Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Megnyílt Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása

624

Szombaton a Szűcs Árpád Baráti Társaság és a Szegvári Egyesített Közművelődési és Muzeális Intézmény szervezésében a Művelődési Házban megnyílt a néhai Szűcs Árpád festőművészre emlékező kiállítás.

Nagy Edit, a Művelődési Ház korábbi munkatársa köszöntötte a megjelenteket.

Pöszmet Zsolt és Nagy Edit

„Mindannyian ismertétek őt, aki nem ismerte, talán azért van itt, hogy megismerje ezt a legendás embert rajtunk keresztül, akik megpróbáljuk őrizni a nevét.”

Nagy Edit elmondta, hogy az emlékkiállításon nem csak Szűcs Árpád képei vannak kiállítva, hanem egykori tanítványok pályatársak, akik annakidején az alkotótáborokban Szűcs Árpáddal együtt dolgoztak.  

Szűcs Árpád kedvenc népdalát, az „Este van már, este van, este van” című népdalt Gila László nyugdíjas pedagógus, a Bazsa Mári Népdalkör vezetője énekelte el.

Gila László (jobbról)

Pöszmet Zsolt, a Művelődési Ház jelenlegi vezetője, Szegvár önkormányzati képviselője nyitotta meg a kiállítást, s méltatta Szűcs Árpád kiemelkedő munkásságát, a szegvári kulturális élet felejthetetlen alakját.

„Igazán akkor válik valaki művésszé, ha alkotásait a többi sok száz, vagy ezer közül is az első pillanatra fel lehet ismerni. Szűcs Árpád műveit millióból is ki lehet választani. Képei összetéveszthetetlenek, jellegzetesek, szeretni és csodálni méltóak. Témái közül hiányzik a szomorúság, a sötétség. A szépet keresi és leli is meg, és ajándékozza mindannyiónknak.”

Pöszmet Zsolt beszédéből megtudtuk, hogy Szűcs Árpád gyakran adakozott, adományozott jótékonysági célból. Több szegvári beteg, sérült gyermeken is segített önzetlenül.

Dr. Völgyesi Lászlóné

Dr. Völgyesi Lászlóné Árpád kedvenc költőjétől, Símai Mihálytól szavalta el az Ívek című verset.

Az ünnepélyes megnyitó után a könyvtár olvasótermében folytatódott a program, ahol barátai, tisztelői, ismerősei emlékeztek meg róla, s felidézték a közös emlékeket. Szűcs Árpádról megemlékezett öccse, Dr. Szűcs Attila, Dr. Révészné Dr. Papp Klára, Barkos Bea, Simon Miklós, Dr. Szónoki Miklós, Nagy Sándorné, Simon Gabriella, Dr. Ancsin Gabriella, Dr. Völgyesi László és Dr. Völgyesi Lászlóné, népdalokat énekelt a Bazsa Mári Népdalkör. (Készült nagyon a programra Simon Gabriella, de nem tudott eljönni.) A kötetlen programon bemutattak fotókat, videókat, elhangzottak érdekes és humoros emlékek, sztorik. (Érdemes megnézni a programon készült videófelvételemet.)

Dr. Szónoki Miklós

Szűcs Árpád festőművész emlékiállítása 2024. május 12-ig, a Művelődési Ház nyitvatartási idejében.

Videóalbum

A teljes programról egy 104 perces amatőr videófelvételt készítettem, amely elérhető a Szegvár Online-on, Youtube csatornámon, valamint okos TV-n is a Youtube alkalmazással a @purgelzoltan csatornán. A videó elkészítésekor ügyeltem a felvétel minőségére, a videót feliratoztam, fejezeteket hoztam létre, valamint a felvételen digitálisan elhelyeztem a prezentációk diáit, a levetített fotókat és videókat.

Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – 2024. április 20.

Fotóalbum

Albumomba csak válogatott, a jobban sikerült fotóimat publikálom, összesen 31 fotót. Csak az előnyös és jó pillanatokat megörökítő dokumentarista képeket hoztam nyilvánosságra.  

31 photos
2024.04.20. 001 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 001 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 002 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 002 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 003 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 003 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 004 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 004 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 005 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 005 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 006 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 006 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 007 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 007 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 008 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 008 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 009 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 009 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 010 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 010 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 011 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 011 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 012 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 012 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 013 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 013 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 014 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 014 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 015 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 015 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 016 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 016 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 017 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 017 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 018 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 018 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 019 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 019 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 020 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 020 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 021 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 021 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 022 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 022 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 023 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 023 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 024 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 024 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 025 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 025 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 026 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 026 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 027 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 027 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 028 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 028 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 029 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 029 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 030 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 030 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 031 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.20. 031 Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató