A szegvári október 23-i megemlékezés összefoglalója
Szegvár Nagyközség Önkormányzata a mai napon emlékezett meg az 1956-os tüntetésre és a belőle kirobbanó forradalomra, a páratlan nemzeti összefogásra, a bátorságra, 56 hőseire, akik kockára tették életüket a haza, a demokrácia és az emberi szabadság védelméért.
A megemlékezés a Művelődési házban volt megtartva, a Himnusz eléneklése után a szegvári Forray Máté Általános Iskola 8. osztályos tanulói mutatták be ünnepi műsorukat. (Felkészítő tanáraik: Németh Tamás, Tóthné Nóbik Mariann és Tóth Flóra.) Nagyon szép és megható ünnepi műsort adtak elő a végzős diákok. Az ünnepség műsor vezetője Szűcs Zoltán volt.
Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy minden ország, „minden nemzet történelmének vannak jeles pillanatai, emelkedett, fényes napjai. Ezek a jeles pillanatok, fényes napok meghozzák lelkünk békéjét, hőseink példái pedig erőt nyújtanak mindennapi megpróbáltatásainkhoz. A jelen korunk eseményeit nézve jól tudjuk, a nemzeti szuverenitás, a demokrácia és a szabadság megvédése mindennapjaink feladata és mindannyiunk felelőssége.”
Tisztelt Ünneplő közönség! Tisztelt képviselőtársaim, Jegyző úr, vendégeink, kedves gyerekek!
Tisztelettel köszöntöm az ’56-os forradalom és szabadságharc hősei előtt fejüket meghajtó Szegváriakat.
Emlékező beszédet az általam is ismert feljegyzésekre, forrásokra, dokumentumokra és visszaemlékezésekre építve lehet elmondani, ahogy a történész látja az 1956-os forradalom és szabadságharc lényegét.
És valóban. Szinte valamennyien csak elbeszélésekből, illetve olvasmányainkból ismerjük a 65 évvel ezelőtt történteket. Már alig akadnak közöttünk olyanok, akik cselekvő részesei voltak az akkori eseményeknek. Így hát évről-évre nagyobb lesz a felelősségünk, hogy úgy elevenítsük fel a múltat, ahogyan az tényleg megtörtént.
Napra pontosan 65 évvel ezelőtt, Budapest utcáján ledöntöttek egy Sztálin szobrot. Ez a nép saját erejéből 12 napra lerázta magáról a zsarnoki uralmat. Bár a szűk két hét után a hatalom korábbi bírtokosai visszatértek, de a szobrot soha nem állították fel.
65 évvel ezelőtt a kommunista rezsimmel szemben kitört 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai, mártírjai és túlélő hősei előtt tisztelgünk.
John Fitzgerald Kennedy 1960-ban az alábbiakat mondta:
„1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.”
Tisztelt Szegváriak, kedves barátaink,
Emlékezni akarunk arra a csodálatos október 23-ai napra, amikor egy nép azt mondta: elég volt, s megremegtek a kommunista rendszer tartóoszlopai. A nemzet szíve ott és akkor egyként dobbant, s ez a dobbanás megrázta egész Európát. Emlékezni akarunk a pillanatra, amely örökké élni fog a világ szabad nemzeteinek emlékezetében. Az 1956-os forradalmi események során a hőn áhított szabadság eszméje összekovácsolta a nemzetet. A Nyugat bátorítását érezve és segítségét remélve a pesti fiatalok elérkezettnek látták az időt arra, hogy a szabadság eszméje miatt végül akár az életüket is feláldozzák a bevonuló szovjet csapatokkal, tankokkal szemben.
A fizikai és szellemi terror megismétlődése ellen a nemzeti emlékezet a legerősebb fegyver. Ezért jöttünk ma ismét össze, hogy emlékezzünk és emlékeztessük az utókort nem kérünk többet semmilyen diktatúrából.
1956-ban bármennyire is különböztek az emberek a forradalom kirobbanásának pillanatában, éppen az volt az egyik csodája, hogy percek alatt teremtődött meg a valódi és az elsöprő többséget megérintő nemzeti egység.
Az 1956-os forradalom megtorlással kísérve elbukott ugyan, eszméje azonban máig meghatározza jelenünket és nem tűnt el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében.
1956 bebizonyította egyetlen politikai rendszer még egy diktatúra se maradhat fenn hosszútávon az emberek támogatása és bizalma nélkül.
1956 forradalma azért is győzött, mert maga volt a csoda. Maga volt a csoda már megszületésében is, maga volt a csoda létezésében és halálában. Születésében, mert ott és akkor jött a világra, ahol és amikor senki sem számított rá. Létezésében, mert azokban a napokban megnyílt az ég, és emberfölötti erő győzte le a poklot. És halálában is csoda volt, mert az életüket a magyar szabadságért feláldozó hősöket jeltelen sírba, arccal föld felé fordítva, gúzsba kötözve temették el, mégis feltámadt, itt van közöttünk ma is, és itt vannak azok is, akik hitet tesznek mellette újra és újra. A sorozatos megtorlás és megfélemlítés sem volt képes legyőzni, és porba tiporni 1956 szellemiségét.
1956 októberében az ország minden szegletéből is pontosan ugyanazok a követelések hangzottak fel: Vonják ki a szovjet csapatokat, Nagy Imre vezetésével alakuljon új kormány, legyen szabad a sajtó, írjanak ki demokratikus választásokat, váljanak újra függetlenné a bíróságok, hozzáértő szakemberek bevonásával szervezzék át az ipart és a mezőgazdaságot, vonják felelősségre azokat, akik a Rákosi korszakban bűnöket követtek el.
Az október 23-án utcára tóduló tömegen az első pillanattól érződött, hogy ezúttal nem fognak megállni, ezeknek a követeléseknek teljesülniük kell…
Kötelességünk, hogy a forradalom hőseinek emlékét megőrizzük, s az ifjúságnak elmondjuk: kik, mit és miért tettek 1956-ban. Nekik is tudniuk kell, hogy azok a fiatalok mekkora elszántsággal a legnagyobb túlerővel szemben is képesek voltak fellépni a szabadságunkért és a függetlenségünkért. Meg kell tanítani gyermekeinknek, hogy fennmaradásunkat és jövőnket jelentő szabadságot és a nemzeti függetlenséget nem adják ingyen. Minden nap, újra és újra meg kell küzdeni értük.
Mindenkinek tisztában kell lenni azzal, hogy ha egyedül állunk egy globalizálódó világban, sebezhetőek vagyunk, viszont összefogva honfitársainkkal képesek vagyunk elhárítani a veszélyeket.
És mindenek felett demokratának kell lennünk, el kell utasítani mindenféle diktatúrát, sőt azt is, amely a demokrácia álruhájában akarja bekeríteni gondolkodásunkat.
A jelenben ’56 tanúsága számomra az, hogy csak demokratikusan, átláthatóan, mindig a többség akaratának mentén a szabadság eszméjét követve emberségesen kell nagyközségünket vezetni s az itt élőkért cselekedni, hogy bármikor el tudjunk számolni cselekedeteinkkel.
Tisztelt Ünneplők, Kedves Szegváriak!
A harcokban 2652 magyar hős halt meg önfeláldozóan és névtelenül és 669 szovjet katona esett el. A megtorlás elől mintegy negyedmillió magyar hagyta el az országot nyugatra menekülve. A forradalom leverése után sokakat fizikailag és lelkileg igyekeztek megtörni. Többen elveszítették állásukat, nem folytathatták tanulmányukat. Magyarok millióinak el kellett felejteniük, de legalábbis hallgatniuk kellett arról, ami történt, ha élni akartak. A szabadságvágy azonban a megpróbáltatások, a kirekesztések ellenére ott élt tovább az emberek szívében. Évtizedeken át őrizték a forradalom eszméit, mert csak ez adott erőt ahhoz, hogy higgyenek abban, hogy Magyarország lehet még szabad. Több, mint három évtized kellett ahhoz, hogy az 1956-ban kivívott szabadságot visszaszerezzük.
Minden ország, minden nemzet történelmének vannak jeles pillanatai, emelkedett, fényes napjai. Ezek a jeles pillanatok, fényes napok meghozzák lelkünk békéjét, hőseink példái pedig erőt nyújtanak mindennapi megpróbáltatásainkhoz.
A jelen korunk eseményeit nézve jól tudjuk, a nemzeti szuverenitás, a demokrácia és a szabadság megvédése mindennapjaink feladata és mindannyiunk felelőssége. A forradalom hősei biztosították nekünk a szabad jövőt. Most a mi közös feladatunk és felelősségünk, hogy a következő nemzedékre erős, élhető, biztonságos és legfőképp egy független Magyarországot hagyjunk! Ez a közös cél kell, hogy vezessen bennünket!
1956-ban Bibó István is megírta:
„…A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”
Az ’56-os hősök emlékéhez méltó megemlékezést kívánok mindannyijuknak!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Az ünnepi megemlékezés után a Rozmaring utcai emléktáblánál volt a koszorúzás. Szegvár Nagyközség Önkormányzata nevében Szabó Tibor György polgármester és Tóth Péter alpolgármester helyezett el koszorút. A Szegvári Katolikus Egyházközség nevében Bánfi Antal és Halál Pál koszorúzott. A szegvári Forray Máté Általános Iskola nevében Németh Ildikó, Szabó Levente és Csatordai Zsófia helyezett el koszorút.
A koszorúzáson közreműködött a Magyar Nóta Klub, ifj. Ternai József vezetésével. Csodálatos harmonikazene kíséretében alkalomhoz illő nóták hangzottak el. Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.
A programról 51 perces amatőr videófelvételt és 46 fotót készítettem, amelyek elérhetőek a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.