Virágzott a Tisza…

…alsó határ menti szakasza, a pár perc életű kérészek ugyanis megkezdték néhány napig tartó násztáncukat. 
A jelenség a Tisza szegvári szakaszán is megfigyelhető volt. 
A lárvák a levegőben cikázva keresik pillanatnyi boldogságukat. A jelenség 4-5 napig tart és akkor is csak késő délutántól hajnalig látható. 
A tiszavirágzást követően – a peterakás után – a nőstény azonnal elpusztul. De a hímek sem járnak jobban, hiszen a kifejlett kérészek szájszervei visszafejlődnek, így gyakorlatilag éhen halnak. 
A folyó halainak többsége ilyenkor fölhúzódik a felszín alá, hiszen terített asztal várja őket; a gardák, balinok itt-ott nagy csobbanással, a vízből magasra kiugorva próbálják elkapni a tiszavirágokat. 
A tiszavirág életciklusa: 
A megtermékenyített pete lesüllyed a folyó fenékre, a kikelő lárva befúrja magát a meder falába és a víz felé nyitott vájatban él három évig. A lárvák több tíz-százezres példányszámú telepekben találhatók. Három év után ugyanazon nap, ugyanazon órájában előbújnak az üregükből és a víz felszínére emelkednek. A vízből kibúvó lárvák vedlenek, és a belőlük kikelő szárnyas egyedek a víz felszíne közelében megkezdik a rajzásukat. Néhány méter magasságú kavargó tömegben a hímek megkeresik a párjukat, a levegőben párosodnak. A párzás után a hím rövidesen elpusztul, a nőstény a vízbe rakja a petéit, majd követi párja sorsát. A víz felszínét elhalt tiszavirág tetemek ezrei lepik el, lassan tovasodródva a folyóval. Mindez néhány óra alatt a szemünk előtt játszódik le, mint az átalakulás, a fajfenntartás, az elmúlás és a továbbélés drámai megnyilvánulása. 
Ez az állatka egyben a Tisza szimbóluma is, melyet Szegeden szobor is megörökít. 
Igaz tehát a kedvelt nóta, hogy: „Temető a Tisza, mikor kivirágzik…”

20 photos
2004.06.23. 001 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0003q.jpg
2004.06.23. 002 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0004q.jpg
2004.06.23. 003 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0005q.jpg
2004.06.23. 004 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0018q.jpg
2004.06.23. 005 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0019q.jpg
2004.06.23. 006 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0029q.jpg
2004.06.23. 007 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0034q.jpg
2004.06.23. 008 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0038q.jpg
2004.06.23. 009 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0039q.jpg
2004.06.23. 010 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0045q.jpg
2004.06.23. 011 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0046q.jpg
2004.06.23. 012 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0053q.jpg
2004.06.23. 013 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0085q.jpg
2004.06.23. 014 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0088q.jpg
2004.06.23. 015 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0089q.jpg
2004.06.23. 016 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0091q.jpg
2004.06.23. 017 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0096q.jpg
2004.06.23. 018 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0098q.jpg
2004.06.23. 019 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0100q.jpg
2004.06.23. 020 Tiszavirágzás a mindszenti révnél – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0102q.jpg