Írta: Kovács Lajos
A 18. század közepéről és végéről, tehát az 1700-as évek közepéről és végéről nem sok iratot találtam a szegvári iskolák történetéhez. A tárgyi emlékek is inkább a 19. és 20. századból maradtak meg. A századforduló idejéből őriz a Falumúzeum sok tankönyvet, tanulói füzetet, térképeket, bizonyítványokat. Ugyancsak a Falumúzeumban található két hatalmas könyv, melyek a község tanácsüléseinek a jegyzőkönyveit tartalmazzák az 1800-as évek elejétől majdnem a végéig, a századfordulóig. Ezekből, valamint a szentesi levéltárban őrzött, községünkkel kapcsolatos iratokból lehetett összeszedni a szegyvári iskolák történetét. Amit most olvasol az nem a teljes történet, csak egy rövidített változat, csak úgy, mint a többi téma sem minden részletre kiterjedően lett kidolgozva. Nem célunk a részletekbe menő történetírás. Ezzel foglalkozzon a községi monográfia, amely már készül, „Tanulmányok Szegyvár község történetéből” cím alatt. A kéziratok elkészültek 1992-ben, már csak a kinyomtatás van hátra.
A 18. századból fennmaradt iratokból megtudhattuk, hogy a tanításban első helyen és minden tantárgy fölött állt a vallás tanítása, biblia magyarázat, bibliatörténet, katekizmus formájában. Természetesen olvasni, számolni, írni is tanultak az akkori gyermekek. Találtam egy kézzel írott, hevenyészett fogalmazású templomi és iskolai rendtartás tervezetet, ami nincs aláírva, de a keletkezése az 1780-as évekre tehető. A 10 pontból álló szabályzatból idézek néhány mondatot az érdekesség kedvéért:
1. Reggel … órakor, első harangozáskor a tanító harmadszor csenget, akkor a gyermekek már mind együtt vannak és énekszóval imádkozzanak.
2. „… Ünnepnapokon második harangozáskor, köznapokon pediglen bé harangozáskor, a Templomban énekszóval összetett kézzel az Tanító Úrnak kísérete alatt menjenek minden nap.”
3. A templomban a tanítónak arra kell vigyáznia, hogy a gyerekek összetett kézzel hallgassák a szent misét. Arra is kell vigyáznia, hogy a gyerekek ne tolakodjanak a deákgyerekek közé. „Ha közikbe mégyen valamelik, az Tanító Úrnak szép mógyával az Deák gyermekek közül maguk helére igazítani tartozzék.”
4. „Az Szent Misének vége lévén, összetett kézzel a Templombul énekszóval visszamenni és az Tanító Urnak az eő rendelt mógya szerén egész tíz óráig tanítani tartozzék.”
5. „Tíz órakor az iskolábul haza botsátani, Attyoknak, Anyoknak és náloknál öregebbeknek haza menetelükkor kezüket megcsókolni tartozzanak. „
7. „Az oskolában való büntetés az korbátsal és a szája ki peczkeléssel való büntetés ne légyen szabad, hanem vesszővel és térdepléssel büntettessék. Mivel hogy szemeinkkel láttyuk, hogy a mi oskolánk csak Gyenge Gyermekekbül álló az terhes büntetést nem viselhetik.”
10. „Hogy az Templomban mint Isten Házában csendességben legyünk. Az Paraszt Gyermekek hátrább különösen az deák Gyermekektül térdepelni tartoznak, ezeknek pediglen az Bírák egy vigyázót rendelni és a csintalant meg büntetni kötelességek szerént tartozzanak.”
Hogy ez a rendtartástervezet életbe lépett-e, lett-e belőle szabályzat, ezt nem tudtuk megállapítani. De „… ha megtartanák, nem esnék annyi Botránkoztatás az Templomunkban.” – Írta a szerző a tervezet elején.
Az 1700-as évek végén és az 1800-as évek elején igen keveset foglalkozott a község vezetése az iskolaüggyel. 1800-1845-ig terjedő időben az elöljárósági jegyzőkönyvekben, „tanácsülési” jegyzőkönyvekben csak négy esetben találtam bejegyzést, határozatot az iskolával, tanítóval kapcsolatban. Sűrűbben foglalkoztak az „egyházbéli személyek” járandóságával, a „készpénz és deputátumbeli” fizetésével. A plébános – egyúttal az iskola igazgatója – a kántortanító, a kisgyermekek tanítója alkotta az „egyházbéli személyek” csoportját. Deputátumbeli fizetésnek a természetbeni járandóságot hívták. A pap és a tanító munkájuk utáni fizetségül kaptak búzát, zabot, árpát, szénát, káposztát, tűzifát, stb. A képviselő-testület meghatározta az egyházbéli személyek fizetését – ez 1842-ben összesen 446 forint 532 krajcár volt – és mivel a község házipénztárában nem volt ennyi pénz, határozatot hoztak, hogy párbér adóként be kell hajtani a lakosságtól. Így szólt a határozat:
„… a helységben öszve írás szerént található 788 páros személyekre arány szerént leendő kivetése elhatároztatik.”
Ez még nem jelentette azt, hogy be is tudták szedni a „párbért”. Példa erre Forray Máté kántor-tanító végrendelete 1807-ből, amely a 7. pontjában a következőket tartalmazta:
,,…Forray Ferenc fiamnak egyebet az faluban lévő párbér restanciáknál nem hagyok, azt szedje ki magának.”
Biztos vagyok benne, valamiért haragudhatott a kántor-tanító úr a fiára, azért hagyott rá ilyen bizonytalan jövedelmet a végrendeletében.
Volt olyan időszak többször is a falu történetében, amikor egymás után több éven keresztül nem tudták fizetni az „egyházi személyeket”, mert nem tudta behajtani a párbért az elöljáróság. Ilyen bizonytalan volt évtizedeken, évszázadokon keresztül községünkben a pap és a tanító fizetése. Ennek következtében nem volt valami magas szintű a népoktatás.
Az 1830-as, 1840-es években egy iskolaépületben folyt az oktatás. Az egyik jó állapotban lévő teremben a fiú osztály tanult, a másik „szűk, alacsony, nedves” tanteremben a leányok. Az 1845-1846. tanévben 139 tanuló járt a fiú osztályba Bellagh Károly tanító úr keze alá. A leány osztályban 84-en voltak, tanítójuk Erdélyi László kántor-tanító. A községnek ekkor közel 6000 fő a lakossága, iskolába mégis csak 223 gyerek járt. Több, mint 400 gyermek nem járt iskolába.
Miért nem jártak iskolába a szegvári gyermekek az 1840-es évek végén?
- Azért, mert nagyon szegények voltak.
- Ősszel a mezei munkát végezték, segítettek a szüleiknek az urasági robotban.
- Ha „bejött” az esős idő nagy volt a sár, ha nagy volt a hideg télen, akkor azért nem tudtak iskolába menni mert nem volt ruhájuk.
- Tavasszal, ha kikeltek a libák, nekik kellett ügyelni rájuk.
- Birka mosást, bojtorján kiszedést végeztek napszámért az uraságnak.
- Cseresznye és meggy éréskor ők őrizték a kertet, a szőlőt a madaraktól.
- Kukorica kapáláskor ők őrizték a lovat, vagy maguk is kapáltak.
- Aratáskor eljártak kalászt szedni a tarlóra, hogy így is szaporodjon a télire való élelem.
A szomorú az, hogy még lehetne sorolni az indokokat, amelyek otthon tartották az iskoláskorú gyermekeket. Akik eljutottak az iskolába azok a következőket tanulták: biblia történet, katekizmus, számvetést, „oskolai Rendtartást”, írást. Tankönyve nem volt minden tanulónak. A 200 gyerek közül jó, ha 45-50-nek volt. Olvasni könyvből és tábláról „foglalni” tanultak. Számvetésből, kik régebben járnak oskolába, a Mértékeknek négy reguláit, a többi korosabbak közül a közönséges sokszorozásnak reguláit, a gyengébbek az összeadás és kivonás Reguláit használhatják”, olvasható Bellágh Károly tanító egyik beszámolójában.
Némi fejlődés mutatkozott községünk oktatásügyében 1854-től, amikor december hónapban megnyílt a második iskola a faluban. Ez lett a külső iskola, ahogy akkor nevezték: a külső vegyes osztály. Ekkortól kötötték meg a szerződést a község harmadik tanítójával, Szűts Antallal. A külső vegyes osztályt egy bérelt házban helyezték el, valahol a jelenlegi külső iskola környékén. A képviselőtestület ebben az említett évben határozatot hozott egy új iskola felépítésére. A határozat azonban csak jóval később, 1887-ben valósul meg, ekkor építik fel a ma is álló külső iskolát három tanteremmel, szolgai „lakkal”, udvarral, faoskolával, „tormatérrel”. Az iskolakötelezettség 6-12 éves korig terjedt ebben az időben, ez tulajdonképpen 6 osztály elvégzését jelentette. Úgy is hívták ezt az iskolatípust, hogy 6 osztályos elemi népiskola. 1868-ban életbe lépett a népiskolai törvény, amelyet Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter terjesztett az országgyűlés elé. Ez a törvénycikk a községek tulajdonába adta az elemi iskolákat, illetve bárki tarthatott fenn iskolákat a rendelkezéseknek megfelelően. Nálunk, mint említettem, a község vette a kezébe az iskolákat. Eddig közvetlenül az egyházhoz tartoztak. A törvény bevezetésekor derült ki, hogy sem a tanyák között, sem pedig az újfalusi részen nincs iskola, pedig igen sok gyermek élt a tanyákon és az újfaluban is. Pedig a népiskolai törvény hatására megnőtt az iskolába járó gyermekek száma. Ez nagy gondot jelentett az iskolaszéknek és az elöljáróságnak is, és természetesen a tanítóknak is, mert a gyermekeket nem tudták elhelyezni.
Terem, illetve férőhely hiánya miatt veszélybe került a tankötelezettségről szóló törvény megvalósítása.
Az iskolaszék kérésére a képviselő-testület az újfaluban, az epres kertben lévő selyemhernyó-tenyésztő házban adott helyet egy vegyes osztálynak. Az 1871/72-es tanévben már 96 újfalusi gyermek járt oda. Ugyanebben a tanévben megkezdődött a tanítás Zsigerháton, egy bérelt tanyában, valamint a Kórógyparti tanyák között, szintén egy tanyában berendezett iskolában. Tehát 1871-től kezdődően a belterületen három iskolaépületben, a tanyavilágban pedig két iskolában tanítottak a tanítók. Megnőtt az iskolába járók száma, nőtt a tanítók száma is.
A népiskolai törvény bevezetésével, mivel a tanfelügyelő őrködött a törvény betartása felett, jelentősen emelkedett az iskolai oktatás színvonala. Például: a tanulók hittant, bibliatörténetet, magyar nyelvtant, olvasást, írást, számtant, földrajzot tanultak. Ezekből a tantárgyakból félévenként vizsgát tettek. Míg a 18. században és a 19. század elején csak kor szerint csoportosították a gyermekeket, addig 1871-ben Vass Mátyás tanító már kor és tudás szerint osztályokra bontotta őket. A félévi eredményeket – amit a tanuló elért – minősítette is a következő szavakkal: hittanból: jeles, kitűnő, igen jeles, jó, igen jó, kielégítő, alig kielégítő, nem kielégítő. Magyar olvasásból, nyelvtanból, írásból: kitűnő, jeles, igen jeles, igen jó, szép, középszerű, ügyes tűrhető, kielégítő, gyönge, nem kielégítő. Számtanból a következő értékelő szavakat használta: kitűnő, külön ügyes, jelesen jó, alig kielégítő, igen kielégítő, gyönge, igen gyönge, elegendő, majd semmi, csak tűrhető, nem kielégítő. Erkölcsi viselet és szorgalomban: dicséretes, igen buzgó, állandó jó, nyájas, jó, engedékeny, törekvő, példás, rendes, kielégítő, tűrhető csendes, szilárd, kitartó, folyvást jó, példányszerű, békés, fenyítékes, alig valami, igen kevés, éppen semmi, merőben hanyag, időnkénti, fenyítést igénylő.
A tanévkezdést mindig megelőzte a tankötelesek összeírása, majd 4-5 nappal a tényleges iskolakezdés előtt a beiratkozás. A tanévet hálaadó istentisztelettel nyitották meg a templomban. A hét öt napján folyt a tanítás: hétfőn, kedden, szerdán, pénteken, szombaton. Csütörtökön tanítási szünet volt egészen a századfordulóig. Minden tanítási nap imával kezdődött ebben az időben is. A belső (most központi iskola) iskola tanulóinak a tanítóval együtt meg kellett jelenniük a reggel 7 órakor kezdődő misén. Nyolc órakor kezdődött a tanítás, tízig tartott délelőtt. Délután 1 órára jöttek vissza a tanulók és négy óráig maradtak. A századforduló tájékán úgy változott a tanítás kezdésideje, hogy 8-11 óráig tanítás, 11-14 óráig ebédszünet, 14-16 óráig újra tanítás.
Ha négy vagy hat osztály volt együtt – ilyen volt egészen az 1880-as évekig a belterületen, a tanyákon meg mindig – akkor míg a tanító egy osztálynak közvetlen foglalkozást tartott, addig a többi osztály önálló munkát végzett, vagy figyelt. Az önálló munka tennivalóit a közvetlen foglalkozás megkezdése előtt adta ki a tanító.
Az 1890-es években egyre nagyobb megterhelést jelentett a községnek az iskolák fenntartása. A tankötelesek száma emelkedett, a meglévő iskolaépületek nehezen tudták befogadni a sok tanulót, pedig már működött az 1887-ben felépített új külső iskola három tanteremmel.
A felsőbb szervek, a királyi tanfelügyelő, egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a képviselő-testületre, az elöljáróságra az oktatás körülményeinek fejlesztése érdekében. Iskolák, tantermek, óvodák építését írták elő, pedig a községnek nem volt pénze, adót nem mert kivetni a képviselő-testület, mert a lakosság szegény volt. Egy megoldás maradt, át kellett adni a községi iskolákat az államnak. Az állam átvette, 1898. január 1-jétől állami kezelésbe kerültek az eddig községi tulajdonban lévő iskolák. Ez az átvétel azonban nem ment ingyen. A községnek, még az átadás előtt fel kellett építeni 1893-ban a Zsigerháti és a Derekegyházoldali tanyai iskolákat, 1891-ben az Újfaluban épült egy három tantermes iskola, 1897-ben a központi iskolát kellett három tantermessé átépíteni.
Az átadás után az iskolaszék szerepét a szegvári Állami Elemi Népiskolai Gondnokság vette át. A tantestület élére Keviczky Ferenc igazgató került, Ő volt a szegvári Állami Elemi Népiskolák első igazgatója. Ebben az időben a belterületen három iskolaépületben 9 tanteremben folyt a tanítás. A tanyák között Zsigerháton, Derekegyházoldalon működött egy-egy tanteremmel és tanítói lakással ellátott iskola. A tantermek száma bizony megint kevés volt. Ezért 1925-ben kibérelték a Marsovszki tanyát. Mivel ez a tanya a Tételháti részen volt, ezért ez lett a Tételháti iskola.
1928-ben az újfalusi iskolát bővítették négy tantermesre, mivel nagyon megszaporodott az újfalusi gyermekek száma.
1933-tól a Nagypusztán nyílt meg egy iskola bérelt tanyában. A Kórógyszentgyörgy-telepi, usztatómajori, a cickazugi, nagypusztai, Orom- és szőlőkaljai határrészek gyermekei jártak oda. 1939-ben építették fel helyette az új nagypusztai iskolát, ami már kényelmes tanteremmel, két szobás tanítói lakással rendelkezett.
Szegváron a két világháború közötti időszakban az állami elemi népiskolán kívül működött még iparos-tanonciskola és gazdasági továbbképző népiskola. A tanonciskola 1925-ben nyílt meg. 1931-ben Kórógyszentgyörgyön is szerveztek gazdasági továbbképző népiskolát.
A II. világháború idején már a belterületen nem volt összevont osztályokból álló tanulócsoport, I-III. osztályig koedukált osztályokban, IV-VI. osztályig fiú és leány osztályokba jártak a gyermekek. A központi iskolába nyolc osztály tudott járni, az újfaluba négy, a külső iskolába három osztály. A háború után bevezették a nyolc osztályos általános iskolát. 1960-as években felújították a központi iskolát, ahol a rendelkezésre álló tantermekben már szaktanárok tanították a tantárgyakat.
1985-86-ban tormacsarnokot kapott a központi iskola, 1987-ben felépült egy hat tantermes iskola (Újiskola), ezzel korszerűbb körülmények között folytathatják munkájukat az alsó tagozatban tanító pedagógusok.
Első tanító a faluban
A 12-18. századig viharos évszázadokat élt át a Kurca folyó kanyarulatával határolt, a Kurca és a Kórógy által közrefogott terület és az itt élő nép. A háborúktól mentesebb, nyugodtabb évszázadokban faluvá szerveződött a lakosság, a viharosabb évszázadokban elpusztultak a települések, pusztává lett a terület. A törökdúlás után; a 18. század elején, gyorsan megerősödött a Gr. Károlyi Sándor által betelepített falu. Az 1739-ben alapított plébánia Suhaj János plébánossal, jól szolgálta a lakosságot. Lakics Endre plébános idejében, aki 1742-től 1745-ig tevékenykedett Szegváron, jelent meg az első tanító falunkban. FORRAY MÁTÉNAK hívták, kántortanító volt, vagyis templomi énekes és tanító. A szentmisén és a temetéseken ő énekelt, ő tanította be a templomi énekeket. 1745-ben került Szegvárra, ezt a Historia Domusból pontosan meg tudtuk állapítani. Gyöngyöspatáról jött, tizennyolc éves korában kezdett tevékenykedni, mint kántor és „oskolamester”. Abban az időben latinul „ludi magister”-nek nevezték. 1749-ben Tápéra került. 1759-ben visszahívták Szegvárra, ahol 1795-ig működött. 1745-1749, majd 1759-1784-ig egyedül, önállóan látta el a kántori és a tanítói munkát a mindenkori plébános felügyeletével és irányításával. A kisgyermekeket és a nagyobbakat együtt tanította magyarul olvasni, írni, számolni, bibliát értelmezni. 1784-től a kisebbeket Szöllősy János tanította, majd 1785-1792-ig Adorjányi István, 1792-ben Sándor András, 1793-ban Vatkay nevezetű. A „tudomány háza” kezdetben a templom volt, majd a kántori lakás egyik szobája. Az első iskolát 1775-1777 között építették. Az 1777-ben tartott kanonoki ellenőrzés (Canonica Visitatio) jegyzőkönyvében ezt olvashatjuk szó szerint:
„Forrai Máté lakása, melyet a hívek építtettek, jó állapotban van. Az iskola új épület, melyet a hívek gondoznak. Az iskolához semmi melléképület nincs hozzáépítve.”
Forray Máté 1784-től a kántori teendők mellett a nagyobb gyermekeket tanította. 1795-ig szolgálta az eklézsiát. Ekkor ment nyugdíjba, de még egy évig végezte teendőit. 1807-ben halt meg. Utóda Bellaágh Antal kántor-tanító lett.
A község közepén, közel a Kurca legrégebbi hídjához, áll egy napomuki Szent János szobor, a Historia Domus azt írja róla, hogy Forray Máté kántor a saját költségén állíttatta 1795 augusztusában, „mely ugyanakkor nagy ünnepélyességgel meg is áldatott.” Az 1992-ben restaurált szoborban ma is gyönyörködhetünk.
Forray Máté kántor-tanító szegvári működésének kezdetével egy új korszak is kezdődött a község életében. Ez a korszak a gyermekek szervezett és intézményesített oktatásának a korszaka. Ennek a korszaknak a kezdete egyúttal iskoláink és a községi oktatásügy történetének a kezdete.
Írta: Kovács Lajos. Forrás: Mesél a szegvári határ c. könyv, 1993.
Emlékoldalak
Korábban említést tettem arról, hogy 2004-től 2024-ig támogattam a szegvári Forray Máté Általános Iskola, a Kurca-parti Óvoda és a Kisboldogasszony Templom webes megjelenését. Elkészítettem részükre a weboldalakat, és 2004-től saját forrásból fizetem a forraymate.hu, a kurcaovi.hu és a kisboldogasszony.hu domainek éves díjait, valamint a webhosting és tárhely költségeket – ez az összeg a 20 év alatt meghaladta a 800 ezer Forintot.
2004-ben nagy szó volt, hogy egy iskolának vagy óvodának volt saját honlapja…
Az óvodában és az iskolában a 2024-ben történt megalázó történéseket követően ezeket a weboldalakat felfüggesztettem, mivel úgy éreztem, hogy az újonnan megválasztott intézményvezetőknél (Bárány Brigitta, Vigh Mária) ez nem is képviselt semmilyen értéket. (Egyébként a jelenlegi intézményvezetők közül nekem a mai napig sohasem köszönte meg senki, a korábbi vezetők közül csak Csurka Zoltánné, Tóth Lászlóné, Bernát Ildikó és Zsadányi József mondott köszönetet ezért – de ez nem is probléma, hiszen nem ezért csináltam.)
Tavaly úgy döntöttem, hogy egy modern formában, egy multisite rendszerben újra közzéteszem ezeket a weboldalakat, ugyanazzal a tartalommal, ahogyan annak idején Csurka Zoltánnéval, Tóth Lászlónéval és Zsadányi Józseffel egyeztetett tartalmakkal elindult.
Az emlékoldalak az alábbi címeken találhatók:
Kapcsolódó írások
