2005. július 2-án Csíksomlyón jártunk. Nevezetes nap ez a székely emberek számára, ekkor van az Ezer székely leány napja.
Legelőször 1931-ben szervezte meg Domokos Pál Péter néprajztudós és a katolikus egyház két szerzetesrendje. A cél a magyar közösség kultúrájának, hagyományainak ápolása, a nemzeti önazonosság erősítése és a vallási értékek védése. A román kommunizmus betiltotta, majd 1990. óta ismét megtartják a csíksomlyói hegyen minden július első hétvégéjén.
Az ünnepség misével kezdődik, majd egész napos néptánc bemutató következik a gyönyörű színpadon, főleg élő zenére. A környék minden településéről érkeznek, 2-3 éves gyermektől a 85. évet betöltött látogatók. A néptáncosok életkora is igen változó. Előfordul 5-6 éves és 70 éves résztvevő is. Jönnek szekéren, gyalog, lóháton és autóval. A szekérre padokat állítanak, s énekelve hajtanak föl a hegyre a fiatalok. A lovak szemellenzője és a legények kalapja mellé hosszú nemzetiszín szalag kerül, a kezekben zászlórúdon a magyar zászló. Természetesen csak népviseletben lehet a színpadon fellépni.
A nagy tisztáson bográcsban fő a finom ebéd, sül a pecsenye és készül a kürtöskalács. Van kirakodóvásár is mindenki kedvére való.
Az időjárás az idén nem volt kegyes a szervezőkhöz. Már reggel szemerkélt az eső, később egy kicsit kiderült, de ez csak arra volt jó, hogy a tánccsoportok három részre osztásából az első rész fellépjen. Ezután következett a gyorsasági lovasverseny, ahol már a sűrű eső miatt el-elcsúsztak a lovak a nedves talajon. A második részbe került tánccsoportok már nem tudtak fellépni, és pár órás várakozás után a rendezvény bezárult, a nézők és a táncosok döntő többsége elindult a hegyről lefelé.
Magyarországról három tánccsoportot fogadtak a szervezők, ebből az egyik a Szegvári Dobbantó Néptáncegyüttes, akinek vezetője Magyar Imre és felesége Olga. Két táncot mutattak volna be, (sajnos a második csoportba kerültek) dél-alföldi és szatmári táncot. Közben szentesi kubikosdalokat terveztem tekerőn játszani. Ehelyett szakadó esőben, egy kis buszban beöltözve népviseletbe, egymás ölében ülve, összepréselve (ami a fiúknak nem igen volt ellenére) vártuk a csodát két órán át. Ekkor már a hangulat eléggé gyászos lett, sejtettük, hogy hiába tettük meg a fárasztó utat, hiába készültünk lelkiismeretesen, itt fellépés nem lesz. Végső elkeseredésemben felpattantam és búcsúzóul közöltem, hogy engem nem érdekel sem az eső, sem a hangosítás hiánya, és hogy nincs nagy közönség, én játszani jöttem ide, s megyek a tekerőmmel a színpadra és el is játszom, amit terveztem, mert ezért utaztam ide. Úgy is lett! A színpad fedett részén (a zenészek helye) még ott játszott egy csodálatosan jó zenekar szinte a hangulathoz illő szomorú muzsikát. Elmondtam mit szeretnék, s mivel ezen a vidéken nem sokan ismerik a tekerőt, egyre több nézője lett. A végén megtapsoltak, majd megláttam Magyar Imrét és két táncos kislányt, akikről levettem az esőkabátot és biztattam őket, táncoljanak a saját örömükre, ha már így alakult a helyzet. Nemsokára a fiúk is megérkeztek a hívásra, majd Olga és a többi kislány is, akik azonnal feltalálták magukat, és fergeteges táncba kezdtek. A zenészek feléledtek és húzták a talpalávalót, a mieink pedig táncoltak megállás nélkül, gyönyörűen. Kaptak is tapsot, lett is nézőközönség és több táncos is ezután!
A már farmerbe átöltözött fiatalok ismét felvették a népviseletet és ők is csoportosan táncolni kezdtek. Nemsokára egy új zenekar érkezett és ezután együtt muzsikáltak a sok táncosnak. Akkor már a színpad alsó részén a szakadó esőben is táncoltak a fiatalok. Összeállt egy jó hangú csoport is a zenekar mellett, akik hangos nótázásba kezdtek. Még én is beálltam a fiatalok közé táncolni, hiszen ebből nem lehetett kimaradni. Nagyon büszke voltam rájuk, hogy hozzájuk tartozom, még ha ez csak egy közös utazásra is korlátozódik.
Miután kimulattuk magunkat, jókedvűen indultunk a szállásunkra, Gyergyószentmiklósra, ahol a tábori körülmények ellenére sem bírálták a fiatalok a szállás minőségét. Ezért külön nagyon hálás vagyok nekik!
Végül szeretném megköszönni az együtt töltött 3 szép napot a Dobbantó Néptáncegyüttes vezetőinek Magyar Imrének és Olgának, valamint minden kedves szegvári táncosnak, az együttes tagjainak. Ezekből a fiatalokból, akik a vesztett helyzetből egy-két biztató szó után győztesként tudnak kijönni, minden lehet!
Bízom abban, hogy a remény és a jókedv nem múlik el, és egy év múlva ismét megyünk Csíksomlyóra együtt, ha másért nem: magáért a zenéért és a táncért.
Szeretettel kívánok sok-sok sikert a jövőben, mert megérdemlitek:
Zöldi Lászlóné tekerős népzenész (Szentes)
