Nagyon kevés rendőrnek volt érettségije. A tiszti előléptetéshez, és beosztáshoz meg kellett szerezi az érettségi bizonyítványt. Hódmezővásárhelyen szolgálatot teljesítő rendőrjárőr Kocsis 3 János törzsőrmester elhatározta, ha törik, ha szakad, ahogy mondani szokás, leteszi az érettségi vizsgát.
A szándék becsülendő, a képességekkel azért volt egy kis baj. Ennek ellenére beiratkozott a Petőfi utcán lévő szakközépiskola esti tagozatába.
Három műszakban kellett szolgálatba járnia, így nem koptatta sokat az iskolapadot. Értesítést kapott, hogy a félévi beszámolók márciusban lesznek, ezeken meg kellett jelennie. Az első napon magyar irodalomból kellett beszámolni. Ezt nevezte ő vizsgának.
Kieszelte, hogy egyenruhában, teljes felszereléssel kopogtat be a vizsgáztató tanárhoz. Arra hivatkozik majd, hogy szolgálatban van, nincs ideje kivárni a sorát. A tanár úgysem meri őt elutasítani. Főleg, nem meri megbuktatni.
Így okoskodott. Délutáni órákban, szolgálati időben, teljes felszereléssel útba ejtette a szakközépet. A határozott rendőri fellépés, biztos siker. Így okoskodott.
Nagy Imre őrmester járőrtársának mondta, hogy várja meg az iskola kapujában. Szerinte, gyorsan elintézi magyarból a félévi beszámolót.
Amikor az osztálytársa kijött a teremből a beszámoló után, azonnal a tettek mezejére lépett. Kopogtatás után belépett a tanterembe. Előadta, hogy fontos szolgálatot teljesít és nagyon kevés ideje maradt a vizsgára. Szeretne soron kívül vizsgázni, ha lehetséges. A tanár megértően bólintott, majd elkérte a leckekönyvét.
– Tételt húz, vagy megelégszik azzal, hogy én kérdezek? Tette fel a kérdését a tanár.
– Inkább kérdezzen a tanár elvtárs – válaszolt Kocsis, – de, ha lehet kérnem, valami könnyű kérdést kérnék, mert a sok szolgálat miatt, kevés időm maradt a tanulásra, sajnos.
– A lehető legkönnyebbet kérdést teszem fel. Tudja-e ki volt Petőfi Sándor?
– Már hogyne tudnám. Nagy magyar költő volt, ezt az utcát is róla nevezték el, ahol ez az iskola van – vágta ki büszkén, igen határozottan. (Ez jól kezdődik, – gondolta.)
– A következő kérdésem: Petőfi Sándor életéhez és költészetéhez kapcsolódik. Mit tud az életéről, hol és mikor született? – kérdezte a tanár.
– Az életéről, ugye azt tetszett először kérdezni? Hát élt, ez biztos, mert ugye, ha nem élt volna, nem tudott volna verseket írni. De pontosan nem tudom, hogy mikor és hol született. Nem jut az eszembe. Nagyon nagy költő volt! Magyar költő…
– Értem. Tudna mondani néhány vers címet, amelyet Petőfi írt?- tette fel az újabb kérdést a tanár.
– Hogyne tudnék. Hogy csak hármat említsek. (Erősen gondolkodott), hogy csak kettőt említsek… (Megvakarta a fejét, hátha közben beugrik egy vers címe valahogy.) Töprengett tovább. Jaj, mi a kő tyúkanyó… Nem ezt Arany János írta. Hogy csak egyet említsek… Basszuskulcs, most nem jut eszembe egy sem – vágta ki hetykén.
– Akkor segítek. El tudná mondani a „Szeptember végét”. Ez kötelezően megtanulandó volt… Petőfi írta. Gondolkodjon, tud-e idézni a versből?
– Petőfi írta? Nem tudtam. Nem vitatom, akár írhatta Petőfi is. Ez valóban nagyon könnyű kérés. Jól hallottam? Tehát, a szeptember végét kérdezte a tanár úr?
– Igen, azt kérdeztem.
– Igen, ezt tudom. Köszön, ez valóban nagyon könnyű kérdés. Már mondom is: Szeptember vége: 28, 29, 30, 31.
– Igen. Már értem, miért mondta, hogy könnyű – mondta a tanár mosolyogva. Már nekem is könnyű beírni a jegyet. Maga elé húzta a leckekönyvet, bele írta: „(1) nem felelt meg”. Köszönöm, hogy megjelent. További jó szolgálatot kívánok.
Kocsis 3 János törzsőrmester boldogan ment ki az ajtón. A boldogság szárnyakat ad.
– Őrmester, minden kérdésre tudtam válaszolni. A szeptember végét úgy vágtam, mint kaszás ember a rendet, a lucernásban. Semmi gond.
Nagy Imre őrmester egy boldog Kocsis rendőrt látott viszont.
– Nézd meg őrmesterkém – kezébe nyomta a leckekönyvet. Ekkora ötöst még úgysem láttál életedben, mint amit most a leckekönyvben látsz. Így kell. Ebből te is tanulhatnál.
– De hát főnököm, ebben egy nagy egyest látok, nem ötöst. „Nem felelt meg” bejegyzéssel.
– Nem mondod? Add csak ide. Látni akarom. Ezt a szemétséget! Látod, öcsém, utálják a rendőröket, ezért adott egyest. Ide sem jövök el többé! Pedig minden kérdésre kimerítő választ adtam, morfondírozott. Igaz konkrétan egy vers se jutott eszembe, de a szeptember végét, tudtam. Azt kérdezte, ismerem-e Petőfit? Igaz, személyesen nem ismerem, ennek ellenére kapásból vágtam a válaszokat.
– Valóban tudtad a szeptember végét?
– Igen. Kivágtam, mint a rezet: 28, 29, 30, 31.
– Már, ne haragudj, de rossz választ adtál!
– Rosszat? – ezen eltöprengett. Miért? – kérdezte megrökönyödve.
– Mert szeptember csak harminc napos… ne csodálkozz, ha egyest kaptál, főnök!
– Most, hogy mondod, neked mennyi eszed van…
