Hagyomány és vidámság – két évtized farsangi emlékei a múltból
„Minden farsangnak van egy böjtje”
– ez a farsangi szólást akkor mondják, amikor a jó dolgot, általában rossz követi. Arra figyelmeztet, hogy nem szabad elbízni magunkat…
Farsangkor mindenki kibújhat saját bőréből, ha csak egy kis időre, de azzá változhat, amivé szeretne. A régi korok emberét ez motiválta, maszkot húzva, alakoskodva a télűző, tavaszváró és terményvarázsló rítusok közepette kitörni a társadalmi normákból, a szürke hétköznapokból. Mulatozni, enni-inni a két csendes időszak, az advent és a karácsony, valamint a húsvétot megelőző negyvennapos böjt között.
A farsang régen a közösség ünnepe volt, amelyből valamennyi társadalmi réteg kivette részét, gondoljunk csak a velencei karneválra, illetve a mohácsi busójárásra. Környékünkön sem feledik, hiszen sokfelé tartanak farsangi jelmezes, beöltözős bálokat. Ennek okán a farsangra ma leginkább az óvodás és iskolás korú gyerekek készülnek. Ha még nem is tudják miről szól a néphagyomány valójában, céljuk az, mint eleinknek, hogy megtapasztalják azt, milyen egy másik lény bőrébe bújni.
A farsangi időszak hamarosan a végéhez közeledik. Mivel ez az első év, amikor nem örökítettem meg fotókon szegvári farsangi programokat, ezért a 2004-től 2024-ig tartó időszak farsangi képeivel – több mint ötezer fotóval – emlékezek ezekre az évekre. Korábban megírtam, hogy a Kurca-parti Óvodában és a Forray Máté Általános Iskolában politikai nyomásgyakorlás eredményeként, aljas és igazságtalan módon szűnt meg a megbízatásom – amelynek a legnagyobb vesztesei a gyermekek – ezt az idő igazolni fogja majd.
