Szegvár szívében áll a református templom, és miközben körülötte változott a világ, nemzedékek jöttek és mentek, őrizte azt, amit talán a legnehezebb megőrizni: az emberek emlékeit és hitét. Hány ember nézett fel a templom tornyára az elmúlt évtizedek során? Ezeket az emberi történeteket nem lehet mind feljegyezni. Sok közülük örökre elveszett azokkal együtt, akik megélték őket. De a templom falai talán még őrzik őket.

Őrzik azoknak a szegvári embereknek az emlékét, akik dolgos kezükkel építették, javították és vigyázták református templomot. Őrzik azokét is, akiknek már csak a nevét találjuk meg egy régi iraton, egy megsárgult fényképen vagy egy sírkövön. Emberek, akik valaha ugyanazokon az utcákon jártak, ugyanazt a harangszót hallották, és ugyanúgy Szegvárt nevezték a szülőfalujuknak. Talán éppen ezért fontos ma visszatekintenünk.

A szegvári református templom falai között megélt történetek egy része fennmaradt írásokban, egyházi dokumentumokban és korabeli feljegyzésekben, más része azonban már csak az idősebb nemzedékek emlékeiben élt tovább. Ezért különösen fontos mindazt összegyűjteni és megőrizni, amit még van lehetőségünk felidézni. Mert egy közösség múltja akkor marad igazán élő, ha történeteit továbbadja a következő nemzedékeknek.

A szegedi Móra Ferenc Múzeum 2019. évi évkönyvében jelent meg Purgel Nóra: „Áldás, békesség!” Szegváron. Adatok a református közösség történetéhez című írása, amelyet most megjelentetünk a Szegvár Online portál „Helytörténet” rovatában. Purgel Nóra írása nagyon szépen és részletesen bemutatja a szegvári református gyülekezet és a református templom történetét, megidézni a hozzá kapcsolódó múltat, és közelebb hozza az olvasóhoz azokat az embereket és eseményeket, amelyek az idők során alakították a templom és a gyülekezet életét.

Fogadják szeretettel Purgel Nóra 2019-ben megjelent írását!

---

„Áldás, békesség!” Szegváron.

Adatok a református közösség történetéhez

Purgel Nóra

2019.

A szentesi Koszta József Múzeumban 2010-2011-ben került sor Kanász Nagy József helyi református lelkész hagyatékának leltározására. Az összetett, szép számú anyag a történeti gyűjtemény része lett, s ekkor került kezembe néhány levél, melyet szegváriak írtak a lelkészüknek. Később, személyes látogatás alkalmával a szegvári református templomban is megláttam a Kanász Nagy József emlékére állított táblát. Érdeklődő kérdéseimre szívesen válaszolt a Szegváron is szolgálatot teljesítő Nagy Zoltán lelkész, aki 2001 óta lelkipásztora a szegvári gyülekezetnek.¹ A szegvári református hívek közül – vasárnapi rendszerességgel csupán 5-8 fő jár – többen nem helyi születésűek, beköltöztek vagy házasság útján kerültek a községbe, így visszaemlékezésükkel csak részben tudták segíteni a múlt feltárását. A személyes érdeklődésem abból is fakad, hogy nagyon közel lakom a templomhoz, emellett nagyapám, Purgel László (1926-2005) első hivatalos munkahelye a templomépítés volt, ahol segédmunkásként dolgozott.

Katus László tollából a 2000-ben megjelent Szegvár nagyközségről szóló monográfia lapjain olvasható a helyi katolikus templom (KATUS 2000) története, ami a közösség életébe is széles betekintést ad. Munkáját az anyakönyveken kívül a hívek, egykori szegvári papok, a plébániai irattár, a többé-kevésbé rendszeresen vezetett História Domus és a kánoni vizitációs dokumentumok segítették. A lakosok többsége ma is katolikusnak vallja magát a községben, ahogyan az elmúlt évszázadok alatt, azonban meg kell jegyezni, hogy a rendszeres vallásgyakorlás egyre ritkább, a templomlátogatás inkább a nagyobb ünnepekre (karácsony, húsvét, pünkösd, úrnapja, búcsú) korlátozódik.

A helyi református vallási néprajzi kutatást nemcsak a vallásgyakorlás visszaszorulása, hanem a kevés számú és középkorú (így csak a század 1950-es éveire emlékezhetnek vissza) adatközlő, valamint a nem helyben kezelt anyakönyvek, a ritka vallásgyakorlási alkalmak, a kisszámú levéltári és egyéb (fotó)dokumentáció is nehezíti.

A református közösség statisztikai megközelítése

Magyarország történeti területére vonatkozóan 1870 óta rendelkezünk vallási adatokkal. A ko­rábbi időkről Fényes Elek 1851-ben közölt adatai is irányadóak, aki Szegvárra vonatkozóan 4508 fő katolikus, tíz fő református és 25 fő izraelita lakost említ (FÉNYES 1851, 78).

1870-ben az első magyar népszámlálás 13,7 millió lakost írt össze (Horvát-Szlavónország nélkül), akiknek 46%-a római katolikus vallású volt. Az 1910-es népszámlálás alapján a római katolikusok az ország 18,3 millió fős népességének már 49%-át adták. Kiinger András szerint, míg a római katolikusok nagyrészt magyarok, kisebb részben németek, horvátok és szlovákok voltak, addig a reformátusok csaknem teljes egészében a magyarok közül kerültek ki. 1870-ben a népesség 15%-át, míg 1910-ben 14%-át tették ki (KLINGER 1997, 295; 302). A másik jelentős protestáns val­lás az evangélikus volt, hívei a lakosság 8, illetve 7%-át adták a vizsgált korszakban.

A helytörténeti kutatásokat megnehezíti, hogy a jelenlegi országterületre vonatkozóan 1949-ig rendelkezünk pontos népszámlálási vallási adatokkal. A trianoni területvesztés a vallási sokszínűséget egységesítette: 1930 és 1949 között a római katolikusok aránya 65-68 %-ra emelkedett.² Ugyancsak változott a reformá­tusoké is: számuk 21-22 %-ra nőtt. Mindezekkel együtt az evangélikusok, görögkatolikusok és zsidók száma csökkent (KLINGER 1997, 303). Ez az arány maradt meg egészen az 1990-es évekig. Egy 1993-ban végrehajtott, országos reprezentatív felvétel eredményei szerint 70 %-os volt a római katolikus, és 22 %-os a református vallást követők aránya az országban. A statisztikai adatok alapján³ Csongrád megyében a reformátusok aránya: 1930-ban 426 374 főből 79 560 fő, azaz 18,7 %, 1949-ben 430 544 fő 18,5 %-a,azaz 79483 fő, míg 2001-ben 433 344 fől0,3 %-a, tehát 44 694 fő volt.

A megyei adatok mellett a helyi statisztikai adatokra tekintve növekedést vehetünk észre. Napjaink statisztikai felmérései szerint Szegváron 2001-ben⁴ 4913 főből 3507 fő katolikus vallású, ebből 14 fő görög rítusú, és 3493 személy a római katolikus egyházhoz tartozónak mondta magát. Ugyanekkor 1 fő ortodox, 286 fő református, 19 fő evangélikus, 6 baptista, 10 adventista, 2 egyéb protestáns vallást követő, 3 fő egyéb ke­resztény vallású, 537 fő semmilyen felekezethez, egyházhoz nem tartozik, 541 fő nem válaszolt a kérdésre. A legfrissebb, 2011-es adatok sem mutatnak jelentős változást a falu vallási képén: a három domináns vallást tekintve a 4579 főből 2394 fő katolikus vallású, ebből 3 fő görög rítusú, és 2391 személy a római katolikus egyházhoz tartozónak mondta magát, ezen kívül 229 fő református él a településen.⁵ Az alábbi táblázat közel két évszázadon át mutatja be Szegvár vallási összetételét.

Év	Összes lakos (fő)	Katolikusok száma (fő)	Reformátusok száma (fő)	Izraeliták száma (fő)	Egyéb (fő)
1784.	1977	1793	nincs adat	nincs adat	4
1814.	3523	3213	9	12	19
1869.	5611	5534	43	28	6
1880.	5952	5778	96	68	10
1900.	7249	7015	106	64	64
1920.	7872	7619	155	55	43
1930.	7979	7636	212	63	68
1941.	7962	7559	302	53	48

Statisztikai adatok a közösség életéről

Nagy Zoltán, lelkész rendelkezésemre bocsátotta a Szegvár-Mindszent-Derekegyháza Református Társegyházak Születési, Házassági, Áttérési, Konfirmációi és Halotti Anyakönyvét, melyben 1945 utáni adatok vannak feljegyezve. Belelapozva már az első oldal – 1955-ben, Mindszenten keltezett bejegyzés – figyelemfelkeltő volt:

„Ezen egyházköz­ségben önálló anyakönyvezés 1929 óta folyt, – együtt Csongrád-Szegvár-Mindszent-Derekegyháza-társegyházban. -Az 1929-1945-ig terjedő anyakönyv az 1944-es háborús események folytán Csák József volt lelkipásztor állítása szerint nyomtalanul eltűnt. – 1929-ig Szentesen történet az anyakönyvezés, mint anyaegyházban.”

Gilicze László jegyezte be ezt a könyvbe, aki az említett községekben helyettes, szentes-felsőpárti lelkipásztor volt. Nem tudtam nyomára bukkanni, hogy miként vesztek el a hiányzó részek. A kánoni egyházlátogatások is nyomon követhetők a kötetben, melyek egy-két-, legfeljebb háromévente történtek meg a bejegyzések szerint.

A katolikus és állami anyakönyvekben többször előfordul, hogy evangélikus reformátusként jelölik meg a személyek vallási hovatartozását. A16. szá­zadi hitújítás következtében kialakult protestáns egyházak a mai szóhasználatában már egyértelműen elkülönítik az evangélikus egyházhoz tartozókat, azonban a vizsgált korszakban református vallású egyént jelöltek ezen elnevezéssel. Adatgyűjtés szempontjából, a változások láttatása érdekében célszerűnek láttam, ha a szegvári közösség korábbi, 19. század végi adatait is megvizsgálom, így esett a választásom 1896-1897-es évekre. Ezen időszakot az állami és katolikus egyházi anyakönyvekben tekintettem át.

Az összevont református anyakönyv alapján a 20. század közepétől szinte napjainkig tudtam visszavezetni egyházi, életfordulókhoz kötött szertartásokat. A bejegyzések szerint 1945 és 2013 között 177 szegvári illetőségű, többségé­ben egy évnél fiatalabb gyermeket (86 fiút és 91 lányt) kereszteltek meg Szegváron. A konfirmálók száma 1945 és 1999 között összesen 77 fő, melyből 46 nő és 31 férfi. A fiatalok életkora az 1950-1960-as években 15-16 év volt, majd az 1980-as évektől 13 évre csökkent. Alanyok születési helyéttekintve Szentes, Hódmezővásárhely, Soroksár, Szeged, Orosháza fordul elő az anya­könyvben, míg a fiúk között szegedi, derekegyházi és szentesi születésűek is konfirmáltak a helyi fiatalokon kívül, tehát kis mértékben a betelepült szülők gyerekei készültek konfirmálni. Felnőtt konfirmálás is van a bejegyzések között: egy püspökladányi születésű nő felnőttként lett teljes jogú tagja az egyháznak a szegvári templomban, és 1975-ben egy szegvári férfit Karasszon Dezső lelkipásztor Mártélyon konfirmált. Megfigyelhető, hogy a három társegyházközségben 1974-ben, 1976-ban, 1979 és 1981 között, 1990 és 1994 között, 1996-os és 1997-os esztendőben, az 1983­ as, 1985-ös, 1987-es és 1988-as évben nem volt szegvári konfirmandus. 1999 után nincs bejegyzés a szertartásokról. A felkészülést illetően sajátos­ságok figyelhetők meg: 1948-ban a fele csoport mindszenti lakos, 1949-50-ben csak szegvári, 1958-ban mindszenti és szegvári gyerekek konfir­máltak. A következő évtizedben, pontosabban 1962-ben derekegyházi, 1965-ban csak szegvári, 1966-ban derekegyházi, 1967-1968-ban mindszenti gyerekek váltak az egyház szemében nagykorúvá. 1970-ben szegvári, majd 1971-ben főleg szegvári és néhány derekegyházi, 1973-ban vegyes lakhelyű, 1975-ben újra csak mindszenti és szegvári fiatalok, később 1984-ben csak mindszenti, 1986-ban csak szegvári, majd 1989-ben sok mindszenti és néhány Derekegyházán lakó gyermek konfirmált.

Az áttértek száma 1945 és 1961 között összessen 8 fő, közülük 5 nő és 3 férfi. Elmondható, hogy általában 18 és 60 éves koruk között tértek át a katolikus vallásról a református vallásra, és közülük négyen a harmincas éveikben jártak. Az áttérés vélhetően házassági szándék miatt történhetett.

A házasságkötések között sok a vegyes házasság. Ez érthető is, hiszen a túlnyomórészt katolikus településen ritkán találtak a református fiatalok református párt maguknak. Néhány esetben kötöttek reverzálist, vagy javasolták a párnak a megkötését.⁶ 1945-2003-ig 69 pár kötött há­zasságot a szegvári templomban. Ebből 5 párnál mindkét fél református volt és 2 pár katolikus.

A katolikus házassági anyakönyvekben is található református házasfél a vegyes házasságoknál, me­lyet az alábbi táblázat évenkénti adatai tükröznek.

Év	Évi összes házasság (pár)	Vegyes házasság száma	Férfi református házasfél	Nő református házasfél
1986.	69	nincs adat	nincs adat	nincs adat
1897.	61	4	3	1
1945-1950.	392	19	11	8
1951-1955.	226	10	5	5
1956-1960.	286	32	18*	14
1961-1965.	206	13	7*	6
1966-1970.	162	17	7	10
1971-1975.	138	15	11	4
1976-1980.	94	13	7	6
1981-1985.	78	11	7	4
1986-1990.	65	5	5	–
1991-1995.	71	8*	7	1
1996-2000.	35	3***	1	2
2001-2005.	21	2****	2	–
2006-2010.	46	5*****	5	–
2011-2013.	17	3	1	2

*egy párnál csak a férfi vallása volt bejegyezve

**további két párnál csak a nő vallása bejegyzett

***további egy párnál csak a férfi vallása bejegyzett

****további három párnál csak a nő vallása bejegyzett

*****további 7 párnál csak a katolikus vallás bejegyzett, vagy egyiküknél nincs vallási jegyzés

Nem volt vegyes házasságkötés a katolikus templomban 1950-ben, 1953-ban, 1986-ban, 1992-ben, 1996-ban, 2005-ben, 2010-ben és 2013-ban. Az anyakönyvek megemlítik a reverzálist, mely ez esetben a gyermekek katolikus hitben felnevelést érvényesítő megállapodás volt. A ve­gyes házasságok engedélyezését is feljegyezte az anyakönyv, valamint a házasságok hívek előtti kihirdetését. Feltűnik, hogy az 1970-es évek közepétől nem gyakori, többször felmentést kapott a pár a hirdetés alól.

Az állami anyakönyvekben is feljegyezték, ha református vallású volt a házaspár, vagy éppen a születendő gyermeket akarták e hitben nevelni. 1896-ban a faluban két evangélikus-református pár gyermeke követte egyértelműen a szülei vallását. Ez évben 348 születést jegyeztek be, me­lyekből utóbbi páron kívül 6 párnál volt az egyik fél református (5 nő, 1 férfi). A születendő gyer­mekek közül négy lány lett református az anyja vallását követve, míg ha az apa volt református, akkor nem követte őt vallásában az utód. Ezen felül felnőtt korban két pár gyermekei tértek át római katolikus vallásról a református hitre és az ágostai hitvallásra. Általánosan elmondható, hogy a református vallásúak nem a falu szülöttei: szentesiek, hódmezővásárhelyiek, orosháziak, ceglédiek, gyomaiak és békésiek voltak, míg a foglalkozásukat tekintve vasúti dolgozók vagy egy esetben idehelyezett molnár.

Év	Református házasfél F/N	Gyerekek vallása L/F	Homogén vallású református család	Összes anyakönyvi bejegyzés
1896.	1/5	4	2	348
1897.	3/3	-/2*	1	296
1945.	7/1	-/2	2	112
1946.	2/2	1/1	1	108
1947.	1/2	-/1	2	115
1948	7/4	3/5	1	139
1949.	7/4	3/1	2	145
1950.	3/6	1/2	–	135
1951.	4/8	3/2	2	138

*az apa vallása ismeretlen

1897-ben 296 bejegyzés volt a születési anyakönyvben, melyből egy evangélikus pár gyermeke követte szülei vallását. Hat párnál (három nő református, három férfi református) az egyik nő szegvári születésű, de itt is általánosítható, hogy nem helybeliek voltak (Szentes, Tiszasas, Hódmezővásárhely). Ha a nő volt református, ak­kor egy esetben egy kisfiú követte anyja vallását, másik két esetben az apa vallását. Ha a férfi volt református, akkor két lány és egy fiúgyermek római katolikus vallású lett, tehát az anyja hitét követte. Egy pár esetében a férfi vallása nem volt bejegyezve, így a nő evangélikus vallását kapta a gyermek. Két pár felekezetnélküliként szerepel a bejegyzésben, akik gyermekeiket római katolikus vallására vezettették át 1903-ban. Egy felnőtt áttérést is bejegyeztek, mely szerint 1937-ben katolikus szülők lánygyermeke református vallású lett.

1945-ben 112 gyermek született a faluban, akik közül két homogén református pár gyer­mekei (2 fő) és nyolc vegyes pár gyermekei (2 fiú) lettek reformátusok. A nyolc párból hét alka­lommal a férfi volt református és egy párnál a nő. Általánosságban elmondható, hogy a gyermekek az anya vallását kapták megegyezés alapján.

1946-ban nem a református apa vallását kapták a gyerekek, a vallás továbbadása cask a református anyáknál megfigyelhető. A követke­ző évben szintén ez a tendencia, de egy esetben mégsem lett református a kislány. 1948-ban két esetben adta tovább vallását az édesapa, de itt is a női fél valláskövetése az irányadó. A következő esztendőben egy esetben egy református apa vallását vette fel leánygyermeke és egy esetben nem követte református anyját a leány, tehát katolikus vallású lett. Az 1950-es adatok sze­rint az anya vallása a domináns, de háromszor az apa katolikus vallását adták a gyermeknek. 1951-ben szintén az anya vallása domináns, de egy kisfiú és két kislány lett katolikussá. 1952 májusától az anyakönyvi bejegyzések nem jelzik a vallási hovatartozást.

Az állami házasságkötések – melyek leginkább tavasszal és ősszel köttettek – anyakönyvéből kiderül, hogy leginkább idegen származású, nem Szegváron született református felek kötöttek itt házasságot. Még az is előfordult, hogy semmi kötődése nem volt a születési és lakhely adatok szerint a párnak a faluhoz. Az alábbi táblázat tekinti át a házasságokat, mely 1952-ben meg­ szakad a házasuló felek vallási bejegyzéseinek mellőzése miatt.

Év	Összes házasság (pár)	Homogén református pár	Házasodó református férfi	Házasodó református nő
1896.	74	–	–	1
1897.	64	–	4	1
1945.	45	–	2	1
1946.	84	1	2	2
1947.	100	–	2	2
1948.	77	–	4	3
1949.	80	2	3	3
1950.	65	–	1	3
1951.	59	–	4	3

Már 1948-ban is voltak valláson kívüliek az anyakönyvben, ami 1950 júliusától megso­kasodik. Itt is kötöttek megegyezést a szülők a gyermekek vallási hovatartozásáról, melyek többsége az anya vallási dominanciáját vonta maga után.

1945 és 2013 között 59 férfit és 60 nőt je­gyeztek be a református halotti anyakönyvbe. AT. állami halotti anyakönyvek szerint 1896-ban 1 evangélikus nő és 2 férfi hunyt el. A követke­ző esztendőben 2 evangélikus férfi halt meg. Meg kell jegyezni, hogy mindkét évben sok volt a csecsemőhalál. 1952 májusától nem jelzi az anyakönyv a halott vallási hovatartozását.

Év	Összes haláleset	Református férfi	Református nő
1896.	210	2	1
1897.	176	2	–
1945.	99	1	1
1946.	87*	2	2
1947.	88**	1	–
1948.	88***	–	1
1949.	88	1	–
1950.	53****	1	2
1951.	83*****	–	1

*egy férfi felekezet nélküli

** egy férfi felekezeten kívüli

*** egy férfi valláson kívüli

**** egy nő vallását utólagosan kihúzták

***** három férfi és egy nő vallása ki van húzva

Kanász Nagy József (1882-1962) lelkész szegvári kapcsolatai a múzeumi dokumentumok tükrében

A templom életében meghatározó szerepe volt a szentesi születésű református lelkésznek. Feltehetően az 1930-es évektől – Csongrád és Mindszent mellett – Szegváron is lelkészi felada­tokat látott el Kanász Nagy József. Szülővárosa múzeumában őrzött hagyatéka többségében levelekből áll, ezen felül vallásos könyvek és korabeli újságok találhatók benne szép számmal.⁷ A levelek között Gémesné Hanika leveleit emel­ném ki, amelyek panaszos, aggódó hangvételűek: a családról és a férjéről szólnak.

Az Alföldi Újság adta hírül 1930 februárjában a beiktatását, és a cikk írója megjegyezte, hogy Kanász Nagy Józsefet választották lelkipásztorukká a pár hónappal ezelőtt társegyházba tömörült csong­rádi, mindszenti és szegvári hívek. A Mindszenti Hírlap 1935. évi 39. számában számoltak be a lelkész 25 éves jubileumáról, ahol említés található arról, hogy már kilenc éve szolgál Mindszenten. Bő egy esztendő múlva, 1936 decemberében felavatták a mindszenti gyülekezeti házat is.

Egy dátum nélküli, gépelt levéltöredék őrzi, hogy a Községi Elöljárósághoz fordul a tiszteletes úr, hogy biztosítsanak telket az épülő templom­ hoz. Feltehetően később, az 1936. július 26-án kelt levél a szegvári templomépítőktől érkezett a lelkészhez, akik panaszkodtak a kevés fizetés miatt. Már a főmérnököt is kérték, hogy változ­tasson a dolgokon, de az nem segített nekik. Ha továbbra is marad ez a bér, akkor kénytelenek lesznek feladni az építkezést. A levelet Lakatos András, Szőke István, Rácz József, László Mihály, Katorczi György, Berezvai István, Gerő Lajos, Vígh István, Szőke Lajos, Lipcsei Lőrinc, Vígh Mihály, Orosz Mihály írta alá. A nevek alatt láthatjuk, hogy egy Baranyi nevű munkás nem írta alá a levelet. A szegvári templomról egy képeslapot őriz a múzeumi gyűjtemény, melyet a lelkipásztornak címeztek. A fotót – mely alapján a lap készült – a lelkész készítette.

A Lélek és Élet című folyóirat, 1942 decembe­rében a szegvári istentiszteletek és bibliaórák időpontjáról számolt be. A lap szerint mindig más és más gyülekezeti tag házánál folyt az is­tentisztelet. A hittanórákat és a konfirmáció előkészítőjét az imateremben tartották meg. Emellett Révész Imre tiszántúli püspök körle­vele is olvasható a lapban, mely a háború utáni béke és szeretet melletti kiállásra, a krisztusi életpélda követésére buzdít.

A templom felépítése

A jelentős lélekszámú református közösséggel bíró Szentes város, és a többségében katoli­kus Mindszent község közrefogta az 1920-as évek végén Szegváron is egyházzá szerveződő közösséget (VÁRADY 1991, 389). Kanász Nagy József református lelkipásztor buzgó munkája nyomán így alakulhatott meg a Mindszent-Szegvár-Derekegyház-Csongrádi református társegyházközség. Ebből később Csongrád vá­rosa kivált, de a kis települések együttműködése működőképes volt (VÁRADY 1991, 313). Szegváron először egy iskolai tanteremben, majd Bécsi Sándor jegyző halála után az egyház­ra hagyott házban tartottak istentiszteleteket.

A szegvári templomépítés költségeihez a fede­zetet Gajda Ignác és felesége, Gilicze Julianna református egyháznak adományozott ingat­lanának ára adta, melyről 1930. május 26-án ajándékozási szerződés is készült. Az építés költségeihez Szarvas Jánosné emlékei sze­rint helyi hívek – Vízaknai Zsófia tanítónő, Horváth Ferenc presbiter és Bartha Zsigmond gondnok – is hozzájárultak adományaikkal. A második világháború kitörése megakasztotta az építést, így az 1940-es évek végéig elhúzó­dott. Az építkezésen adatközlők szerint Orosz István építésvezető mellett Dedek József és fia, emellett a településen Zappanka néven ismert nő, valamint a Göndör Pista becenevű férfi dolgozott segédmunkásként. A templom belső festését és a falat díszítő táblákat Drahos István (1895-1968) szentesi grafikus tervezte, majd Horváth Ferenc helybeli szobafestő, presbiter és Pusztai József szentesi festő készítették el. Az épületet 1948. október 24-én Révész Imre tiszántúli püspök szentelte fel.

A templom nagyobbik harangját Slezák László 1948-ban öntötte Budapesten, a kisebb 1910-ben Galíciából került Szentesre. Utóbbit dr. Rásponyi Pap Gedeon az első világháború idején hozta a városba, és Gilicze Antal által adományozta 1930 előtt az egyháznak.

A templom falán Kanász Nagy József lelkész úr, Gajda Ignác és Gilicze Julianna hívek nevét, valamint Bécsi Sándor nevét festett felirat őrzi. Kaszás Sándor lelkész úr tevékenységéről egy márványtáblával emlékeznek mega hívek, melyet azonban még nem helyeztek el állandó helyére. Felirata: „Kaszás Sándor és felesége Janka néni hűséges szolgálatuk emlékére 2010.”

Szegvári lelkipásztorok az anyakönyvek alapján

Csák József 1945-től az 1950-es évek első fe­léig szolgált a szegvári társegyházközségben. Említések alapján szerették, mert nagyon köz­vetlen volt, elbeszélgetett a hívekkel. Munkáját Karasszon Dezső, Kanász Nagy József, Sándor Zoltán, Tóth Gábor és Veresegyházi László segítette. Az 1950-es évek második felében Bubla László, Kecskés Balázs, Papp László, dr. Vásárhelyi Lajos szolgált a helyi templomban, majd az 1960-as évek elejétől – vélhetően 1962-től 1974-ig – Bokor Kálmán a szegvári lelkész, hiszen az ő neve fordul elő legtöbbször az anya­könyvekben az egyes egyházi szertartásoknál.

Bánfi Antalné elmondta, hogy családja Bokor Kálmánt többször ebéddel vendégelte meg, mert az istentisztelet végére megfőzött adatközlőm édesanyja, aki a templom gondnoka volt. A lelkész szeretett náluk ebédelni. Riga márkájú autóval járt ki a férfi vasárnaponként, majd a németek­től kapott egy Trabantot, s ezzel néha elhozta a családját is. Természetesen a fent említett lelkészek is segítették munkáját, hiszen három településen igen sok feladata volt.

Feltehetően az 1970-es évek közepétől az 1990-es évek elejéig Hódmezővásárhelyről Kaszás Sándor járt át a nagyközségbe a lelkészi teendőket ellátni. Az anyakönyvek szerint minden szertartást ő végzett, és a mártélyi híveket is ő gondozta. Róla családszerető lelkipásztorként emlékeznek, aki idős kora ellenére sokat láto­gatta híveit. Emlékeik alapján nagy bőrönddel járt, benne a magával hozott könyvekkel.

Nagy György Jenő és lelkész felesége feltehe­tően az 1990-es évek közepétől látták el a három település lelki gondozását. 2001-től a jelenleg is szolgáló Nagy Zoltán tiszteletes úr jár Hódmezővásárhelyről a hívekhez a vasárnapi prédikációt megtartani.

A közösség vallásgyakorlása régen és ma

A szegvári református hívek felkutatása, meg­keresése a falubeli ismeretségek alapján történt, hiszen a kis községben ismeretes a lakosok vallása. Először az istentiszteletre járó híveket kerestem fel, akiktől megtudtam, hogy kik adhatnak még információt. Mivel Szegvár nagyközségben a legutóbbi statisztikák alapján többségében katolikusok élnek, így kevés adatközlőt tud­tam fellelni. Megszólított adatközlőim emlékei nagyobbrészt csak a 20. század közepéig nyúltak vissza, hiszen ekkor – a templom megépítése kapcsán – kezdődött el a közösség önszerve­ződése. A szóbeli források mellett az említett anyakönyvek segítették az adatgyűjtést, ame­lyekben sokféle információt találtam a hívekés az egyház kapcsolatáról.

Harangszó hívta a híveket egykor az isten­tiszteletre: két harang van a templomban, egy kisebb és egy nagyobb, de általában az utóbbival harangoztak. Nem az épületből tudták megkö­zelíteni a harangot, oldalról kellett bemenni, így eshetett meg, hogy közel nyolc éve ellopták a harangkötelet.

Vígh Ferencné (Kovács Ferencné adatközlőm nagyanyja) volt harminc esztendőn át (1940-1960-as évek) a gondnok, majd a rendszerváltás időszakában, 1989 és 1992 között az erdélyi származású Szép Imréné vállalta a feladatot. Ezután egy ideig nem volt kinevezett gondnok, így nem harangoztak rendszeresen. Napjainkban maguk közül bíztak meg valakit, de az asszony már több mint két éve nem jár a templomba.

A gondnok feladata volt a harangozás, takarítás, hó eltakarítása és a fűtés a téli istentiszteletek helyszínén, a mai Lídia-házban, mely Mocsonoki Lídia (1911-1985) diakonissza testvérről kapta a nevét. Bánfi Antalné édesapját 1945-ben helyezték át molnárként Orosházáról Szegvárra, édesanyja, Juhász Lászlóné (Supkégel Erzsébet), volt a templom gondnoka. 1963-ban költöztek szüleivel a Lídia-házba. Már vőlegénye volt későbbi férje, Bánfi Antal (1966-ban összeházasodtak), akivel segítettek a gondnoki munkában adat­közlőm idősödő szüleinek: főként harangoztak, szenet hordtak, és a már leírt tevékenységeket végezték. Édesanyja minden vasárnap letöröltette vele a képeket, padokat, hogy tisztaság legyen, ezen felül az imaházat is rendben tartották.

Az 1948 előtti szertartásokra, melyeket a templom melletti imaházban tartottak, a helyi születésű adatközlők még visszaemlékeznek. Egy héten egyszer, vasárnap padokon ülve hallgatták a lelkipásztor szavait, délelőtt 11 órai kezdéssel. A lelkész elfoglaltsága szerint általában a hitta­nóra után tartották meg a prédikációt, amire már a felnőttek is eljöttek. A hittanos gyerekek száma 30-35 fő körül mozgott, felnőttekkel együtt 50 főnél többen voltak a teremben, amely így megtelt a hívekkel. A gyerekek hittanra jártak a konfirmálást megelőzően, aminek a tu­dásanyagából osztályozó vizsga volt a jelentős szertartás előtt. A vizsgajegyet az értesítőbe is beírták. Egyik adatközlőm Csák Józsefre, mint szigorú lelkész-tanárra emlékszik vissza. Fehér ruhában körbe álltak, és kockára vágott kenyeret ettek a konfirmáláskor, de csak a felnőttek ittak a borral telt kehelyből, melynek szélét mindenki után fehér ruhával megtörölték.

A karitatív tevékenységet folytató Mocsonoki Lídia diakonissza nővér énekkart is vezetett, amely 1948-ban szerveződött. A tagjait fotó örökítette meg, amely a Lídia-házban találha­tó. Lídia testvér gyermekként került a faluba, tanyán nevelték nevelőszülei, majd a második világháború előtt visszatért és nevelőanyját ápolta. Az 1970-es években lakott az épületben és Debrecenben hunyt el. A templomban gond­noki munkát végzett és az istentiszteleteken harmóniumon játszott. Ha nem volt lelkipásztor, akkor ő tartotta meg a vasárnapi istentiszteletet. Juhász Lászlóné és családja elköltözése után az épület névadója lakott a templom melletti házban, a folyosó végén, egy szoba-konyha elosztású házrészben. Később, a diakonissza testvér halála után rokonai laktak az épületben. Napjainkban folyamatosan renoválják, festik a helyiségeket, és alakítják az igényeiknek meg­ felelően, hiszen a téli szertartásoknak szintén ez a helyszíne, ahogyan régen is. Kádár Györgyné elmondta, hogy még az 1990-es években társa­dalmi munkában javította meg kőműves férje, Kádár György az imaház falát. A cserépkályhába befűtenek az istentisztelet előtt, amelyet nem újítottak fel korábban sem, csupán Nagy-György Jenő tiszteletes úrék csináltattak új kéményt az imateremre, és kicsit kijavították a falat.

A templom megépülése után is csak vasár­naponként volt istentisztelet, de az esküvők időpontját a hívek igényeihez igazították, így előfordult, hogy valaki szerdán esküdött örök hűséget párjának. 1948 után, a már felszentelt templomban családias volt a szertartás, mert kevesen jártak rendszeresen: többek között a Bihari család és a Szabó család. Bihari Mátyás orgonáit a szertartásokon.

Ülésrend ma sincs és korábban sem volt: egyik adatközlőm szerint az előkelőségek” elöl, a gye­rekek hátul foglaltak helyet, de nem választották szét a férfiakat és nőket. A családok együtt ültek a padokban. A hittanóráról érkező gyerekeket a lelkipásztor külön ültette le. A lelkész és a csa­ládja a bejárati ajtó mellett jobbra, a kispadon ült.

A presbiterek a szószék mellett, jobbról és balról 6-6 darab, díszesen faragott széken foglaltak helyet. A presbitereket választották, a presbitérium­nak egy időben Horváth Ferenc volt a vezetője, ő mondta ki a döntéseknél végszót. Az elöljárók személyét papíron, titkosan szavazták meg a hívek. Középkorú adatközlőm édesanyja, Szegvárra költözése óta járt rendszeresen a templomba (1990-es évek vége), és mindig odaült és ma is odaül, ahol édesanyjával először foglaltak helyet.

Az ünnepek hasonlóan telnek a helyi refor­mátus eklézsiában, mint egykor. A reformáció napját, október 31-ét megünnepelték, de nem hivalkodóan. Karácsony, húsvét és pünkösd napján biztosan volt istentisztelet, ahogyan ma is. Előfordult, hogy pünkösd ünnepén és másnapján is volt istentisztelet, de az lelkész elfoglaltsága miatt manapság már csak az egyik napon van szertartás. Úrvacsoraosztás karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, újkenyér, majd újbor ünnepén volt, ahogyan ma is. Az Úr áldását kérik a kenyérre és a borra, melyet a gyülekezeti tagok közül hoz valaki. Az úrvacsora kiosztása az asz­tal mellett felsorakozva történik, ahová a tagok énekszóval közelednek: a lelkész mindenkihez egyesével odalép és esznek egy kenyérkockát, majd isznak a borral telt kehelyből. A lelkész megtöröli a kehely oldalát mindenki után.

Többen böjtös ételt fogyasztanak nagypén­teken, a hústól tartózkodnak, de nem olyan komolyan veszik, mint a katolikusok. Vallásos emberként tudatában vannak a nagypéntek jelentőségének. Bár a reformátusoknál nem előírás a böjtölés, de néhányan szinte egész nap nem esznek, mert sokat készülnek az ünnepre, sok a teendő a háztartásban. Van, aki tésztaételt eszik azon a napon. Régen nagypénteken is volt istentisztelet, néhány éve Nagy Zoltán tiszteletes is tartott istentiszteletet nagypénteken, de mos­tanság a sok elfoglaltsága miatt csak korlátozott időben tud Szegvárra járni a hívekhez.

A régi időkben a szeretetvendégséget, az agapét nagy ünnepekkor rendezték meg, de előfordult, hogy egyszerű vasárnapi istentiszteleten is. A templom bejáratánál abrosszal leterített asz­tal volt, amelyre süteményeket hoztak a hívek, mellé két sor padot tettek. Szörpöt fogyasztottak a süteményhez. Álltak és ültek is a hívek, attól függött, mennyien vettek részt. Az imaházban a folyosón zajlott a szeretetvendégség. Bartha Zsigmond presbiter leánya, Varga Árpádné fel­ idézte az itt megrendezett téli teadélutánokat, ahol sok finomságot lehetett fogyasztani.

A szocializmus időszaka többek véleménye szerint kettétörte a vallásos életet. Elmaradtak a templomból a hívek, és az 1950-es évektől megnyilvánuló egyházellenesség miatt hittanó­rát nem tarthattak. A politikai nézetek hatással voltak a szegvári református közösségre is: csökkent a keresztelések száma, ugyanúgy, mint az egyházi házasságkötéseké. Vasárnaponként volt istentisztelet, de akkor már nagyon kevesen jártak. Aki erősen vallásos volt az eljárt, de a többség nem. A fénykorban közel 100 fő vet részt a szertartásokon a becslések szerint, míg az 1950-es évektől már csak 20-30 fő. Esetleg esküvőn, keresztelőn, nagyobb ünnepen volt tele a templom, és télen, a gazdasági munkák végeztével. A többség véleménye szerint, amióta kihalt az előző generáció, azóta nem járnak templomba a szegváriak. Régen a szülők példáját követve lettek vallásosak, és jártak templomba az emberek.

Napjainkban a minden vasárnap istentisz­teletre járó, hat-nyolc asszony között Vannak katolikusok is, akika helyi katolikus templomba is eljárnak szentmisére. A hívek közül nem min­denki szegvári születésű, van, aki családlátogatás alkalmával jön el a templomba, vagy időnként a gyermekét is elhozza, hogy megismertesse vele a közösséget, a vallás alapjait elültesse benne. Erdélyi származású katolikus asszony, szegvári születésű református asszony és Szegvárra házasodott református asszony is található a maroknyi gyülekezetben. Vásári Magdolna, erdélyi születésű katolikus asszony, aki a szegvári katolikus templomba is ellátogat, de a közösség szelleme itt fogta meg a lelkét. így van ezzel Purgel Lászlóné is, aki életkora és a templom közelsége miatt jár inkább a reformátusokhoz. Kovács Ferencné, szegvári születésű asszony már gyermekkorában is járt istentiszteletre, segítette nagymamája gondnoki munkáját. A hónap első vasárnapján megegyezés szerint nincs szertartás.

Mikor bemennek a templomba, a padban állva egy kis fohászt elmondanak, ki milyen szavakkal, majd meghallgatják a prédikációt. Ezután beszélgetnek egy kicsit és szeretetven­dégséget is gyakran tartanak: többen kiemelték, hogy jó a közösség, szívesen kínálják egymást az asszonyok a saját készítésű süteményeikkel, így időt szánnak beszélgetésre, a közösen töltött hangulatos percekre is. Egyik adatközlőm szü­lővárosában, Hajdúnánáson az egyház rendezte ünnepek előtt a szeretetvendégséget a téli hó­napokban, hiszen ilyenkor a gazdasági munkák befejeztével az asszonyok jobban ráértek sütni. Néhány éve Nagy Zoltán tiszteletes rendezett a kertben összejövetelt.

A perselypénzt az istentisztelet után számolják meg: beírják a nyilvántartásba, aláírják a jegy­zéket igazolásképpen egymásnak, hogy mennyi adomány gyűlt össze. Elszámolási könyv van, melybe Nagy Zoltán beírja az összeget, egyikük hitelesíti, majd a lelkész elviszi az iratot.

A vallásosság megélése a mindennapokban egyéni. Néhányuk otthonában a falon van szentkép, festmény – pl. a Sínai-hegyen imádkozó Jézus -, és ez jelzi vallásos világszemléletüket, annak ellenére, hogy a hitük tagadja a képi ábrázolást és a szentek kultuszát. Valószínűleg a falusi szokások és a katolikus közeg környezetkultú­rája alapján kerültek birtokukba ezek a képek. Egyikük, ha nem tud aludni, akkor imádkozik: nem minden este, de ha szükségét érzi az élet viszontagságaiban, akkor igen. A Bibliaolvasó Kalauzt többen is olvassák, melyben minden napra egy igerész van kiosztva. Kovács Ferencné minden este olvassa a Kalauzt és imádkozik is. A templomba lelkük megnyugtatására, annak kitárása érdekében járnak, de gyakorta az élet megpróbáltatásaihoz kérnek segítséget, vagy éppen azt köszönik meg. Egyikük a jelenlegi lelkész, Nagy Zoltán közösségformáló szerepét is kiemelte, aki családjával a szegvári tagokat régebben vendégül is látta családi házában.

A szegvári református templom jelenlegi hívei között a református és a katolikus vallású személyek keverednek, így a házasságkötésük idején sem volt egyértelmű, ki melyik templomban esküszik, vagy milyen vallású lesz a gyermeke. Voltak, akik egyértelműen református templom­ ban tartották esküvőjüket, de ellenpélda is akad. Két, református vallású adatközlőm katolikus templomban esküdött, mert az anyósa így akar­ta, vagy a párja kérte erre, ennélfogva egyikük utódai katolikusok, másikuk gyermekei refor­mátusok lettek. Az erdélyi származású katolikus asszony férje református volt, így ők református templomban házasodtak össze és gyerekeiket is e hit szerint nevelték. Legidősebb református adatközlőmet és katolikus férjét Bereck József eskette össze, a menyasszony édesanyja kérésére, mert gyermekkorában Nagymágocson ő volt a lelkész. Emlékei szerint ők esküdtek először a felszentelt szegvári templomban. Családjukban református nevelést kaptak a gyerekek és az uno­kák is, akiket még vitt templomba a nagymama. Házasságkötés útján 1969-ben került a faluba, de szülővárosába mindig visszajáró, az ottani református templomot gyakran látogató Kádár Györgyné. A városban „nyitva volt a templomajtó” hétköznap is, tehát betérhetett, ha szükségét érezte. Nem volt templomi esküvője férjével, de gyermekeit és unokáit is a katolikus vallásra keresztelték a családi béke kedvéért.

Szegváron a reformátusok külön temetkeznek, az öregfalusi⁸ temető bejáratától balra. Emlékeik szerint el volt kerítve a zsidó és a református temetőrész, de a kerítést lebontották. A zsidó részt nem gondozzák, mert nincs a faluban iz­raelita vallású lakos. A még élő rokonokon kívül a temetőgondnokság ápolja a sírok környékét, így nagyobb részben gondozott sírok vannak. Kovács Ferencné férjének sírján kereszt és kehely látható, hiszen ő vegyes házasságban élt férjével. Bánfi Antalné kisgyermek korából a Barabás doktor ravatalozására még emlékszik: az elhunyt unokájával a templom lépcsőjén szaladgáltak. Felnőttként az a véleménye, hogy szívhez szólóbban temet a református pap, mert saját gondolatait mondja el, bár a szülei temetése óta nem vett részt református temetésen.

¹ A szegvári gyülekezet a szomszédos Mindszenttel társegyházközséget alkot.

² 1920-ban a mai ország-területen 8 millió fő, 1941-ben 9,3 millió fő lakott (KLINGER 1997, 295).

³ 2001. évi népszámlálás 2002. 59.

⁴ 2001. évi népszámlálás 2002.166-167.

⁵ http://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_teruleti_06 (Letöltés ideje: 2019. 05. 28.)

⁶ Ez azt a szerződést, nyilatkozatot jelenti, amely­ben megegyeztek a születendő gyermekek vallási hovatartozásáról.

⁷ Koszta József Múzeum. Történeti Tárgyak és Dokumentumok Leltárkönyve 2010.1.1. – 2011.156.56.

⁸ A falu régebbi településrészéhez tartozó temető.

Összegzés

A többségében katolikusok által lakott faluban a református templom hívei élő közösséget alkotnak. A hétvégi találkozásaik, a szeretet-vendégségek – melyek napjainkban a névnapok megünneplését is takarják – jó ismeretségeket, talán barátságokat is felélesztettek. Nagy Zoltán lelkész nemcsak kötelességből, hanem szeretetből, szívesen jár ki hozzájuk, hiszen mindig várják és szeretettel fogadják. Ebből a gesztusból is látszik, hogy nem kell egy közösségnek nagy dolgokat véghez vinni, a tagok lelkülete és személyisége, ezek hasonlósága a kulcsa a közösségi létnek. A református vallás követőinek ez a közösségi lét adja a megmaradás fonalát az elkövetkezendő évtizedekre. Az asszonyok néhányan megemlítették, hogy hiányzik az ökumené, a katolikus többséggel történő folyamatos érintkezés, közös istentisztelet, mely harmonikusabbá tenné az együttélést a faluban. Ennek kezdeményezésére reméljük, mihamarabb lépéseket tesznek.

Köszönetét mondok Nagy Zoltán lelkész úrnak és valamennyi adatközlőnek az adatszolgáltatásért, és Kovácsné Nagy Erzsébetnek az adatok kigyűjtésében nyújtott segítségért.

Képek

Források

• CsML Szentesi Levéltára, Szentesi Járásbíróság iratai, Szegvári megszűnt betétek 316.
• Koszta József Múzeum Történeti Tárgyak és Dokumentumok Leltárkönyve 2010.1.1.-2011.156.56.
• 2001. évi népszámlálás. 6.6 Csongrád megye. (I. kötet] KSH, Budapest, 59.
• 2001. évi népszámlálás. 6.6 Csongrád megye. (II. kötet] KSH, Budapest, 166-167.
• http://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_teruleti_06.4.1.7.1 A népesség, vallás felekezetek szerint. (Letöltés: 2014. 09.10.]

Irodalom

• FÉNYES 1851 Fényes Elek: Magyarországgeographiai szótára. IV. kötet, Pest
• VÁRADI 1991 Váradi József: A Tiszántúl református templomai 1. Debrecen, 388-389.
• KLINGER 1997 Kiinger András: Magyarország népessége a népszámlálások alapján.
• In: Kovacsics József (szerk.]: Magyarország történeti demográfiája (895-1995] Budapest, 295-317.
• KATUS 2000 Katus László: A szegvári római katolikus plébánia története. In: Farkas Gyula (főszerk.]: Szegvár. Tanulmányok a település történetéből. Szegvár Nagyközség Önkormányzata, 333-389.

Adatközlők

• Balogh János (Szentes, 1942-], katolikus
• Bánfi Antalné sz. Juhász Magdolna (Szegvár, 1945-), református
• Bihari Ferencné sz. Kurimszki Erzsébet (Hajdúnánás, 1947-], református
• Kórógyi Antalné sz. Bihari Julianna (Fábiánsebestyén, 1931-2018), katolikus
• Kádár Györgyné sz. Szolnoki Erzsébet (Püspökladány, 1951-), református
• Kovács Ferencné sz. Vígh Anna (Szegvár, 1937 – Szegvár, 2017) református
• Nagy Zoltán Imre (Románia, Nagykároly, 1970-) református lelkész
• Purgel Lászlóné sz. Halál Erzsébet (Szegvár, 1930-] katolikus
• Sinka Balázsné sz. Dants Gál Rozália (Hódmezővásárhely, 1929-2018) református
• Szarvas Jánosné sz. Mészáros Mária (Szegvár, 1934-) katolikus
• Szép Imréné sz. Nacsa Ilona (Románia, Lugos, 1939-], katolikus
• Varga Árpádné sz. Bartha Angéla (Szegvár, 1941-], katolikus
• Vásári Magdolna (Románia, Begahosszúpatak, 1948-), katolikus

„Blessings and peace!” at Szegvár Data for the story of the reformed community

Nóra Purgel

Man and women of faith attending the reformed temple of Szegvár – a place mostly inhabited by Catholics – form a small, but thriving community. Their renovated temple stands on the main street of the town so the strained efforts of a decade towards building this communal place and establish a community are not apparently visible. Using written and oral sources, one may reconstruct the chain of events from the 20th century, which lead to today’s awareness, love-feasts and last but not least: active religious practices. The pastor, who visits them from the nearby town of Hódmezővásárhely is driven not only by duty, but by love, since he is always received with great affection. This community provides a lifeline for the followers of the reformed religion to persevere in the coming decades. My study deals with the history of the reformed community of 20th century Szegvár, based on statistics and informants pertaining to the settlement.

---

Kapcsolódó írás

Virágvasárnapi istentisztelet volt a szegvári református templomban