„hát lekerült a súlyos, fáradt kabát,
a főnix-lélek már hazatalált.
Mert idejében sűrűn, sokat élt,
lángolt, izzott, alkotott, parázslott, és
– most pörnyét sodor a szél.
Mondhatnánk: köztünk, velünk, értünk
tengernyi dolga volna még…
– Szólamot váltott
a reneszánsz kobold
de velünk nevet majd,
ha ízlelgetjük
emlékét: mint nemes régi bort.”(Berkecz István festőművész)
November 30-án 11 órakor avatták fel a Fridrich Műterem előtti teret, melyet a szentesi lokálpatrióták és városvédők kezdeményezésére Rózsa Gábor mérnök-muzeológusról neveztek el. A téravatásról tartalmas összefoglaló olvasható a Szentesi Mozaik Internetes Újságon.
Rózsa Gábor: Millenniumi emlék Terra incognita?
– Ki ne járt volna Szegvárról még a pesti Városligetben, az Állatkertben vagy a Vidám Parkban? Lehet, hogy még a régi időkben, amikor Angolparknak hívták, előtte a földalatti végállomása körül még most is árulják a színes léggömböket, mézeskalács-szíveket, huszárt, kardot és csákót a gyerekeknek, ha már felutazott Nagyfaluba: Budapestre! Itt volt a vurstli, Liliom világa, cselédlányok és bakák találkozóhelye – ki tudja mióta?
Éppenséggel 100 éve itt állt az első magyar skanzen, az Ezredéves Kiállítás egyik legnagyobb szenzációja, a Néprajzi falu. Benne a magyarság alföldi, felvidéki és dunántúli házai, épp tizenkettő, valamint a németség, a ruténség, a szerbség, a vendség és a bolgárság épp ugyanennyi, tehát összesen 24 háza. (Érdekes, hogy amit ma kisebbségnek mondunk, az 1896. évi történelmi Magyarországban épp oly népes populáció volt, mint a magyarok.) A csongrádmegyei ház pedig igen előkelő helyet kapott mindjárt a leglátogatottabb debreceni csárda mögött, az iskola és községháza mellett, közel a falu főteréhez, ahol a háziiparnak külön pavilonja is állt. A csongrádmegyei háznak számunkra fontosabb sajátossága pedig az volt, hogy szegvári háznak hívták – nem véletlen!
Dr. Jankó János, a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályvezetője még 1894-ben megjelent Szentesen, a vármegye központjában háznézőbe. Csathó Zsigmond alispán kíséretében beutazta az egész megyét, majd a miniszternek az alábbi jelentést írta:
„…A csongrádmegyei építkezési modort visszatükrözi azon szegvári ház, melynek rajzát a mellékletben adjuk. A ház utcára vet: homlokzata fa, tetőzete előrebukó, a homlokzat falán vízvezető deszka vonul végig. – A háznak két ablaka van, az ablakokon rendszerint zsaluk…, falazata fehérre van meszelve, a talapzat mentén kékeszöld vagy vöröses sáv vonul végig. A zsaluk ezüst kékre mázolvák. A ház utcai bejárata gyalog kapu és kétszárnyú kapuból áll. A gyalogkapu fedett faoszlopos tornácra nyílik… A kerítés fal rendszerint betétes deszkából készül. A nádfedelet zsindely szegélyezi. A tetőn két szelelő nyílás látható, kéménye rendesen környílású, mint azt szegvári felvételünk mutatja.”
Jankó János leírása a ház berendezésére, az udvar elrendezésére, színre, kamrára, istállóra, góréra és hombárra, gémeskútra, de még a csúcsos díszű, lábon álló galambdúcra is kiterjed, majd így folytatja:
„Népviseletek dolgában… a szegvári pityke-gombos-dolmányos gazda mellett, annak ünnepi ruhába öltöztetett felesége adhatnánk meg a háznak tiszta szobájába elhelyezhető két alakját.”
A gondos rendezés még katalógust is nyomtatott, melyben a szegvári lakóépület szobáiban látható jelenetről így írtak:
„Az első szobában egy mindszenti (!) öreg házaspár van, a férfi újságot olvas, az asszony bibliát forgat. A hátsó szobában fiatalok vannak együtt: a menyecske kártyát vet, kisebb húga mindkét karjával az asztalra könyökölve nézi a kártya jóslatát: a mellette álló férfi jövendőbelije, aki, úgy látszik, nem sokba veszi a sógorasszony meséit. Inkább a kishúgával törődik – tehetnénk hozzá.”
Mikes Gyula államépítészeti hivatali főmérnök szorgalmát dicsérte, hogy az itthon 2000 Ft-ból kihozható épületet a sivány homokos városligetben, ahol vályog nem volt vethető, téglából építve is kihozta 4354 forintból. Az építést a szegedi „Szilágyi és Przylulla” pedig úgy vállalták, hogy már előre tudták, a bontást is el kell majd végezniük, de az anyagot megkapják. Hogy hányan jártak akkor Szegvárról a városligeti szegvári házban, arra vonatkozóan nincs adatunk. Egy azonban bizonyos: Jankó János feltáró munkája nyomán egy egész ország megismerhette a szegvári házat, és ha azután még Szegvárra is elvetette a jósora, már nem járt ismeretlen földön, mint ahogy Jankó azt a jelentésében először így írta meg:
„Csongrádmegye területén meglehetős terra incognitán voltunk, de konstatálhatom, hogy sokkal többet találtunk, mint amennyit vártunk.”
Aki keres talál!
Rózsa Gábor
mérnök-muzeológus
(SZEG-VÁR 1997/1. 5. oldal)
Köszönet az írásért Dr. Mészáros Imrének!
