Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Felbukkant több ezer fotó a múltból, és mindenki lázba jött

0 582

Az alábbi írás az Index „Mi vidékünk” rovatában jelent meg 2020. május 1-jén. Írta: Haász János.

Index, 2020. május 1. Háász János
Az írás a képre kattintva elolvasható az Indexen!

Amikor tavaly nyár végén, ősz elején az Index Mi vidékünk-sorozatának Csongrád megyei túráján jártunk, eljutottunk Szegvárra is, ami, érdekes tények 1.: a 18. században a vármegye központja volt, és ami most, több mint négyezer lakosával a megye egyik legnagyobb nagyközsége (érdekes tények 2.: az országban 75 olyan városi rangot viselő település van, ahol nem élnek annyian, mint Szegváron). Akkor egy videót készítettünk a település két leghíresebb szülöttéről, Grecsó Krisztián íróról – aki az Index tárcasorozatának is állandó szerzője – és testvéréről, Grecsó Zoltán nemzetközi hírű táncművészről.

Ebben a faluban odamész egy csajhoz, és ő mindent tud rólad

Grecsó Krisztián sikeres író, öccse Grecsó Zoltán pedig nemzetközi hírű táncművész. Mindketten Szegváron születettek egy dél-alföldi nagyközségben. Visszalátogattunk velük szülőfalujukba, ahol arról meséltek, milyen volt falun felnőve ráeszmélni arra, hogy ők más életet szeretnének élni, mint amire ott lehetőségük lenne. Az INDEX videója.

Közzétette: Purgel Zoltán – 2019. szeptember 18., szerda

Azokban a napokban, amikor Szegváron forgattunk, egy helyi lakos, Purgel Zoltán, aki többek között egy független helyi hírportál szerkesztője, létrehozott egy Facebook-csoportot. A Szegvári képek, szegvári emlékek csoporttal „az elsődleges cél az volt, hogy 2002-től a napjainkig készült szegvári fotóimat itt publikáljam – minden egyes nap egy rendezvény fotóit” – idézi fel.

Nagyjából 50 ezer fotója van, ami hosszú időre elégnek ígérkezett – érdekes tények 3.: ha mindennap egy fotót akart volna közzétenni, és egy újat sem csinál, akkor is majdnem 137 évre elég anyaga lett volna (például mához képest 50 ezer nappal ezelőtt 1883 kora nyara volt, nemrég halt meg Karl Marx, de hamarosan megszületik Franz Kafka és elindul Párizsból az első Orient-expressz).

Csoportkép az 1976-os május elsejei ünnepségen Szegváron
(Fotó: Lutz Ferenc / Purgel Zoltán / Purgel.hu)

Bár a csoport helyben hamar népszerű lett,  a története igazán két hónapja vált érdekessé.

Ekkor ugyanis több mint 200 tekercs fekete-fehér negatív filmet találtak a helyi művelődési házban, amit egy Lucz Ferenc nevű, néhány éve elhunyt helyi fotós készített. Ő közismert személyiség volt Szegváron, és „mindig mondta nekem, hogy ő odaadta az archívumát Kőrössy Lajos egykor igazgatónak, de azóta már a harmadik igazgatója van az intézetnek, és a filmekről senki nem tudott”, meséli Purgal Zoltán. Végül a kultúrházban, egy eldugott színpad alatti helyiségben találták meg a teljes hagyatékot, ami „valójában mindig ott volt a szemünk előtt”.

A több mint kétszáz tekercsen, ORWO- és Forte-filmeken nagyjából 8000 fotó lehet – napi egy kép kiposztolásával ez is elég lenne csaknem 22 évre –, amit Zoltán a filmszkennerével elkezdett digitalizálni. Az első képek 1972-ben készültek, és „van itt minden: pártgyűlés, úttörőavatás, a nagy októberi szocialista forradalom ünneplése, ballagás, április 4-i ünnepség, óvodaavató, az orvosi rendelő avatója”.

Azóta a hetvenes, nyolcvanas években készült képek kerülnek fel a csoportba, és „hatalmas interakciót vált ki a dolog: a tagok írják hozzászólásban a neveket és az emlékeket”. A hozzászólók legtöbb a képek szereplőinek gyermekei, unokái, hiszen például az 1972-es ballagáson lévő gyerekek ma 62-63 évesek, ha még élnek egyáltalán.

A fotók külön értékét adja, hogy tökéletesen exponált képek. „Belegondoltam, hogy milyen lehetett 50 évvel ezelőtt fotózni… Nem volt automatika, élességet és expozíciót manuálisan kellett állítani. A kép elkészítésekor nem látta Feri bácsi a végeredményt – mi most látjuk azonnal a fényképezőgépen.” Akkoriban a negatívnak magas ára volt, a film előhívása viszonylag olcsó volt, a nagyítás annál drágább. Purgel Zoltán szerint valószínű, hogy „a legtöbb tekercs csak előhívva lett, nem lettek nagyítva, lehet, hogy akik a képen vannak, sohasem látták a róluk készült fotókat”.

Mióta a csoport ezeket a képeket közli, azóta ez a téma a községben, mindenki várja, hogy felkerüljön az aktuális napi frissítés. „Egyszer késtem, mert dolgom volt, és egy valaki a házamhoz is eljött érdeklődni” – érezteti a dolog súlyát Zoltán. Mások azt mondták neki, hogy mióta ez van, azóta a tévé helyett is ezeket a képeket nézi. Ezért a tartalomért többen elkezdtek internetezni, facebookozni az unokától kapott, kiselejtezett mobiltelefonon.

Volt, aki személyesen vitt el hozzá papírképeket, hogy szkennelje be, de nem találta otthon. „Van az a mondás, hogy faluhelyen mindig mindenki otthon van, mi viszont pont akkor érkeztünk egy spanyolországi nyaralásra. Pont megérkeztünk a szállásunkra, amikor csörög a mobilom, az illető hívott, hogy hozott képeket, itt áll a házam előtt, csenget, miért nem nyitom ki. Mondom, hogy eljöttünk otthonról, dobja a postaládámba a képeket, erre ő: ne mondjam már, hogy elmentem, hát a biciklim otthon van, látja a kerítésen keresztül.”

Az elmúlt hónapokban aztán híre ment a képanyagnak más országos múltidéző csoportokban is. Azóta „folyamatosan jönnek ide a képeket nézegetni”, a csoportnak ma már több mint négyezer tagja van, de csak nagyjából a fele szegvári lakos.

Grecsó Krisztián: Ötvenezer eldugott pillanat

– Géza, nekem ne mondjad, hogy szerinted egyszer sem fotózott le minket – kiabálja Annuska, mielőtt Géza hiába kéri, hogy uralkodjon magán, mert a Takarék udvarából biztosan hallgatóznak, meg hát a falnak is füle van, és mielőtt végre a nő dühösen elviharzik. Géza megkönnyebbülten sóhajt, ott marad a művház végtelen, kopár udvarán, a lenge szél forró pörköltillatot sodor felé, és fujtós füstszagot, négy bográcsban habzik a birkapörkölt, a házból hamis kornyikálás hallatszik ki, április négyről szóljon az ének, Sodó a szakács, aki végighallgatta az egész veszekedést, hátranéz rá, de jó érzékkel nem szól. Géza hálásan félrenéz, megint sóhajt egy mázsásat és rágyújt, arra gondol, hogy az egész rohadék élet egy rabság, mindenképpen az, rabság, hogy dolgozni kell, és nincsen értelme, még egy fölösleges zárszámadás, még egy ping-pong verseny, minek csinálni? Ha van kőbambi, jönnek, ha nincs, üres a terem. És persze rabság az is, hogy egy élet óta unják egymást a nejével, és lám, még a szeretője is rabság, ki a fenének ugyanaz húsz évig a szeretője, rosszabb, fenyegetőbb és unalmasabb, mint a házasság, ott legalább béke van, a neje nem baszogatja, de Annuska egyre rosszabb, mindenen kiborul. Sodó megint lopva hátranéz, Géza kifújja füstöt és felemeli a cigis paklit, Sodó szinte meggörnyedve indul el feléje, úgy kullog oda, mint aki bocsánatért esedezik, „köszönöm, igazgató úr!”, selypegi, és két szálat vesz. Géza ismeri a trükköt, kisujjal kell csinálni, az amatőrök beveszik, nehéz kiszúrni a takarás miatt, hogy a megkínált lop, de Tisza Géza nem amatőr, csak nagyvonalú, nem ér annyit az egész, hogy belekezdjen. Sodó úgysem ismerné el, és felkapná a vizet, aztán meg csak több pörköltet lopna el rosszkedvében, mint amennyit tervez. És ezt nem érti meg se a felesége, se a szeretője, nem fogja fel a csökött női agyuk, hogy nem azért nem kell balhét csinálni, mert ő nem eléggé férfi, vagy, mert nincs hozzá mersze, hanem, mert nincsen értelme, egyszerűen mindenképpen ellopják, elromlik, megbasszák, elmarad, akkor meg minek egy szót is szólni bármiért vagy bárkiért.

Az iskolai kórus közben már a szovjet himnuszt harsogja, sajnos mindjárt vége a műsornak, és akkor elmúlik ez a rövidke, aprócska béke, ezekért éri meg élni, sóhajt, miközben eldobja a dekket és rálép, a színpad mögötti duplaajtó ebben a pillanatban tárul ki, és kiözönlenek rajta a gyerekek. Feri bácsi, a kisváros fotósa és amatőr bőgős éppen abban a pillanatban ér oda, pedig az előbb még sehol sem volt, nem tudni, hogy csinálja, biceg az öreg, és nehéz a masina, mégis mindenhová akkor ér, amikor pontosan kell, és egy pillanat múlva már nincs is ott. Közben már kattan is a fényképező, most is csupa spontán kép készül, egyedül Saroltát, a tanácselnök gyönyörű lányát inti vissza, neki Feri bácsi mutatja, hogy jöjjön ki még egyszer. Géza nézi a lányt, olyan romlatlan és csinos, hogy kirázza tőle a hideg, most először jut eszébe, hogy Feri bácsi talán nem azért fotózza ennyit, mert megrögzött seggnyaló, talán huncutabb az öreg. Erre megint rossz kedve lesz, próbál a fotós háta mögött elslisszolni, de Feri bácsi éppen akkor fordul meg, amikor a legközelebb jár, nem tud úgy tenni, mintha nem látná.

– Na, hogy döntöttél, Igazgató úr? – kérdezi. Géza bólint, és miközben lopva a távolodó Sarolta úttörőszoknyás fenekére pillant, arra gondol, talán kivételesen igaza van a szeretőjének, és veszélyes lehet Feri bácsi fényképarchívuma, ötvenezer kép, millió terhes pillanat, lopott idő, csupa lebukás, csalás, csalárdság, vágy, a mulatozások akarva elfelejtett tévedései, a tényleg elfelejtett aljasságok, mennyi fájdalom kerülne felszínre – hát ez a röntgenszemű ember mindig mindent meglát.

– A legnagyobb örömmel átveszi a művelődési ház az életművedet, Ferikém! – hallja Géza a saját hangját, miközben a nyolcadikos lányok csapata éppen visszaér a kézilabdapálya túloldaláról, kuncognak valamin. Megint csak Sarolta hangját hallja ki, vagy azt akarja kihallani, a lány arról beszél, hogy a színpad alatt van egy titkos szoba, amiről senki sem tud, de neki az apukája elárulta, mert ő már járt ott. A többiek morognak, zúgolódnak, hogy az nem lehet igaz, nincsen semmilyen titkos szoba a színpad alatt. Géza megtapogatja az övén a kulcscsomóját, a színpad alatti titkos kamra biztonsági zárja elsőre a kezébe akad.

– Méltóképpen gondozzuk – néz rá Feri bácsira és elmosolyodik –, erre igazgatói becsületszavamat adom!

(A történet – bár valóban az ötvenezer szegvári negatív előkerülése ihlette – minden elemében kitalált. A figurák nem léteznek,bármilyen egybeesés a véletlen műve.) 

Kedves olvasó, ez a mininovella az Index első novelláskötetének megjelenése alkalmából született. Az Istennek nehéz a kortárs magyar prózairodalom tizenhét meghatározó szerzőjének 26 novelláját tartalmazza. A kötet itt megvásárolható.

(Borítókép:  Piknikezők a Lándor tó partján 1978-ban – fotó: Lutz Ferenc / Purgel Zoltán / Purgel.hu)


Képernyőmentés az írásról


Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató