Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

A termelőszövetkezetek szervezésének időszaka

275

A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetre emlékezünk a Szegvár Online-on, az „Öt évtized emlékei” című könyvből publikálunk részeket. A könyvet a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet adta ki 2007-ben, az ötven éves évforduló emlékére.

Írta: Kovács Lajos.

3. rész


Az 1960-as évek eleje községünkben is a termelőszövetkezetek intenzív szervezésének az időszaka volt. Az ötvenes években létrejött termelőszövetkezeti csoportokból csak a Puskin és a Gorkij Termelőszövetkezet maradt meg a forradalom után. Rajtuk kívül egy darabig működött még a Hunyadi TSZ, majd beleolvadt a Puskin TSZ-be. A tagszervezések valamivel „finomabb” módszerekkel folytak, mint az ötvenes években.

Az öregfaluban lakó gazdák nagy része a

„Puskin TSZ-be, az újfalusiak pedig a Gorkij Termelőszövetkezetbe léptek be. Szerencsére annyi választásuk volt, melyikbe lépjenek, bár a szervezők – többen a volt tagok közül ma is állítják – a Gorkij szövetkezetet szerették volna erősíteni ”.

Óriási társadalmi mozgás játszódott le a településen belül és kívül is. Az az igazság, ez a „mozgás” már az ötvenes évek elején megkezdődött. A hatvanas évek elején újra felélénkült. Rövid idő alatt történt Szegváron a mezőgazdaság „szocialista szektorrá” való alakítása. 1960-ban már olyan volt a szervezettség, hogy az aratást, behordást, cséplést csaknem teljes egészében a termelőszövetkezetek végezték. A faluban dolgozó 13 cséplőgépből csak 2-3-at foglalkoztattak az egyénileg gazdálkodók.

(Ebben az évben jelentek meg a kombájnok a faluban. A két termelőszövetkezetben négyet állítottak munkába.) (46) Az eddigi parasztokból termelőszövetkezeti tagok lettek. Legtöbbjüknek megváltozott még az életritmusa is. A „TSZ-be kellett adni” a kedvenc lovat, tehenet, a mezőgazdasági munkákhoz szükséges nagyobb gépeket. A szerszámokkal együtt leadták a tulajdonosi felelősséget is.

Bármennyire is hangoztatták a vezetők – propaganda a szövetkezeti tulajdonról -, hogy ez a „miénk”, tehát még jobban kell rá vigyázni, mint a sajátunkra, az emberek egyáltalán nem úgy kezelték, mint saját birtokot, saját gépet, saját állatot.

A termelőszövetkezetekben óriási problémaként jelentkezett az első pillanattól kezdve a „tulajdonosi szemlélet” hiánya. A külső szemlélőben az a kép alakulhatott ki a „szövetkezet parasztságáról”, hogy ezzel a negatív szemlélettel a rendszer elleni ellentmondásukat fejezik ki. Aki nem lépett be tagnak, az „dacolt a politikával”, tovább művelte földjét, vagy azt csinálta, mint a fiatalok jelentős része: a környező településeken, a környező városokban kerestek munkát. Leginkább az építőiparban helyezkedtek el. Ott bőven kaptak munkát, szakképzettséget sem követeltek tőlük, na meg a fizetés is sokkal jobb volt, mint az itthoni szövetkezetekben.

A takarékszövetkezet vezetőségét megzavarta ez a nagy mozgás. Az egyik, 1960 januári igazgatósági ülésen Pászti János igazgatósági elnökhelyettes azt javasolta:

„…mivel községünk a TSZ szervezés miatt teljes átalakuláson megy keresztül, addig ne folyósítsunk kölcsönt, amíg el nem dől, ki hol dolgozik.” (15)

Szerinte az lenne a helyes, ha az igazgatóság május 1-ig nem folyósítana kölcsönt.

„Mert esetleg lehetnek olyanok, akik nem veszik fel a munkát a tsz-ben és majd nem fizetik vissza a kölcsönt”

– indokolta javaslatát.

Nagy Jánosné ügyvezető nem támogatta ezt a javaslatot, mert szerinte a takarékszövetkezet hátrányt szenvedne, mivel azt ígérték a betéteseknek: mindig folyósítanak kölcsönt számukra. Elvesztenék a bizalmukat. Ennek ellenére az igazgatóság megszavazta Pászti János javaslatát.

A MESZÖV kifogással élt a határozattal szemben. Az volt a véleményük, megfelelő fedezet mellett folytatni kell a kölcsönök folyósítását. Végül az előbbi álláspont hatására az igazgatóság visszavonta határozatát.

1960-ban a kint lévő kölcsön 62,9%-a termelési és beruházási, 37,1%-a fogyasztási jellegű volt. Házépítésre, renoválásra, állatok vásárlására, takarmányra vették fel a kölcsönöket ebbe az időben. Fogyasztási javak közül ekkor lépett az árulistára a mosógép. Építéshez 50% saját erőt követelt az igazgatóság. Fedezetként munkabért, házingatlant, beltelket fogadtak el munkaadói igazolással, telekkönyvi szemlével. Nemcsak a hitelfelvétel nőtt a hatvanas évek elején, hanem a betétbeáramlás is emelkedett, még azokban a hónapokban is, amikor a tsz szervezés intenzíven folyt a községben. Ekkor került a takarékszövetkezethez Móricz Lászlóné Szécsényi Gáborné helyett, aki szülési szabadságra ment.

A felügyelő bizottság megállapította, jó kapcsolat alakult ki a dolgozók és az ügyfelek között. Azt is rögzítették a beszámolóban

„Egyik-másik tagtárs olyan félületesen bánik az irodai dolgozókkal, ahogyan nem illik. Én csak azt mondom és azt is ajánlom, hogy csak annyi megbecsülést adjunk a dolgozóinknak, vezetőségünknek, amennyit magunknak megkövetelünk, illetve elvárunk.” (16)

A felügyelő bizottság elnöke írta az előzőeket beszámolójában.

A forgalom növekedésével kevésnek bizonyult a heti háromszori nyitvatartás. 1961. október 1-től az igazgatóság engedélyezte a heti négy naposat. Szombatra tették a negyedik napot, mert a vidékre járó dolgozók péntek este jöttek haza, így szombaton intézhették ügyeiket.

Az egyik ülésén megállapította az igazgatóság, hogy „a sok megkötöttség” akadályozza a kölcsönalap kihasználását. Sok esetben ki tudták volna folyósítani a szabad keret nagyobb részét, azonban

„…bármilyen célra nem lehetett kölcsönt adni sok esetben annyit sem, amennyit kért a tag.”

E miatt nem nőtt úgy a kihelyezett kölcsön mennyisége, mint ahogy az igazgatóság szerette volna.

1962 februárjában küldöttgyűlést tartott a Szegvári Takarékszövetkezet, mivel lejárt az első vezetőség mandátuma. Az igazgatóság beszámolóját az ügyvezető készítette, az összevont vezetőség megvitatta, mielőtt a küldöttgyűlés elé került. Politikai ismertetővel kezdődött, mint minden beszámoló, gyűlés ebben az időben. Először a külpolitikai eseményeket ismertette a küldöttekkel (SZKP XXII. kongresszusa, Hruscsov beszéd a teljes leszerelésről), majd áttekintette a magyar belpolitikai életet. Ebben természetesen megemlítette a népgazdaság helyzetét, hogy a nemzeti jövedelem 20%-kal nőtt, az ipari termelés 4%-kal, a mezőgazdaság össztermelése 11%-kal emelkedett 1957-hez viszonyítva. Beszélt arról, amit a propaganda is emlegetett nap mint nap, hogy a parasztság többsége „a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett” és hogy csökkenteni kell a falu-város közti különbséget. Ezután következett a beszámoló érdemi része, melyben szerepelt, hogy a megyében elsők között alakult meg a takarékszövetkezet Szegváron, 1957-ben 8, 1967-ben már 27 takarékszövetkezet szolgálta a falvak lakosságát Csongrád megyében. Jó évet zártak, a taglétszám 472 főre nőtt, a részjegyalap 49.000 Ft-ra. A tagság 68,8%-a rendelkezett betéttel. A tiszta nyereség 19.114 Ft lett. Derekegyháza községet is bevonták a takarékszövetkezet működési területébe. Először kölcsönök kihelyezését szervezték meg, később betétgyűjtést is végeztek. Betétgyűjtő pénztárként működött.

Megválasztották az új vezetőséget. Igazgatósági tagnak: V. Nagy Jánosnét (Kórógy u. 14.), Bárány Mihályt (Régitemető u. 5.), Kun Istvánt (Kurca u. 16.), Pászti Jánost (Régiposta u. 6.), Magyar Józsefnét, Bozó Andrást (Szabadságharcos u. 8.), Szeri Mihályt (Erdei F. u. 31.), póttagnak Németh Imrét (Erdei F. u. 55.), Szabó Jánosnét (Kinizsi u. 25.). A felügyelő bizottságba: Szabó Barnabást (Kontra u. 54.), Szarvas Istvánt (Kórógy u. 39.), Katona Sándort (Ék u. 5.), póttagnak Váradi Józsefet (Ménes u. 33.) választották. Járási küldöttnek V. Nagy Jánosnét és Szarvas Istvánt.

Tulajdonképpen nem volt nehéz dolga az igazgatóságnak, az ügyvezetőnek, a közgyűlésnek a küldöttgyűlés megtartásával, a beszámoló elkészítésével, mert a szövetkezet Csongrád megyei Központja kiadta a 7. számú körlevelét, melyben minden szükséges tennivalóhoz megadta a megfelelő információt. Leírták azt is, miről szóljon a beszámoló, mikor, mit mondjon a levezető elnök, az igazgatóság elnöke, mikor és hogyan kell szavazni, és még sorolhatnám. Irányelveket határoztak meg, hogy könnyebb legyen a gazdasági cselekvési programot meghatározni.

Érdemes elolvasni az 1962. évi irányelveket:

„- A termelés fokozása a háztáji gazdaságokban.
– A felvásárlás további szélesítése.
– Egységes paraszti osztály kialakítása.
– Mozgósítani az éves tervek teljesítésére.
– A felügyelő bizottságok a társadalmi ellenőrzés hatékonyságát, a szövetkezeti vagyon védelmét erősítették. ” (17)

Meghatározták például azt: a régi vezetőség 60%-a maradjon, 40%-a frissen választott, fiatal, nő legyen. Útmutatásul leírták: az előzőek nem értendők merev szabálynak. Kiemelték viszont: demokratikus legyen a választás, szókimondó, bátran bíráló tagokat válasszanak az új vezetőségbe. Ne kerüljenek elfoglalt vezetők beválasztásra.

Ha csak egyszer olvassuk el a 7. számú körlevelet, azt mondjuk rá: durva beavatkozás a takarékszövetkezet vezetőségének az életébe, a demokrácia megcsúfolása, a legcsúnyább direkt irányítás. Később jövünk rá, ez egy szükséges segítség a demokráciát, a vezetést még tanuló vezetőség részére. Ugyanis ebben az időben még kevés képzett, tanult vezető működött a szövetkezetekben, a vezetőségekben. A szegvári takarékszövetkezetnél még az ügyvezetőnek sem volt középiskolai végzettsége, Kun István igazgatósági tag volt az egyedüli, aki vezetőképző iskolát végzett. Tehát nagyon is elkelt az ilyenfajta segítség is. Az egyedüli probléma abból adódhatott, hogy, az illetékes vezetőség „törvénynek”, „paragrafusnak” tekintette az ilyen körlevelekbe írt tanácsokat, javaslatokat és nem a körülményeknek megfelelő, helyi igényeket kiszolgáló tennivalókat határozott meg az éves tervben, munkaprogramban, gazdasági programban.

Az előbb ismertetett „irányelvek”, természetesen, ha meg-valósították, ha „lépéseket tettek a megvalósításukra” – használva az akkori „egyen” szöveget – egyértelműen a falusi emberek, a termelőszövetkezeti tagok érdekeit szolgálták. Az első irányelv „A termelés fokozása a háztáji gazdaságokban” végrehajtása itt Szegváron rendkívül sokat segített az új és a régebbi tsz tagokon, ugyanis a termelőszövetkezetekben igen kevés fizetést kaptak havonta a tagok, volt úgy, amikor csak a 60-80%-át a munkabérüknek, sőt azt is rendszertelenül, nem is minden hónapban. Általában évvégén, a zárszámadás után egy összegben vehették kézhez az egész évi munkájuk után járó, előleggel csökkentett bért.

Legtöbb helyen terményt, más materiális javat is osztottak pénz helyett a hatvanas évek végéig. Éppen ezért jövedelem kiegészítést kerestek a tagok. Ez volt a háztáji gazdaság, ahol legalább a család ellátásához szükséges terményeket, zöldségféléket, állatokat megtermelte, tenyésztette a szövetkezeti tag. A többletet piacra is vihette. Vitte is.

A sertés-, bika hízlalás, baromfi tenyésztés volt a háztáji gazdaságok jövedelemforrása ebben az időben. A „háztájiban” (általános szóhasználat) munkaidő előtt és után, hétvégeken, szabadságot felhasználva dolgoztak. Sok családnál ez a munka nagyobb jövedelmet hozott, mint a főállású TSZ tagság. Valószínű, attól az időszaktól kezdve kezdtek a szegváriak, a szegvári TSZ tagok jobban élni, mikortól nyilvánvalóan támogatást kapott – a helyi tsz-ektől, a helyi takarékszövetkezettől – a háztáji gazdaságban folyó termelés. Jobban kezdtek élni. Ezt mutatja a takarékszövetkezetben radikálisan emelkedő betétállomány, amely meghaladta az évi 3 millió Ft-ot, 1964-ben már 5 millió Ft betétet helyezett el lakosság. A kölcsönök száma és az összege is nőtt. Az emberek nagy többsége házépítésre, renoválásra állat- és takarmányvásárlásra vett fel kölcsönt.

A főmunkaidőben végzett munka rovására ment a háztáji gazdaság, no meg az emberek egészségére. Azok a tsz tagok, akik nem tudtak intenzíven foglalkozni a háztáji gazdasággal, az „anyagi jobblétben” lemaradtak társaiktól. Szerencsére ilyenek elég, kevesen voltak.

Ez az az időszak, amelytől kezdve a falu „saját bankjának” kezdi tekinteni a takarékszövetkezetet. Megbíztak benne. Évről évre nőtt a taglétszám, a betétállomány, a kihelyezett kölcsönök darabszáma és összege.

  • 1960. november 30-án 258 betétesből 8 főnek 5.000 Ft feletti a betétje, a legnagyobb betétösszeg 41.000 Ft.
  • 1961. november 30-án 309 betétesből 11 főnek 5.000 Ft feletti a betétje, a legnagyobb betétösszeg 91.000 Ft.
  • 1962. november 30-án 466 betétesből 84 főnek 5.000 Ft feletti a betétje, a legnagyobb betétösszeg 55.000 Ft.
  • 1963. november 30-án 595 betétesből több mint 100-an rendelkeztek 5000 Ft-nál nagyobb betéttel.

A havi kölcsönkeret összege általában az első félévben nőtt, ősszel csökkent. Érzékelhető a betétbeáramlás változása, ugyanis a kölcsönkeretet a betét mennyisége határozta meg.

A kölcsönkeret változása 1963 októberéig:

  • Január: 245 ezer Ft  
  • Február: 307 ezer Ft
  • Március: 307 ezer Ft
  • Április: 437 ezer Ft
  • Május: 474 ezer Ft
  • Június: 476 ezer Ft
  • Július: 480 ezer Ft
  • Augusztus: 400 ezer Ft
  • Szeptember: 405 ezer Ft
  • Október: 417 ezer Ft.

A havi kölcsönkeret 60%-át tudták kihelyezni. Többet is lehetett volna, mert igényelték a tagok, de a kihelyezhető legmagasabb összeg tagonként 5.000 Ft-ban volt meghatározva. 1963. novemberében engedélyezte az OTP ennek az összegnek a felemelését 15.000 Ft-ra, mégpedig építési hitelként. Ez az összeg is kevésnek mutatkozott, több közgyűlésen követelték a tagok a 25-30 ezer Ft-ra emelését.

Óriási volt az építkezési kedv a hatvanas évek közepén. Például 1963-ban 185-en igényeltek építési kölcsönt, amit 6-8%-os kamat mellett kaptak meg 5 éves futamidőre. Ez a szám tovább emelkedett a következő években. Csak hosszas huzavona után jutott el a takarékszövetkezet oda, hogy magasabb összegű építési kölcsönöket adhasson. Az áruvásárlási, úgynevezett fogyasztási hitelek összege alacsony szinten maradt sokáig.

A megnőtt ügyfélforgalom ellátásához kevésnek bizonyult a két fő: V. Nagy Jánosné elnök-ügyvezető és Szécsényi Gáborné pénztáros. A MESZÖV-től kaptak egy létszámkeretet ügyvezető beállítására, amit 1964. január 1-től betöltöttek. Ezután V. Nagy Jánosné elnök-ügyvezetőként, Szécsényi Gáborné könyvelőként, Albert Jánosné pénztárosként dolgozott. Bevezették a mindennapos nyitvatartást, napi nyolc órában.

A forgalomnövekedésből jól érzékelhető, hogy megnőtt a tagok érdeklődése a takarékszövetkezet szolgáltatásai iránt. Már Derekegyházán is ötven fölé emelkedett a tagok száma 1963-ban. Alkalmaztak egy szervezőt, Mihály Jánost. Szegváron a nyolcszázat is meghaladta a taglétszám.

Korszerűsítették az üzletházat, új berendezést készítettek; 1964-re elérték azt, hogy a „falu bankjához” méltó helyiségben szolgálták ki az ügyfeleket. A kölcsönnyújtás, betétfogadás mellett megbízásos tevékenységeket is végeztek. Kifizetéseket vállaltak, biztosításokat kötöttek, áruvásárlási hitelleveleket adtak ki, békekölcsön nyereményeket fizettek ki, totót, lottót árusítottak. A termelőszövetkezetekkel jó viszonyban voltak. 1961 óta, megbízásukból, rendszeresen fizették a földjáradékot, a bevitt szerszámok, felszerelések árát, intézték az egyéb kifizetéseket is. Ennek köszönhetően állandóan kapcsolatban álltak a tagsággal, úgy kezelték őket mint leendő ügyfeleket, hiszen betétesként is jelentkezhettek, amikor értékesítették a szövetkezettől kapott, vagy a háztáji gazdaságukban megtermelt terményeiket.

A lakosság életkörülménye változáson ment keresztül ebben az időszakban. A TSZ tagok jövedelme nőtt, igen sokan betétesek lettek. Az az érdekes helyzet alakult ki, hogy emelkedett a betétállomány és csökkent a kölcsönigénylés.

A Szegvári Takarékszövetkezet gazdasági mutatóit összegezve az országban a 8. helyen állt, a megyében pedig az l. helyen.

Az 1960-as évek második felében nagyobb lehetőségek nyíltak a kölcsönfolyósítások terén. Először is termelési célra vehettek fel kölcsönt a tagok 15.000 Ft felső határral, 5 éves futamidővel, 8%-os kamatra. Gazdasági épületek bővítésére, takarmányvásárlásra, állatállomány fejlesztésre stb. használhatták. Igazolniuk kellett, hogy a felhasználás a megjelölt célra történt-e. Építkezésre szintén 15.000 Ft-ot folyósítottak 5 évre 6 %-os kamattal. A kölcsönigénylőnek rendelkeznie kellett 25% saját résszel, építési engedéllyel, vagy a községi tanács által adott igazolással. Bármilyen célra 5000 Ft-ot vehetett fel a tag 2 éves futamidővel, 10%-os kamattal. Általában áruvásárlásra használták ezt a hitelformát.

A tartósan lekötött betétekre évi 5% kamatot adtak, míg a 3 hónapra lekötöttekre 3%-ot. Az időre le nem kötött betétekre 2%-os kamat járt.

Létezett már az autónyeremény-betétkönyv is 5.000 és 10.000 Ft-os címletben. Kamatot nem kapott a tulajdonos, viszont bizonyos időközönként gépkocsikat sorsoltak ki közöttük.

Megkönnyítették a hitelfelvételt a MESZÖV ajánlatára. Nem kellett két kezes, ha a férj és a feleség is tag, sőt a kölcsönök felső határát 1.000 Ft-tal megemelték ilyen esetben. Ugyancsak megkönnyítették a derekegyháziak kölcsönigényének a kielégítését azzal, hogy az igazgatóság elnöke saját hatáskörében folyósíthatott számukra hitelt, nem kellett megvárniuk a következő igazgatósági ülést. A törlesztési részletet postán is feladhatták.

Kijelölt áruk vásárlására hitellevelet adtak ki. A tsz tag is kaphatott hitellevelet, nem kellett Mindszentre utaznia az OTP-hez, ha hitellevéllel akart vásárolni.

A növekvő vásárlóerőt kihasználva a helyi FMSZ megnyitotta korszerű hentesüzletét, cukrászüzemét, működtette a „Hüsi” üzemet, megkezdték a ruházati szaküzlet építését. 1966-ban 13 db porszívót, 114 db mosógépet, 190 db kerékpárt, 35 db motorkerékpárt, 39 db televíziót, 212 db karórát adtak el a földművesszövetkezeti boltok.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató