Szegvári születésű költőt avattunk első kötetének megjelenése alkalmából, a Művelődési Házban 2007. január 21-én.
Ternai László, ahogy régről ismerjük Ternai Gyurka, a víztoronynál lakott családjával, aztán eltűnt a faluból. Az ismerősök azért tudják, ma sem lakik messze, Csongrádra vitte az élete. Én, a Fokoláre mozgalom keretében futottam össze Vele néhány éve, azóta időnként találkozunk közös barátaink révén, így tudom írói múltját. Először társadalmi publikációi, majd elbeszélései, novellái jelentek meg. A csongrádi Irodalmi Műhely tagja, annak lapjaiban gyakran olvasható.
Aztán egyik összejövetelünkön, nagy szerényen előhúzott egy verses kötetet, ajándékba adja, mondja, saját költeményei vannak benne. Meglepetés volt nekem e kis könyv, hiszen nem tudtam versírói munkájáról. A gyűjtemény azonban, mely három év alkotásait tartalmazza, tetszett nekem, ezért hívtam író – olvasó találkozóra, Szegvárra.
„Felétek kiáltom” című bemutatkozása feldolgozza a múltat, a családi örökséget, a természet és az ember kapcsolatát, szerepét, de még ennél is nagyobb teret kap a társadalmi, politikai kérdéseket, nézeteit képviselő téma. Teljes meggyőződéssel, hittel kiáltja felénk állásfoglalását.
Akinek sikerült felkeltenem érdeklődősét, és szívesen olvasná el a verseket, annak csak azt tudom ajánlani, lapozza fel a telefonkönyvet Csongrádnál, és Ternai-nál. Kérdésemre ugyanis, hol szerezhető be a kötet, nem kaptam választ.
Következő író, kivel megismerkedhetnek, a Könyvtárba látogat el február 13-án. Táncsics díjas újságíró, Veres Péter díjas író, de én csak rendkívül egyéni humoráért szeretem. Ajánlom figyelmükbe! Neve: Horváth Dezső.
Ternai László:
Ötvenéves találkozóra
(2004.)
Eljöttünk újra… Te meg én
és sok régi barát:
köszöntjük az alma mátert,
az öreg iskolát.
Istenem! Az ötven év mily’
gyorsan vágtatva eliramodott,
csak ne lenne annyi fejfa,
csak ne lenne oly’ sok halott…
Tündér lányok, öreg fiúk!
Hát itt vagyunk – mi Még vagyunk!
Bár reszket a kéz, s benne a pohár,
igyuk ki utolsó cseppig jó borunk.
Jövünk – egyre kevesebben,
de míg dobog a szívünk,
ifjúságunk tavaszára
együtt emlékezünk.
A játéknak vége
(2005.)
Gyertek gyerekek, játsszunk:
járjuk el újra a régi táncot!
Fussunk a rétre, s tépjünk le
száz csodás virágot!
Élvezzük az áldott napfényt,
ne verjen viszály közénk tanyát,
örvendjünk egymásnak, mint régen,
feledje mindenki búját-baját!
De hol vannak a gyermekek?
Köröttem reszketeg vének vánszorognak,
egyek vagyunk az elmúlásban
hajdani jók és egykori rosszak.
Ternai László
1940-ben született Szentesen. Életében három helység meghatározó: a gyermekévek és a családalapítás, az elődök végső nyughelye Szegvárhoz, a középiskolás tanulmányok és a munkavégzés zömmel Szenteshez, az irodalmi tevékenység és az új otthon – immár 23 éve – Csongrádhoz kötik.
Különböző munkahelyeken, de mindig pénzügyi – gazdasági munkakörben dolgozott. Írással csak a rendszerváltozás tájékán kezdett el foglalkozni. Először közéleti publicisztikái jelentek meg, majd versei, novellái, különböző lapokban.
A Csongrádi Irodalmi Műhely tagjaként a városban megjelenő Föveny c. irodalmi folyóirat és az Üzenet társainak c. antológia állandó szerzője.
Nyugdíjasként is aktív közéleti szereplő: 1994-től önkormányzati képviselő.
