Forrás: Szegvári Napló / Szentesi Élet / Halupa Eszter
Az elmúlt két év gyökeresen megváltoztatta életünket, a segítségnyújtás pedig még fontosabbá vált, mint eddig. Az időseknek, a mentális problémákkal küzdőknek és a fogyatékkal élőknek is komoly problémát jelentett a bezártság. De mindig voltak, akik igyekeztek látogatni őket, kültéri programokat szerveztek számukra és telefonon is tartották velük a kapcsolatot. A Szentesi Gondozási Központ dolgozóinak elhivatottsága példaértékű. Puskásné Halál Ágnes, az intézmény vezetője a Szentesi Hősünk, aki az ajtóban várt minden ellátottat, amikor újra látogathatták a klubokat, hiszen ezt ígérte nekik.
– A pályafutását ápolónőként kezdte, de önkéntes is volt, a házi gondozásban is szerzett tapasztalatot. Mindig is erre a pályára készült?
– Középiskolai tanulmányaimat Szegeden végeztem, egészségügyi szakon, majd több évig dolgoztam Szegeden az Új Klinika Idegsebészeti osztályán. Az önkéntes munkám a telefonos lelki segély szolgálathoz köthető. A házi gondozást még középiskolás koromban kezdtem Szegeden, nagyon szerettem, a mai napig szívesen gondolok arra a nénire, akihez 4 évig jártam, hiszen szoros kötelék alakult ki köztünk. A tanuláshoz pénzt kellett keresnem. A fiam négy éves volt, amikor tanítani is kezdtem, a kislányom születésekor jártam egyetemre. A férjem segítsége nélkül mindez nem sikerült volna.
– A szociális szakma számos színterén jelen van, annak összes szépségével és nehézségével együtt. Mi motiválja ennyi idő után is?
– Valóban, lassan három évtizede dolgozom a segítő szakmában. Több szerepben is jelen voltam és vagyok. Néhányat felsorolva: klubvezető, elméleti és gyakorlati oktató, vizsgáztató, önkormányzati munka, közösségi munka, pályázatírás, stb. Ezek a szakmai munkák egymásra épülnek, így jól lehet kamatoztatni a megszerzett tapasztalatokat. Hogy mi motivál? A változatosság, a változáshoz való alkalmazkodás képessége, a tanulás, a lehetőség fejlődésre, a kapcsolatépítés. Motivál, hogy az adottságokat, erőforrásokat hogyan lehet optimálisan felhasználni, növelni egyéni szinten, csoportban, szervezeti szinten, később rendszerekben. Néhány éve a hálózatépítés is foglalkoztat és igyekszem kezdeményező és aktív lenni ebben a szerepben is.
– Hogy látja, hálás szakmát választott?
– Igen, határozottan, persze vannak gyengébb periódusok, de azok azt a célt szolgálják, hogy önreflexiót alkalmazzunk, átgondoljuk az eddig elért eredményeket, nehézségeket, és ha kell, újratervezés lép életbe, vagy változtatás módszerben, attitűdben. Vagyis személyes hozzáállás kérdése, hogyan tekintünk a problémákra. Én kihívásként és megoldandó feladatként.
– Mennyire fontos ebben a szakmában a leleményesség, kreativitás és sokoldalúság?
– Így, ebben a sorrendben minden képességre szükség van. Elengedhetetlen, hiszen gyakran gyors, határozott döntésekre van szükség, vannak nagyon nehéz élethelyzetek, krízisek, szituációk. A szociális szakma jellemzően forrásokkal kevésbé bővelkedik, ezért mindent meg kell azért tenni, hogy ezt növeljük a ránk bízottak életminőségének javításáért. Komoly felelősség! Pályázati forrásokkal, támogatók megnyerésével növelhető a rendelkezésre álló forrás. Ehhez szükséges a vállalkozók, szponzorok meggyőzése, hogy érdemesnek találják intézményünket a támogatásra. Ennek érdekében nagyon sok programot szervezünk, hogy megismerhessék ellátottainkat, munkatársaink elkötelezettségét, a szervezet küldetését, céljait.
– Egy stabil csapat áll ön mögött, hogyan mutatná be őket?
– Ez így igaz, minden dolgozó hozzájárul a szervezet eredményeihez, stabilitásához. A szakmai munka önmagában nem tud sikeres lenni, rendszerben kell gondolkodni, szükség van a rend, higiénia megteremtésére, a pénzügyi stabilitásra, az adminisztrációra. Hiszem, hogy a szervezet sikere az egyéni és szervezeti érdekek összhangjából születik. Nem jellemző a fluktuáció, sőt sikerült több fiatal munkavállalót elkötelezni. Mindez több éves tudatos humánerőforrás tervezés eredménye. Az elmúlt két évben az SZTE Szociálpolitikai tanszékvezetője kutatást végzett a dolgozók körében „gondoskodási válság” témában és megállapítást nyert, hogy igen magas a munkavállalói lojalitás és jó eredménnyel küzdenek meg a pandémia okozta kihívásokkal. Igyekszünk ezt a hozzáállást, elhívatottságot jutalmazni, képzési lehetőségekkel, rekreációs szolgáltatásokkal. Az elmúlt években hatan vettek részt külföldi tapasztalatszerzésen. Összességében fel kell ismerni, hogy egymásra vagyunk utalva, együtt tudunk eredményeket elérni.
– A szakmai segítségnyújtás, tanácsadás, programok szervezése, határon átnyúló pályázatok, települések összefogása szociális téren mind-mind a mindennapjai része. Honnan van ennyi energiája?
– Mivel idősekkel foglalkozunk, a mindennapi munkám során gyakran tapasztalom, hogy az élet véges, illetve igen törékeny lehet. Igyekszem megragadni a jelenben lévő lehetőségeket, de gondolatban már több tucat terv, cél, elképzelés fogalmazódik meg. Két szóval szeretném összefoglalni: tudatosság és szenvedély.
– A veszélyhelyzet mellett sem mehetünk el, hiszen a munkájukra még nagyobb szükség volt.
– A gondoskodásnak hihetetlen nagy értéke van. Nekünk is sokat jelentenek az ellátottjaink, és nekik is szükségük van ránk. Ha mondhatom így, a nehéz helyzetben összekapaszkodtunk, mert csak így sikerülhetett átvészelni a járványhelyzetet. Az idősek túléltek már több nehéz, kritikus életeseményt és megvannak a megoldási, megküzdési stratégiáik, higgadtak maradtak. Az élet nagyon érdekesen osztja a nehézségeket, hiszen ad is hozzá eszközt, hogyan oldjuk meg, ha tudjuk felismerni.
– Mi a legnagyobb büszkeség a számára?
– A gyermekeim is hasonló beállítottságúak, a lányom sok önkéntes munkát végez és ápoló-egészségügyi szakmát választott. A fiam is rendszeresen segít, például a szomszédban lakó időseknek. Ez számomra a legnagyobb büszkeség. Az élet koronája, hogy hasonló értékrend alapján élnek ők is. Idősekkel foglalkozunk, és egyetlen nap sem mindegy, hogyan éljük meg.
