2025. április 11-én írásomban beszámoltam arról a számomra rendkívül megalázó helyzetről, amelynek során azok a közeli emberek, barátok árultak el, akikben őszintén megbíztam, és akikért korábban „tűzbe tettem volna a kezem”. A márciusi képviselő-testületi ülésen Dr. Szecskó Tamás jegyző hazug állításaival félrevezette a testületet – s a képviselők egyikében sem volt annyi tisztesség, hogy megkérdezzen engem, hogy én hogyan látom a dolgokat… (Ezen az ülésen nem tudtam részt venni, mert egy műtét miatt kórházban voltam.)
Szegváron engem a legtöbben a fotózásról, és a régi fotók „megmentéséről” ismernek, s kevesen tudják, hogy milyen sokat jelent számomra az önkénteskedés, a közösségért tenni akarás. Nem akartam ezzel kérkedni, de Szegvárnak az elmúlt 5 évben a Szegvárért Egyesület ügyvezetőjeként több mint 6 millió Forint pályázati forrást és céges támogatást szereztem. Ezekből az összegekből lett finanszírozva a tófesztivál és falunapi rendezvények gyermek programelemei, például tavaly 366 ezer Forintból az ugrálóvár bérlése a két programra. Ugyancsak tavaly 682 ezer forintból a játszótér projekthez vásároltam 3 db mérleghintát. Tavaly 200 ezer Forint lett költve a Szabadság tér karácsonyi díszkivilágítására, korábban pedig 180 ezer Forint pingpongasztalra, 600 ezer Forint pedig ivóvízkutak beszerzésére. Ez csak néhány tétel, további sok kisebb-nagyobb kezdeményezés megvalósítása az én nevemhez fűződik.
A képviselő-testület – amikor a márciusi testületi ülésen, a „hátam mögött” rólam döntött -, azzal a becstelen határozattal azonnal elvett Szegvártól 4,7 millió Forintot, amely összegből 950 ezer Ft értékben lett volna beszerezve egy darab nagy méretű, családi vízibicikli – amelyet szegvári lakosok ingyenesen és korlátlanul használhattak volna a Kórógy-tavon.
A Kurca-parti Óvoda „klíma” projektjére is lett volna 1,2 millió Forint, amelyből 4 db klímaberendezést vásároltam volna. Az idei tófesztivál, falunap és adventi találkozások programra 565 ezer Ft lett volna költve, s a legvégére hagytam egy 1,8 millió Forintos tételt, amelynek a gyermekes családok örültek volna.
Ebből a pénzösszegből egy játszóház lett volna kialakítva a civil házban (volt bölcsőde) épületében, amelyet ingyenesen és korlátlanul vehettek volna igénybe szegvári lakosok. Hónapokkal ezelőtt tárgyaltam egy budapesti vállalkozóval, aki az egyik szegedi bevásárlóközpontban üzemeltetett egy játszóházat, s ennek a rendszernek a felét meg tudtuk volna jutányos áron (1,8 millió Forintból) szerezni, s szerencsére a pályázat is nyert, tehát Szegvárnak semennyi pénzébe nem került volna.
Szerettem volna ezeket a tényeket ismertetni.
Én a Szegvárért Egyesület ügyvezetői tisztségéről 2025. május 31-i hatállyal lemondtam, s egyben feladtam minden olyan önkéntes tevékenységet, amellyel szeretett szülőfalumat, Szegvárt segíthettem volna.
#Jólvanezígy
Úgy érzem, hogy Szegváron az elmúlt 15-20 évben „a nullával lett egyenlő” a társadalmi munka értéke, manapság nemcsak, hogy nincsenek megbecsülve azok az emberek, akik a faluért tennének, hanem épp ellenkezőleg még „belé is rúgnak”.
Ugyanez az „ars poetica” jellemzi a jelenlegi képviselő-testületet is, beszédes tény, hogy a képviselők közül (egy kivétellel) egyiknek sincs egy önálló projektje, amit a településért tenne – forrásszerzéssel pedig senki sem foglalkozik. (Azt ne nevezzük forrásszerzésnek, hogy ha valaki kitesz egy rendezvényre egy perselyt.)
Aki pedig szeretne a településért tenni, abba „belerúgnak”, csúfolódnak, gúnyolódnak róla, „jólvanezígy”, nem kell ide semmi… Persze a pénz költéséhez mindenki ért, a képviselőknek és a polgármesteri hivatal egyes dolgozóinak az a legfontosabb, hogy hó elején csippanjon a mobil, hogy megérkezett a fizu. (Zárójelben megjegyzem, hogy a testület egyik tagja, Kis János nem veszi fel a tiszteletdíját.)
Most, hogy „velem együtt” elúszott 4,7 millió Forint forrás, őszintén kíváncsi vagyok, hogy a képviselőkben lesz-e annyi „gerinc”, hogy ezt az összeget a fizetéseikből, tiszteletdíjaikból „összedobják”, s visszaadják Szegvárnak.
Máshol folytatom
Mint, ahogy fentebb említettem, a sok csalódás és megaláztatás miatt Szegváron „feladtam” az önkéntes tevékenységemet, azonban a másik civil szervezetemnél, valamint mint magánember, tovább fogom folytatni. A közelmúltban ilyen volt az egykori iskolám tablóinak digitalizálása, vagy például az 1,2 millió Forintos orvosi eszköz adomány az egyik budapesti kórház gyermekosztályának.
Annak idején nem vertem nagy dobra, de volt, amikor fotókiállítást szervezetem Budapesten a WestEnd City Center bevásárlóközpontban, s a cégcsoport tulajdonosával, (az azóta elhunyt) Demján Sándor üzletemberrel egyeztettem személyesen, s „kértem el tőle” karácsonyi időszakban a bevásárlóközpont egy forgalmas szakaszát. Olyan is volt, amikor Dr. Czeizel Endrét hívtam meg az egyik – általam szervezett – budapesti fórumra.
„Akkor vagyok boldog, amikor felismerem, hogy mire vagyok képes a másikért.”
(Kozma Imre atya)
