Az idősebbeknek ismerős a név, hiszen a Komáromi családnak birtoka volt Kórógyszentgyörgyön. A birtokhoz szép nagy és gondozott gyümölcsös tartozott. Gondozott volt a gyümölcsöskert, mert a tulajdonos Komáromi Ede nagy hozzáértéssel, a tudós szakavatottságával gondozta és gondoztatta szeretett gyümölcsfáit. (A fiáról többet tudunk, hiszen ő az egyik szegvári olimpikon.)
Ezt írja a szerkesztőségnek küldött levelében egy Szegedre elszármazott szegvári:
„Az állomással szemben (kórógyszentgyörgyi állomásról van szó), által az eperfákkal szegélyezett országúton van a Komáromi birtok. Az egész területet fehér drótkerítés övezi. A kúria náddal fedett, falai és a gazdasági épületek fehérre meszeltek. A gyümölcsfákat értő, gondos kezek telepítették és vigyázzák fejlődésüket. Meg is látszik a fán és termésén egyaránt. Látványnak is gyönyörű. Sokan szerettek itt dolgozni is. A birtok melletti Kurcára vezető út másik oldalán Kórógyszentgyörgy-telep házai sorakoznak, meg bekerítve az iskola, napközis óvoda, kápolna nagy udvarral, kerttel, gazdasági épülettel. A sok virág mellett bőven volt hely játékra, futkározásra. Az óvodások napi ellátásban részesültek, néhány iskolás is, meg, ha szükség volt rá. Többen helyi gazdák, lakosok akiknek módjukban állt – rendszeresen segítettek, mások alkalmanként tejjel, liszttel, gyümölcscsel, vagy éppen pénzzel .
Komáromiék rendszeresen segítettek pénzzel és egyébbel is. Amikor több tejet szállítottak be, minden iskolás kapott egy bögrével, egy szelet kenyérrel. „Együtt reggelizés” volt. Ízlett a már korábban reggelizőknek is. Máskor meg egy-egy kalács, palacsinta, gyümölcs került „közös terítékre”.
Március 15-én verset mondtak, énekeltek, felolvastak a gyerekek. Zsófia nővér (Wagner Zsófia) tanította be nagy-nagy szeretettel, türelemmel.
A Komáromi család (Komáromi Ede feleségével és fiával) több alkalommal vendég volt ezen ünnepségeken. Így 1937-, 1938-, 1939-ben is. Utána megköszönték a meghívást és a gyermekeknek az előadást, amellyel nekik oly nagy örömet szereztek.”
Eddig a levél.
Komáromi Edéről többet tudhattunk meg abból a Dél-Magyarország (Szegedi járás) oldalból, amit a név nélküli elszármazott csatolt fenti írásához. Sajnos azt nem tudtuk meg melyik évből való az újság. Az írás címe: Egy nagyszerű tudományos felfedezés. Nem lesz többé fagykár az őszibarack termesztésben. Írója Csepi József.
„Nincs termés. Hazánkban, különösen a ceglédi, kutatóintézetben, hosszú és költséges kísérletek folynak jól termő fagyálló őszibarackfajták kinemesítésére. Az eddigi eredmények azonban igen, távol állnak még a teljes sikertől.
Fél évvel ezelőtt, amikor decemberben és januárban több éjszakán is mínusz 25 fok alá süllyedt a hőmérő higanyszála, az őszibarack termelők döbbent tehetetlenséggel mondogatták: az idén annyi termésünk sem lesz, hogy magunk megkóstoljuk.
E félelmetes jóslat legtöbb helyen be is következett. (…)
Újszegeden, a Rózsa Ferenc sugárúton azonban van egy négyszáz négyszögöles kert, teljesen elfagyott barackosokkal övezve, ahol a 4-6 éves fiatal fák az Európa-szerte keresett, s nagyra becsült gyümölcs tonnáit érlelik most. A tulajdonosnak, idén is a tavalyihoz hasonló rekordtermése van. Az eddigi szedések és mérések alapján, egy-egy fa össztermése 80-150 kilogramm között vá1tákozik. Több, mint 100 fa igazolja itt Komáromi Ede tudományos feltevésének helyességét, mely szerint szinte mindenfajta őszibarackfa kiállhatja a legzordabb időjárást is. ha az általa már évekkel korábban kikísérletezett módszerekkel, mindig a legnagyobb hidegre számítva készítik elő a telelésre. Ez a világot látott, gyümölcstermesztésünk sorsáért mindig őszintén aggódó szakember nem csinált és ma sem csinál titkot módszereiből. Egyetlen óhajtása, hogy rövid idő alatt minden termelővel megismertethesse azokat, és soha többé ne érje őket ilyen, szinte katasztrofálisnak mondható anyagi és erkölcsi kár. Mi hát a megoldhatatlannak látszó titok kulcsa? Így válaszol erre Komáromi Ede: előre kell gondolkodni. Az elfagyást, szigorú tél után mindig a fákban az előző évben végbement túlzott nitrifikációs hatás idézi elő. A gazdák állandóan maximális termésre törekszenek és ezért nagy tömegben dolgozzák a talajba nitrogéntartalmú hatóanyagokat. Ez egyébként nem baj addig, míg a nitrogén hatása, nem okoz kárt. A túlzott nitrifikációs hatás annak az oka, hogy az egy éves hajtások, melyek az új esztendei termést nevelik, gyakran két- három méterre is megnőnek. Ezek a vesszők éretlen, gyenge rostszilárdságúak. 25-28 fokos hidegtől rügyeik szinte teljesen megsemmisülnek, mint ahogyan ez most is történt. Ha enyhébb a tél, akkor ezek a termővesszők csak az új esztendőben erősödnek meg, ilyenkor szép termést hoznak, tehát a kárt csak úgy lehet elkerülni biztonsággal, ha már őszi lombhullás előtt teljesen érett, nagy szilárdságú vesszők vannak fáinkon. …”
Ennyit idézve az újságcikkből, láthatjuk milyen érdekes és fontos téma foglalkoztatta Komáromi Edét az őszibarackfák elfagyásának megakadályozása területén. A cikket tovább olvasva még annyit megtudunk, hogy a szakma, de a tudományos kutatók sem fogadták nagy érdeklődéssel a találmányt. Ennek folytán nem is ismerjük mi lett kutatásának az eredménye, meddig jutott el maga választotta témájában a megvalósításig.
Minden esetre, Komáromi Ede emléke fenn kell, hogy maradjon az utókor számára. Településünk értékes gyöngyszeme.
