Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Boltok és boltosok a régebbi világban II.

0 121

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Az előbbi számban leírtam a lakosság iparcikkel való ellátását a kisboltokon keresztül. Most pedig szeretnék az élelmiszer, úgymint a hús, kenyér és ital ellátásáról beszámolni visszaemlékezés alapján, mert ezeket nem hallomból és elbeszélésből tudom, hanem átéléséből és megélésből, a hasonló korúakkal együtt.

Húsiparosok:

A második világháborúig négy állandóan dolgozó hentes volt, Mészáros Flórián, Judik Menyhért, Mainnheim Jenő és Nóbik István. Az üzletek télen-nyáron nyitva voltak. Volt olyan időszak, pl. télen, hogy alig volt forgalmuk. De azért még inas képzéssel is foglalkoztak, és a felszabadulás után, mint segéd is alkalmazva voltak a következőképpen: Mészáros Flóriánnál Őze Ignác és Purgel László, Judik Menyhértnél Holman István, Bihari János és Vigh János, Mainnheim Jenőnél a fia László és Tégla György. Nóbik Istvánnál meg Hajdú András. Mivel télen falusi viszonylatban majdnem minden háznál volt disznóvágás nem nagyon volt forgalom a hentesüzletekben. Azért a szegvári hentesek kapcsolatba léptek a Pick szalámi gyárral, hogy szállítanak leszalonnázott félsertéseket egész télen át a gyárba. Mert a jó sózott és füstölt szalonna, ami itt maradt a faluban egész nyáron és ősszel elkelt. 
Vágás és szállítás a következőképpen történt. A henteseknek felvásárolták a felhajtók, illetve ahogy akkor hívták őket a kupecek, által a jó nagy súlyú hízókat. Ilyen felhajtók voltak Horváth Imre, Hegyi Mihály, Puskás Mihály és Mészáros István. A vágás a falusi vágóhídon történt, amit biztosan sokan nem is tudnak, hogy még ilyen is volt Szegváron. A Kendergyár mellett a Kinizsi utca végénél volt a bejárat a fő úttól úgy 300 méterre. Jó bővízű ásott kúttal ellátva és egy lakóépülettel, amelyben a vágóhíd karbantartásáért lehetett lakni. Csak ott lehetett levágni az üzlet részére is minden állatot. 
A hús szállítását is leírom. Lehet, hogy sokan el sem hiszik, pedig ez így volt. Az üzlet részére vágott állatot is lovaskocsin szállították be az üzletbe. A Szegedébe szállítás pedig a következőképpen történt. A leszalonnázott félsertéseket felrakták a faluban lévő 4-5 lovaskocsis fuvaros kocsijára, úgy, hogy az ún. kocsiderekat kibélelték a Tápén készült nagyméretű gyékényponyvával, amikor meg volt rakva még a derékon felül is, akkor letakarták megint a nagy ponyvával, kötéllel átkötötték és elindultak vele. Este és egész éjszaka lassan ballagva reggelre értek Szegedébe. A kocsisok gyalog mentek a kocsik után, mert a húsok tetején, a gyékényponyván nem valami jó ülés volt, meg hideg is volt. Másnap délre értek vissza. Ez így ment egész télen, vagy amíg hízó volt, és az időjárás engedte. Ezek a szegvári hentesek kijártak Derekegyházára is, a Weiss Manfréd uradalomba, valamilyen egyezség útján vágtak, úgyhogy a szalonna ott maradt lesózva és átadva a gazdaság magtárosának, Muzsik Jánosnak. Mert tavasszal, amikor megkezdődött a summások munkába állása, akkor a magtáros minden héten mérte nekik a bérükbe járó szalonnát. A hús beszállítását a gyárba a gazdaság intézte. Ez is jó kereseti lehetőség volt a szegváriaknak. 
A második világháború vihara és a zsidótörvény végrehajtása Szegváron is meglátszott. A Mainnheim családot elhurcolták, mindnyájan oda vesztek. Judik eladta a házát és elment Szegárról. Mészáros Flórián meghalt, igaz ugyan, hogy az üzletet berendezéssel együtt megvette Holman István, ott dolgozott az államosításig, illetve nyugdíjazásáig, a saját üzletében, mint alkalmazott. Ugyanígy volt Nóbik István is, csak a nagyüzemek meglétesülése után a Gorkij MGTSZ zöldségboltot létesített a hentesüzlet helyén. 
Az 1946-47-es esztendőkben nyílt még ugyan három hentes üzlet, de ezek vagy az államosítással, vagy saját akaratukból zártak be. Ezek a következők voltak: Csatordai János, Őze Ignác és Nikola Vazul, köznyelven Miklós bácsi, a szerb hentes. Ezen hentesek helyét átvették a kapott húst árusító ÁBC üzletek.

Pék üzletek a következők voltak:

A falu központjában idős Béres János pékműhelye és üzlete a Kis utcában. Valamikor a 30-as években vette át fia Béres József az üzletet. 1950. augusztusában történt állami tulajdonbavételtől 1953 szeptemberig a szegvári Földszöv alkalmazottja volt. Utána a Csongrád megyei Sütőipari Vállalat tulajdona lett, és 1970. áprilisáig ott dolgozott, ekkor ment nyugdíjba és még azután is 6-7 évig dolgozott az Újfalusi pékségben, mert a volt saját üzletében csak kenyér árusítás volt, de ez is úgy kb. 1965-ben megszűnt. Az Újfalusi pékséget Einger nevű vidéki személy alapította, és mint a Csongrád megyei Sütőipari Vállalat alkalmazottjai ott dolgozott még a polgármester úr anyai nagyapja Sipos Tóni, Hegyi László, Mátéffi József és Dudás István is. Ez a péküzem még jó pár évig termelt, de később ez is megszűnt, csak a Földszöv boltjaiban volt kenyér. A Réti telepen is volt egy jól menő pékség 1933-ban alapította Bihari Ferenc pékmester. Ott is dolgoztak a fentebb említett péksegédek. Ebben a pékségben sült először Szegváron az 1 kg veknikenyér. Azelőtt csak a 2-3 kg-os parasztkenyeret sütöttek és még a péksütemény, vagyis a kifli is. Ebben a pékségben sült még a mai kastély néven az akkor zárda bentlakóinak, ahogy akkor mondták a község szegényeinek is minden szombaton az egész héten ehető jó házi kenyér. Ennek az üzemnek is a háború és hadifogságban eltöltött idő vetett véget.

Italmérések:

Elég sok italmérés volt a községben. Csupán csak ebből nem lehetett megélni, többnyire a feleségek üzemeltették, mert csak hétvégen és piaci napokon volt egy kis forgalom. A családfők többnyire a mezőgazdaságban dolgoztak. Minden olvasókörnek volt állandó italmérési engedélye. Egyedül a tanyai gazdakörnek volt csak olyan engedélye, hogy piros betűs napon lehetett italt mérni. De máskor nem is volt rá igény. 
A magánkocsmák a következők voltak:
A Kinizsi utca első házában Ternai András, befelé haladva Katona Lajos, a Kossuth és a piactér körül volt italmérésekkel, gymint Szűcs Ferenc, Gémes testvérek, özvegy Berkecz Józsefné, Ifjú Béres János, Mór Sámuel, vagy ahogy a falu ismerte a Számi-féle kocsma. Később ott volt a Hangya Szövetkezet, majd a Földszöv italmérése. Az újfaluban Purgel Pál jóforgalmú kocsmája volt. Ennek a személynek voltak először Szegváron szép sárga muraközi lovai, amit tenyésztett és dolgoztak is velük. A falu vége felé volt Bélteki Sándor kocsmája és élelmiszer boltja. Végül a vásárhelyi út mellett volt Horváth János italmérése és vegyesboltja. Minden kocsmában volt biliárdasztal, a biliárdozás volt csak a szórakozási lehetőség. 
Az előző bolthálózat bemutatásából véletlenül kimaradt három vegyes bolt. A Kórógy utca és a Fő utca sarkán volt Orosz László vegyesboltja, ami gabona felvásárlással is foglalkozott. A Kontra utca elején volt Somogyiné Lidika néni szatócsboltja. Szintén a Kontra utcában volt Németh Tamásné mindent árusító boltja, amelynek jó nagy vásárló körzete volt. 
Befejezésként leírom még majd a következő számban a gabonafelvásárlását és lisztcsere telep történetét. 
Ezzel be is fejezem majd a múltba néző írásomat, aminek az volt a célja, hogy a fiatalabb korosztálynak vázoljam, hogy abban a világban hogyan lehetett illetve hogyan kellett élni.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató