Szomorú szívvel fogadtuk a hírt, hogy életének 84. évében, 2025. július 10-én elhunyt Kovács Lajos István pedagógus, helytörténész, a Szegvári Általános Iskola tanára és igazgatója, a Szegvári Falumúzeum vezetője, a Szegvári Napló újság egyik alapítója és főszerkesztője.
Egy ember életét nehéz pár leírt gondolattal „összefogni” – emléket állítani és emlékeztetni rá, talán igen. Én most tanítványai, tisztelői nevében szeretnék rá emlékezni.
Kovács Lajos István aktív résztvevője volt minden szegvári, jó célt szolgáló megmozdulásnak, társadalmi munkájával Szegvár „életének” sok területén elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Kovács Lajos István Hódmezővásárhelyen született 1941. november 14-én. Iskolai végzettsége tanító, általános iskolai fizika tanár, pedagógiai szakos egyetemi diplomát szerzett. 1965-ben megnősült, felesége Kovács Lajosné (Edit néni) tanárnő. 1966-ban ikerlányai születtek: Anita és Ildikó. 1974-ben költözött Szegvárra családjával.
A Szegvári Általános Iskolában fizika szakos tanára volt Szegvár sok-sok gyermekének. Szigorú, emberséges, jó tanár volt, akit szerettek a tanítványai. 1974-től 1991-ig az iskola igazgatója volt, vezetése alatt színvonalas oktató-nevelő munka folyt a szegvári iskolában. Ő kezdeményezte, hogy a kötelező oktatás mellett azt, hogy minél több szakkör, fakultáció, sportprogram, stb. működjön az iskolában – én például jól emlékszem arra, hogy felső tagozatban bennünket környezettudatosságra, kertészkedésre és kertünk zöldítésére is nevelt – s szignifikáns tény, hogy ezekben az években az iskolának volt gyakorlókertje is. Akkoriban nagy szó volt az is, hogy a szegvári iskola 1986-ban be tudott szerezni kettő darab Commodore számítógépet, s ezekben a korai években a szegvári gyerekek már részesülhettek számítógépes képzésben. Tanár Úr vezetése alatt épült meg 1983-ban a központi iskola melletti sportcsarnok is. Tanár kollégái szívesen dolgoztak együtt vele, mivel nagy pedagógiai tapasztalata, nyugodt, kiegyensúlyozott, derűs egyénisége kiválóan alkalmassá tette az intézményvezetői szerepre. 1991-ig vezette az iskolát, ettől kezdődően beosztott tanárként fizikát tanított és napközis csoportvezető tanár volt – példamutató munkát végzett a napközis csoportjaiban is. A tanulók ragaszkodtak hozzá, mert nem csak a szaktárgyi ismereteik gyarapítását tekintette céljának, hanem gyermeki életük minden problémája felé érdeklődéssel és segítő készséggel fordult.
Szegvárra költözése pillanatától komoly érdeklődést mutatott a település helytörténete, néprajza iránt. Kitartó kutató munkát végzett a levéltárakban – gyűjtötte és tanulmányozta a múlt helyi emlékeit. Az 1980-as évek elején az oktatásügy történetével kezdett el foglalkozni, később a nagyközség társadalmi szervezeteinek, szerveződéseinek, köreinek, egyleteinek történelmi kutatásával is foglalkozott. 1992-ben jelent meg a „Mesél a szegvári határ” című helytörténeti tankönyv – az osztályfőnöki munkaközösség az Ő irányítása mellett kidolgozta e könyv helyi tantervben való eredményes alkalmazásának módszereit. A szegvári tantestület 1994-ben határozatot hozott arra, hogy mint tantárgyat fogja tanítani e könyv alapján Szegvár helytörténetét, s ezzel a kisdiákok közelebb kerülnek szülőhelyükhöz, s megszerethetik azt.
Az 1990-es években az Ő kezdeményezésére vette fel a Szegvári Általános Iskola a Forray Máté nevet, aki Szegvár első tanítója volt.
1992-ben született meg az unokája, Arató Sára Anna, akire büszke volt, szeretettel nevelte, tanította.
Úgy érzem, hogy Szegvár helytörténeti kutatásáért Ő és Jaksa János tették a legtöbbet – ezzel elévülhetetlen érdemeket szerezve. Tanár Úr kezdeményezésére 2000-ben jelent meg a „Szegvár – Tanulmányok a település történetéből” című, több mint 600 oldalas könyv, amelyben nagyon részletesen, több száz évre visszamenőleg megismerhetjük Szegvárt. Társ főszerkesztőként sokat fáradozott a kötet írásos anyagának összegyűjtésén, saját írásával is gazdagította azt. Az Ő munkásságának is köszönhető az értékes mű létrejötte, és az, hogy a község lakossága, és a település határain kívül élők érdekes olvasmányok formájában ismerhetik meg Szegvár múltját.
A Szegvári Falumúzeumot 1981-ben vette át Jaksa János tanár úrtól, 26 éven át vezette. Szorgalmas és nagy szakértelemmel gondozta és gazdagította a múzeum anyagát. A látogatók kalauzolása, a helytörténeti anyag bemutatása kapcsán igazi lokálpatriótaként ismertette meg a falu és az ország határain kívülről érkezőkkel is Szegvár gazdag történelmi múltját. A helyi kismesterségeket és azok művelőit is felkutatta, pl. fazekast, kaskötőt, stb. – a gyerekek részére szervezett foglalkozásokat, amelyeket ezek a mesterek tartottak meg. A gyerekek megismerkedhettek az ősi mesterségekkel, betekintést nyerhettek a parasztember, a falusi mesterember munkájába, életébe.
1988 tavaszán társaival megalapították a Szegvári Napló című havilapot, amely 2024-ig jelent meg. Tanár Úr 1988 és 2012. között volt az újság főszerkesztője, a lapban a „naplószerű” helyi hírek, történések, fotók mellett nagyon sok értékes helytörténeti cikk jelent meg Tanár Úr „tollából”.
Nagyon sokat tett a helyi turizmus fejlesztéséért, a falusi turizmus népszerűsítéséért. Szegvárt bemutató prospektusokkal népszerűsítette falunk turizmusát, több nagy kiállításon – pl. az országos Utazás kiállításon – képviselte Szegvárt. Szakmai ismereteivel, tapasztalataival folyamatosan segítette a falusi turizmus helyi résztvevőit, érdekes programok biztosításával gazdagította a helyi lehetőségeket. A falunkba ellátogató vendégekkel megismertette településünk értékeit, részükre idegenvezetést tartott. Tanár Úrnak sikerült létrehozni egy 70 férőhelyes turistaszállást, s megalapította a szegvári Vendéglátás Szervező Irodát. Rengeteg programot szerveztek az idelátogató csoportoknak, pl. lovaskocsizást, csónakázást és a kézműves foglalkozásokat – ezekben az években sok fővárosi osztály kirándult Szegvárra.
Kovács Lajos István nevéhez fűződik az elszármazottak találkozójának ötlete és megrendezése, amely több éven át megrendezésre került. A Szegvárról elszármazottak nagy szeretettel tértek „haza” szeretett szülőfalujukba, amíg volt ez a rendezvény. Én sokszor fényképeztem ezeken a programokon, s nagyon élénken emlékszem olyan megható pillanatokra, amikor és ahogyan a Szegvárról elszármazottak „szívükből jövően” beszéltek szeretett szülőfalujukról.
2003-ban a közösségfejlesztő folyamatba is a tőle megszokott intenzitással és érdeklődéssel kapcsolódott be. Az élet minden területén szerzett gazdag tapasztalata, ötletei segítséget nyújtott a tagoknak és önkénteseknek.
2007-ben, a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet alapításának 50 éves évfordulójára megírta az „Öt évtized emlékei” című könyvet, amelyben „fennmaradóan” feldolgozta a szegvári pénzintézet történetét. Tanár Úr régóta jó kapcsolatot ápolt a takarékszövetkezettel, ennek eredményeképpen rendszeresen támogatták az iskolát, például 1991-ben egy Commodore 128 számítógépet adományoztak az intézménynek. Úgy tudom, hogy a Szegvári Horgász Egyesület történetét is Tanár Úr kutatta fel és írta meg.
2005-ben munkájának elismeréséért „Szegvárért Emlékérem” kitüntetésben részesült. Úgy érzem, hogy Kovács Lajos Istvánnak az elmúlt években meg kellett volna kapnia a „Szegvár Díszpolgára” elismerést, mivel helytörténet terén nagyon sokat tett Szegvárért. Évei utolsó évtizedeiben méltatlan módon „bánt vele” Szegvár vezetése, 2008-ban feleségével elköltöztek Mindszentre. Amikor ennek a megemlékezésnek a sorait fogalmazom, sokszor eszembe jutott az az igaznak bizonyuló bibliai eredetű közmondás, hogy
„Senki sem lehet próféta a saját hazájában”.
Úgy gondolom, hogy egyszer – még ha sok évtized múlva is – el fog jönni az az idő, amikor Szegváron utcát fognak elnevezni Kovács Lajos Istvánról.
Nekem az általános iskolai éveim alatt végig az iskola igazgatója volt – szerény, nyugalmat sugárzó, ám sajátságos humorú ember volt. Sok minden érdekelte, és mindenkit meg tudott nyugtatni optimista életszemléletével. Jó volt vele társalogni, én sokat beszélgettem vele fotózásról, újságszerkesztésről, helytörténetről, informatikáról, néha hosszan „elpolitizálgattunk”. Sokszor összefutottam vele a hódmezővásárhelyi Norma Nyomdában, amikor az elkészült Szegvári Napló újságokért ment – volt, amikor együtt szagoltuk a frissen nyomott újság illatát. Voltak közös munkáink is, amikor a Szegvárt népszerűsítő szórólapok kiadványszerkesztését végeztem Tanár Úrnak, vagy amikor 1998-ban az első szegvári honlap tartalmát állítottuk össze. Sokunk személyes emlékeiben kitörölhetetlen marad egyénisége. Tanár Úr, emlékét örökre megőrizzük!
„Visszapergek az osztatlan egészbe, halni is oda térek.
Játszik velem a szél, a por csillagával, átfúj a fény rácsain,
Megvillanok, s már csak a földet faggathatod,
Mert benne zengek forró himnuszában.”
(Kemény Géza)
Tanítványai, tisztelői nevében:
Purgel Zoltán
Kovács Lajos István búcsúztatása 2025. augusztus 4-én, hétfőn 16 órai kezdettel a Szegvári Falumúzeum kertjében lesz, amely időpont házasságkötésük 60. éves évfordulója is.
Kovács Lajos Tanár Úr emlékére készítettem el fotóimból az alábbi videó válogatást – ezzel, és egy archív írás digitalizálásával szeretnék rá emlékezni.
Megemlékezés a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban ide kattintva.