Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Szegvártól Salloum-ig

0 101

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

1999. augusztus 11-e emléke az eltelt évek alatt sem merült feledésbe, sőt, egy vágyálom dédelgetett megvalósulását tolta rendületlenül maga előtt.
Csak még egyszer láthatnék egy teljes napfogyatkozást…
Érezhetném azt az érzést, amit Soltvadkert mellett tiszta égboltra vadászva egy vaktában kiválasztott szőlőskertben átélhettem barátaim társaságában…
Az akkori csodálatos, sikeres észlelés után elhatároztuk, hogy 2006-ban Törökországban kell lennünk a totalitás középvonalán.
Teltek az évek, mígnem tavaly ősszel Egyiptomot megjárt barátom, Vígh Attila – postai kézbesítő körzetem fő megállóhelyén – otthonában a déli kapucsínozás élvezete közepette felvetette: mi lenne, ha Egyiptom határvidéki városába, Salloum-ba eljutva követnénk végig a fejedelmi „égi táncot”. Érveit felsorolva és a lelkesedést látva a szemében, rögtön társra talált bennem az expedíció eszméjének megvalósításában.
Ez év elejéig lázasan gyűjtögettük az információkat és a pénzt. Latolgattuk az esélyeket utazásról, időjárásról, felszerelésről.
Majd megszületett a döntés: a hazai turisztikai irodák borsos árai miatt úgy döntöttünk, hogy csupán egy repülőjegyet veszünk, és kikaparjuk a gesztenyét a forró egyiptomi homokból.
Durr bele őrület! 
Társakra nem lelve az internetes fórumokon, január 20-án felkerekedve vettünk négy repülőjegyet Kairóba. Miért négyet? Mert a barátnőink is addigra mindenáron részesei akartak lenni kockázatos, de annál kecsegtetőbb kalandtúránknak. Estére négy boldog ember ült kupaktanácsot a helyi sörözőben. Jegyeink március 26-tól április 5-ig szóltak.
A bizonyára sokunk által közkedvelt Google Earth műholdképes programmal csapágyasra néztem a számítógépemen Egyiptomot, és kis határátkelő városát, a líbiai határ melletti Salloum-ot. Sokat fantáziáltam arról, ha eljutunk ide, vajon milyen lesz, sikerrel járunk-e.
Az egyiptomi kormány által kibocsátott körlevélben olvastuk, hogy gőzerővel készül a térség az égi randevúra: az utakat kijavítják, a mobilkommunikációt kiépítik, lesz kemping és akár beduin közösségi sátrakban is meg lehet szállni az alapvető higiéniai követelményeket is kielégítve. Mivel Salloum-nak egyetlen szállodája van, és az előre becsült 10-20000 látogató elszállásolhatósága kérdéseket vetett fel bennem, úgy döntöttünk, sátrakat és meleg hálózsákokat viszünk.
Sokat törtük a fejünket a technikán. A 140/1200-as Newton távcsövem nehezen fért volna bele az amúgy is lassan hegyekben tornyosuló csomagjainkba. A magyarországi tapasztalatainkból okulva azt a vonalat követtünk, amiről Mizser Attila írt az 1999/7-8. Meteor számában: ne a Napnak háttal állva – exponálással, videózással, netán rajzolgatással töltsük ki azt a szűk időt, ami rendelkezésünkre áll. Így maradt a három CCD-s Panasonic kamera, kettő Canon digitális fényképező (S2, G3), fóliaszűrő és fotóállvány.
Elérkezett az utazás estéje. Csongrád megyei nagyközségünket, Szegvárt hátrahagyva Budapestről a menetrendszerinti repülőjárattal 23.10 perckor felszálltunk szakadó eső közepette. 
Indulásunk előtt két nappal egy Egyiptomban élő magyar lány, Ági felajánlotta segítségét, hogy szerez nekünk megbízható taxit, ami a reptéren vár bennünket és elvisz Salloum-ba és ott is marad velünk, a napfogyatkozás végéig a biztos továbbindulást segítve. A zökkenőmentes földet érés, vízumváltás és ellenőrzések után kiérve a reptérről, lázas keresésbe kezdtünk a sofőrünk után. Aki kis vártatva lakóhelyünk névtáblájával a kezében mosolyogva jött elénk.

Nagyközségünk névtáblájával és a Meteorral

Boldog döbbenettel pakoltuk be a hátizsákjainkat a vadiúj mikrobuszba. Az órámra nézek: induláskor 3 óra 30 perc. Irány Kairó kivilágított városán át a 750 km-re lévő Salloum. Kényelmesen elhelyezkedve izgatottan beszélgetünk a várható délutáni érkezésről. Próbálunk akklimatizálódni. A csapat fáradtságán az álom lesz az úr. Arra ébredek, hogy az ablaktörlő lázasan kalimpál a szélvédőn. A köves sivatagi tájat eső áztatja. Megállunk. Szél, felhő, szürkeség. Ezt nem akarom elhinni! Egy dolog nyugtat csak, hogy van még kettő napunk a totalitásig.
Ahmed vezetésével, száguldunk (140 km/h) a szinte kihalt úton. Jobbról meg-megpillantjuk a Földközi-tengert.
Táblák jelzik, jó felé tartunk. A kilométerek fogynak, a hangulat emelkedik. Egy motoros rendőr útba igazít. 30 kilométert megtéve megpillantjuk Salloum magasba szökő üdvözlő kapuját. A háttérben a fennsík, jobbról az öböl. Teljes a boldogság. Déli 12 óra, szinte hihetetlen. A kapunál katonák gyűrűje veszi körül a mikrobuszt. Mindenki bután néz, mi mosolygunk. A szíves fogadtatás helyett vissza akarnak fordítani, mondván nincs jegyünk.
Most már mi nézünk bután. Kérjük őket, adjanak itt jegyet. Az nincs! Kezdetét veszi a korlátolt alkudozás. Egyre gyűlik a tömeg. Előkerül a helyi rendőrfőnök, aki egy kicsit beszél angolul. Hurrá! Beül a buszba és felirányít a fennsíkra. Közbe indulatos arab szópárbajt vív sofőrünkkel. Hatalmas a nyugtalanság. Leparkolunk egy napfogyatkozás emblémával díszített sátor előtt. Kint ömlik az eső. A rend őre kiszáll, majd húsz perc múlva visszajön és elmondja, hogy 100 Euróért fejenként, plusz a beduin sátrakért még 60 / kop maradhatunk. Saját sátrazásról hallani se akar, majd ismét eltűnik. Romokban heverünk. Bambán, reményt vesztve nézem a sárga tócsákat, amint egyre csak nőnek. Várunk és várunk…
Mellénk parkol egy másik kisbusz, amiből sietve ugrálnak ki civil egyiptomi emberek. A végén egy hölgy és kettő kameraman. Nézve őket, tévésekre tippelünk. Harcolnak a vad széllel, és snitteket próbálnak. A riporterhölgy megpillant minket a párás buszban és bekopogtat.
Kedves hangon, tökéletes angol akcentussal kérdezi, lenne-e kedvünk interjút adni. Válaszunk: természetesen igen. Kamera indul és záporoznak a kérdései. Mi illően válaszolunk. Ő örömmel hallgatja a magyarországi ’99-es beszámolónkat és szörnyülködik velünk együtt az időjáráson. A konfliktusról nem beszélünk. A rendőrfőnök döbbenten figyeli a háttérből az eseményeket. 
Mint később kiderült az állami televízió riportcsapata az esti hírekhez forgatott. Teljesen kész lettünk és ekkor megtörtént a csoda. A karhatalom elkérte útleveleinket és 100 LE / db (egyiptomi font) azaz 3800 forintért kaptunk jegyeket. Sorszámai a negyediktől a hetedikig szóltak, valamint bocsánatot kértek a félreértésekért. Maradhatunk! Boldogság ül az arcunkon és Ahmed sorstársunk invitálására beültünk teázni a közeli kávézónak kinéző épületbe. 
Barátkozunk a szinte fekete teákkal, előkerül egy doboz otthoni cigi, és mi „kocabagósok” már füstölünk is. Lassan kezdünk magunkhoz térni. 
Az alkalmi vállalkozás egyik alkalmazottja asztalunkhoz lépve Attila barátommal arra kér, hogy táncoljuk el a férfiak táncát. Ellenállásra semmi esély, a zenekar dobokkal, pikulával, vonóssal húzta a talpalávalót. Barátnőink hangosan kacagtak. Nagy mulatság kerekedett. Sátrunkat pedig a közbejárásukra az épület melletti beduin étkező mögé ingyen felállíthattuk.
Este kilenckor még egy utolsó pillantást vetettem az égre, de a vak sötéten kívül semmi sem látszott, de az eső már nem esett. Nyakig húztuk a hálózsákokat és megpróbáltunk aludni – több-kevesebb sikerrel.
28-án reggel egy átvacogott éjszaka után kíváncsian kémlelem Kati barátnőmmel a párás kék sátrunkon átszűrődő fényt. Vajon ma meglátjuk-e a Napot? Kinézni még nem merünk. Tíz óra körül hirtelen nagy kékségben úszunk. Juhéj! Uzsgyi, kivágódunk a sátorból. A lassan felszálló ködfoszlányok fölött a felhők közötti pici udvarban megpillantjuk naprendszerünk vén királyát. Uralkodj! – és az égbe emelt kezünkkel üdvözöltük. Attila és Andi már talpon voltak. Rövid reggeli után elkezdtük felderíteni a terepet. Mellettünk egy angol srác, Andrew sátrazott. Szívélyesen üdvözöltük egymást és elbeszélgettünk. 
Délutánra tudtunk mindent: hogy a líbiai határtól 3 km-re a főút mellett az öt tábor egyikében a négy perces vonalon vagyunk. A Nap egyre nagyobb égi területet birtokol. Az otthoniaktól műholdas felhőállapot-jelentést sürgetünk. A válasz nem késik: nagy felhősáv elvonulóban, utánpótlás nem várható. Ismét sikítunk! Nekiindulunk a sivatagnak és elhagyatott lövészárkokra, épületromokra bukkanunk. A kellemetlen szél elől behúzódva, száraz gazokon megmelegítettük a vacsoráinkat (betonfőzelék, babgulyás) és boldogan elfogyasztottuk. 
Megegyeztünk, az észlelőhely is egyben itt lesz. Távol a világ zajától, valamint itt nagy teret látunk be. 
Visszaérve leellenőriztük gépeinket. Estére, mint a méhkas, úgy kezdett megtelni táborhelyünk a világ minden tájáról folyamatosan érkező napimádókkal. Mindenki barátkozott és boldog volt, hogy itt lehet. Fejünk fölött ragyogtak a csillagok. 
Eljött a nagy nap! Nyolc órakor kirúgott minket a sátor, amit cseppet se bántunk. Hatalmas köd telepedett a vidékre. A gyomrom gombócban, a többiek nyugtatgatnak, és mint előző nap, lassan elkezdett oszlani. Sátraink összecsomagolásával múlattuk a perceket és végre kisütött a Nap! Boldogsággal nyugtáztuk a felhők abszolút hiányát. A tömeg csak gyűlt, az ideérkező buszok egymást tolták. Hatalmas az izgalom. Gyors körképet veszünk az észlelők között. Széles a paletta. Hatalmas teleobjektívek, tükrös távcsövek, binokulárok, kamerák, napvédő szemüvegek, színszűrők meredeznek az égi aréna irányába. 
Közben kapunk egy hírt, hogy Mubarak elnök úr hamarosan a helyszínre érkezik. A több kilométer hosszú díszgárdista mellett a dísztribün szomszédságában várakozunk. Az idő telik és mi kíváncsiak vagyunk, ez már hab a tortára. Folyamatosan kémleljük a Napot, biztatjuk a Holdat, aki leplezve settenkedik égi bátyja dicsőségét gyengíteni és átváltoztatni sugárzó koronává megszokott ragyogó teltségét. 
Elkezdődött!!! Kiáltunk fel. A pici csorbulás tisztán kivehető. Közben az elnök úr is megérkezik. A limuzinból kiszállva a papírkeretes napfogyatkozás-szemüvegen keresztül nézi a jelenséget. Őrület, és mi itt az út túloldalán állunk! Pár fotó és az irányt az észlelőhelyünk felé vesszük. Lassan bandukolunk a sivatagban. Rengeteg a szemét és az üvegszilánk. Elfoglaljuk előző nap megtisztított dombunkat. 
Körbe nézek a látóhatáron. Még nincs érzékelhető változás. Exponáljuk a fázisképeket. Meglepő gyorsasággal közeledik a totalitás. Nem tudok nyugodt maradni. Eufórikus kurjantásokban török ki, táncolok, mint egy őrült.
Megfigyelünk egy tehenet, amely a csordából kiválva, hangos bőgések közepette, hazafelé indul. Van egy kis énekesmadár a szomszédos buckán, aki a kövek között kedves csiviteléssel kezd bevackolni. 
Körülbelül 80%-os a fogyatkozás, kabátjainkat begomboltuk. A hőmérséklet fokozatosan csökken. A szél tekintetében nincs változás, rendületlenül fúj. A napszemüvegem árnyéka térbeli maszat. Körvonalam jobbról-balra haladva egyre kontúrtalanabb és szellemképesebb. A fényviszonyok drámai változása figyelmeztet, percek vannak hátra. Közel az árnyék. A horizont, vöröslő, sárgás, acélkék sötétedésbe kezd. Receptoraim pattanásponton. Koncentrálok az elsuhanó árnyékra. A távolból ezrek emelkedő hangja közepette bekövetkezik a Napfogyatkozás. 
Attila barátom vadul exponál, én videózok önkívületi állapotban. Négy perc! Ezt mormolom magamban. A Hold káprázatos fekete gömbként lebeg a Nap cikázó koronája előtt. Körbenézek a mese színű, homályba burkolódzott tájon, majd vissza a ragyogó koronára. Eggyé válok az élménnyel és borzongok.
A gyémántgyűrű megpillantása után, hunyorogva próbálom követni a történést, de a napsugarak megállíthatatlanul törnek be pupillámon. 
Ennyi és minden, amire vágytunk. Sóhajokban beszélgetünk. Lassan csomagjainkhoz érünk. Búcsút veszünk Salloum-tól egy, csoportképpel és Kairó felé vesszük az irányt. De ez már egy másik történet…

Puskaobjektívek, hatalmas távcsövek rengetege
Piramisok
12 óra 38 perc
Katonai kordon
Hoszni Mubarak, Egyiptom elnöke tátott szájjal kémleli
a napfogyatkozást
Mülüüüü
Salloum és az öböl látképe a fennsíkról
A Nílus éjszaka

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató