A szentesi kapitányság épülete kétszintes volt. A Kossuth L. úttal párhuzamosan épült. A bűnügyi osztály nyomozóinak a felső szinten voltak az irodái. A nagyméretű helyiség ablakai a térre nyílt az épület végén lévő egy ablakból a Mezőgazdasági Szakiskolára láttunk. Ketten dolgoztunk itt. Mindig volt az irodámban egy nyomozó „palánta” ugyanis az újonnan felszerelt, vagy a közrendvédelmi állományból a bűnügyi munkára vezényel rendőrök szakmai felügyeletét kellett ellátnom. Ebben az időben ragasztották rám a „tanár úr” jelzőt.
Minden év tavaszán egy vadgalamb pár költözött az utca felőli ablakpárkányra.
Szorgalmasan hordták a fészeknek való apró gallyakat, készítették a fészküket. Az enyhe tavaszi szél azonban lefújta az ablakpárkányra fáradságos munkával odahordott gallyakat.
Amikor egyik galamb sem volt látótávolságban, kinyitottam az ablakot, egy papírdobozt helyeztem el az ablakpárkány sarkára, a már összehordott néhány szál avart beleraktam a dobozba. A papírdobozt egy spárgával rögzítettem az ablakhoz.
Néhány napon belül a galamb pár gyönyörű fészket rakott, az anyagalamb rövidesen két tojással örvendeztette meg társát.
Amíg le nem tojt az anyagalamb, addig a függönyt sem húztam el. Ahogy a galambok megszokták a jelenlétünket, – végül is mi voltunk a főbérlők- előbb egy-két percig, – később, amikor kikeltek a tojásból a kis galambok, hosszabb időn át is tanulmányozhattam a galambokat közvetlen közelről.
A galambszülők nem hagyták magukra a kis csimaszaikat. Felváltva ültek a fészekben az anyai és apai test melege, szárnyai alatt növekedtek, tollasodtak a kis vadgalamb fiókák.
Hol egyik galambszülő repült ki, hol a másik és perccel később finom táplálékokkal érkeztek vissza. Az anyai, apai ösztön nagy erő az állatvilágban is. A galambszülők óvták, védték, táplálták fiókáikat.
Karnyújtásnyira álltam tőlük, csak egy ablaküveg választott el bennünket egymástól. Először riadtan néztek, majd megszokták a jelenlétünket, nem repültek el.
Persze nem a galamb pár csodálatával múlattuk az időt.
Kő kemény nyomozói munka folyt az irodában. A galamb pár élete, csak egy mesés történet, amely a brutális bűnügyek vizsgálata, nyomozása során néhány perces felüdülést, boldogságot hozott az életünkben.
A gondoskodó vadgalamb „apuka és anyuka” felváltva etette az időközben megtollasodó fiókáit.Mikor már „érettek” voltak, egyik madár „szülő” szemben állt a fiókákkal emelgette a szárnyait, mutatta a fiókáknak, hogy kell majd repülniük. A fiókák is emelgették a szárnyaikat, álló helyzetben repülő mozdulatokat tettek, de nem emelkedtek fel. Másnap is megismétlődött a jelenet. Egyik fióka addig próbálkozott, míg felemelkedett és elrepült. Testvére még mindig a szülők érkezését leste, éhesen.
Másnap délután arra lettem figyelmes, hogy a vadgalamb mama az ablakpárkányon áll, szemben a fiókával. Emelgette a szárnyait, repülő szárnycsapásokat tett. A fióka is elkezdte utánozni az anyját, de a többszöri próbálkozás után, sem mert elrugaszkodni, elrepülni.
Az anyuka a háta mögé ment és egyszerűen kilökte a fészekből. Kénytelen volt öt-tíz métert repülni. A járda melletti virágoskertben érkezett meg a földre.
Szembesültem a „vadon törvényével”. Amikor önálló életre beértek a fiókák, az addig gondoskodó, mindentől megóvó szülő elszánta magát a cselekvésre. Tanulságos volt. Tudjuk, tudtuk, hogy a gyerekeink is egyszer „kirepülnek,” ha annak eljön az ideje. Ez az élet rendje.
A vadgalamb pár ezt követő napokban kitakarította a fészket, megigazították, kipótolták, majd néhány napon belül az anyagalamb két tojással örvendeztette meg a társát.
