az épületen kivül lévő portát pedig eladhatná a tanács és többé-kevésbé megtérülne a vásárlás összege. Az épület renoválását a múzeumigazgatóság vállalná.” 14
A múzeumvezető nem adta fel a reményt. Addig járt utána, míg meg lett az eredménye. Az Országos Műemléki Felügyelőség Műemlékfelügyeleti Osztálya 1968. november 25-i keltezéssel 200.000 Ft műemléki támogatást adott. Ezt az összeget a Hunyadi utca 31-33. szám alatti ház renoválására utalta ki. Megkezdődött az épület átalakítása, helyrehozása. A Polgári Kör épületét könyvjóváírással átvette a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatóságától a helyi végrehajtó bizottság 1969. augusztus 22-én.
1969. október 20-án beszámolt Jaksa János a művelődési állandó bizottságnak a falumúzeumi épület átalakítási munkáinak állásáról.
„Az 1740-es évekből való ispánházat megvásárolta a Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Megyei Tanács a szegvári falumúzeum számára. Viszont nagyon lassan haladnak a felújítási munkálatokkal.”
Elmondta még, hogy ez év szeptember 5-én a múzeumi hónap alkalmából „szocialista kultúráért” kitüntetést kapott, amelyet Nagy Józsefné miniszternő adott át neki Budapesten.
Egy újabb év elteltével, 1970. november 17-én az ispánház tetejével és az oszlopok kicserélésével végeztek a munkások. Ezért újult erővel buzdította Jaksa János a lakosságot a további gyűjtőmunkára. A kisparaszti gazdaság tárgyait és a régi politikai eseményekkel kapcsolatos írásos anyagot igyekezett megmenteni.
1971. december 8-án még mindig nem volt készen az épület, mert a megrendelő Műemlékfelügyelőséget két vállalkozó is becsapta, amiből bírósági ügy is lett. Ez is akadályozta a munkákat és tovább késlekedett az új múzeum átadása.
A hosszú, kitartó, türelmes várakozás és munka eredményeként végül 1973. szeptember 30-án a Múzeumi és Műemléki Hónap nyitóprogramjaként avatták fel az új falumúzeumot. A Hunyadi utca 31-33. szám alatti műemléképület a Gróf Károlyi család tiszttartóinak szolgálati lakása volt. Hajdanán ebben a házban lakott Vangel Ignác — Jaksa János feleségének 16 őse – aki, mint tiszttartó szolgálta a Károlyiakat. Az épület az utca vonalával párhuzamosan épített nádtetős, az utcai oldalon tornácos, fehérre meszelt. A korabeli népi építészettel rokon, bár a falusiak „úriház”-nak emlegetik. A rendbehozatala, átalakítása 1,5 millió forintba került. A megvásárlást és a felújítást a szegedi Móra Ferenc Múzeum és az Országos Műemléki Felügyelőség segítségével bonyolították le. Végre méltó helyre került a nagy mennyiségű és nagy értékű gyűjtemény.
A megnyitón dr. Trogmayer Ottó a Csongrád Megyei Múzeumok igazgatója és a szegvári származású Ágoston József megyei párttitkár mondott ünnepi beszédet.
„Csak azok munkálkodhatnak sikerrel a jelen építésén és a jövő formálásán, akik megbecsülik a múlt haladó hagyományait, azokat beépítik a mindennapok alkotó tevékenységébe.” 17
A nyitó napján, ezen a szeptember végi vasárnapon, újra sokan látogattak el a Falumúzeumba. Jaksa János múzeumvezető nagyon pontosan vezetett vendégkönyvébe Marsovszki Mihály szegvári születésű író a következőket jegyezte be:
„Örülök, hogy a nyitás napján itt lehettem, s meggyőződhettem róla ismét, hogy milyen szép és gazdag múltja van Szegvárnak. Köszönet érte azoknak, akik ezt itt összegyűjtötték és gondoskodtak őrízéséről.”
Perneki Mihály a megyei levéltár munkatársa e sorokkal méltatta az intézményt és létrehozóit:
„Hisszük, hogy Csongrád megyében még sok »szegvari Falumuzeum« létesül. Nem kívánhatunk jobbat, mint sok-sok Jaksa Jánost Csongrád megyének és az országnak, mert nélkülük nem létesülhetne falumúzeum a községekben. Gyűjtési tevékenységük felbecsülhetetlen, mert »éjfél előtt öt perccel« mentik meg az utókornak a magyar falusi, paraszti életmód emlékeit. Az utókor ezt sohasem felejti el nekik.”
A már ekkor nyugdíjas Jaksa János továbbra is lelkesen folytatta munkáját, hiszen nagy álma valósult meg az új múzeum létrejöttével.
Szívből, szeretettel végezte az önként vállalt munkát. Munkáját elismerték a múzeumi szakemberek, a község lakói, a község vezetői is. A rendszerváltás után az önkormányzat utcát nevezett el róla. Eseményekben és eredményekben gazdag élete 1981-ben fejeződött be.
1 lábbal hajtott fonószerkezet
2 Jaksa Jánosné visszaemlékezései férje helytörténeti és múzeumalapítói munkásságára. Kézirat. Készítette: Jaksa Jánosné, Kovács Lajos közreműködésével és felkérésére 1983. júniusában.
3 MÓRA Ferenc: Véreim. Parasztjaim. 218. oldal. Magvető Könyvkiadó, Bp. 1958
4 pusztabíró, mezőbíró: a városoktól és falvaktól távol eső, különálló pusztákon igazgatási és igazságszolgáltatási funkciókat ellátó tisztség volt. A 19. század végén még élt a Kiskunság néhány pusztáján egészen a 20. század közepéig. Beleolvadt a csendőrség intézményébe. Magyar Néprajzi Lexikon N-Szé. Akadémiai Kiadó, Bp. 1987. Főszerkesztő: Ortutay Gyula.
5 Vármegyei szociográfiák I. Csongrád vármegye. Szerk.: CSÍKVÁRI A. Bp. 1938. 62-64. old.
6 Jaksa Jánosné visszaemlékezései férje helytörténeti és múzeumalapítói munkásságára. Készült Szegváron 1983. júniusában. Készítette Kovács Lajos közreműködésével és felkérésére Jaksa Jánosné.
7 Ezt a tanyai iskolát felépítették az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjében.
8 Főigazgatói rendeletre Szegvárra helyezték Jaksa Jánost és Jaksa Jánosnét 1944. november 17-én 401/1945.ig.sz. Levéltár Szentes.
9 KOVÁCS Lajos: A hadműveletek hatása a szegvári iskolákra 1939-1944. dolgozat, 32. old. 1983.
10 52-7/1951.T.szám. Tanácsülési Jegyzőkönyvek 1951.Szegvár.
11 52-28/4/1951. Végrehajtó bizottsági Jegyzőkönyv Szegvár
12 52-42/4/1951.Végrehajtó bizottsági Jegyzőkönyv Szegvár. Községháza.
13 Viharsarok című napilap 1954. július 27. Tudománnyal a népért. C. (A TIT rovata.)
14 9/1967. ÁB. szám. 2. napirendi pont. Szegvár Község Tanácsa Irattár
15 19032/1968. november 25. OMFMO levele
16 Jaksa János felesége Vangel Amália tanítónő volt, akinek ősei nemesi oklevelet kaptak a királytól a 18.században. Vangel Ignác a Károlyi család gazdatisztjeként kapta meg ezt a házat nyugdíjazásakor. Tőle került a falusiak tulajdonába. Az utolsó tulajdonosok Nádasdi Pál bíró és Szeri Pál borbélymester voltak.
17 Csongrád Megyei Hírlap 1973. október 2.