Az első, Szegvár környéki malomról 1461-ből van adatunk: ez Derekegyházán működött mindaddig, amíg – többek között szeg(vár)i jobbágyok – el nem bontották. A fa alkatrészek Szegre kerültek, de hogy később mi történt ezekkel, az egykorú tudósításban nem szerepel. Erről a malomról annyit azért feltételezhetünk, hogy állati erővel hajtott szárazmalom lehetett, hiszen a Derekegyházán átfolyó Kórógy vízimalmot aligha hajthatott.
A török-kori adóívek tanúsága szerint a XVI. század második felében Szegváron nem volt malom, de Vásárhely kétkerekű, Tőke egykerekű szárazmalom, Szentes háromkerekű vízimalom után adózott. Az összeírásból nem derül ki, hogy a malomkövek számát adták-e meg, vagy a malmokét, az viszont igen, hogy a vízimalom után háromszor annyit kellett adózni.
A XVIII. században végleg Szegvár része lett a török hódoltság idején elnéptelenedett Szentgyörgy területe: a Kurca itteni szakaszán már 1738-ban vízimalom működött. A XVIII. század végéről fennmaradt térképek közül az egyik jelzi is a malmot, így helye pontosan meghatározható: a mai belterület déli határán, a Híd utca végén, a mostani híd helyén volt.
A Károlyi család vagyonát 1808-ban és 1814-ben részletesen összeírták, így az akkori vízimalomról több adattal rendelkezünk. A leltárba vett malom 1802-ben épült, és a Kurca szentgyörgyi szakaszán dolgozott, azaz a régi helyre új gép került. A Kurca medrét itt gátak szűkítették, ami az átfolyó víz sebességének növelésével tette lehetővé vízimalom üzemeltetését. Maga az építmény három üreges farönkön, mint egy hajó, úszott (ha úgy tetszik, állt) a két parthoz láncolva, tehát az egész malom fel-le emelkedve követte az akkoriban még szabályozatlan vizek enyhén váltakozó állását. A gépezetet hajtó kerék így mindig a szükséges mértékben ért a vízbe, a malom megközelítésére viszont elmozdulásra képes hidat kellett alkalmazni. A malomhoz tartozott a Kurca-parton álló raktár, melyben az őrlendő és megőrölt gabonákat tárolták. 1808. körül a fűzvesszőből fonott, sárral tapasztott falú kunyhó összedőlt, helyette 1810-re egy közel 12×6 m alapterületű, tégla alapozású, vályogfalú kamrát építettek.
Az összeírásban szerepel egy szárazmalom is, ami a falun belül, az „Œconomusi kvártély ház megett” működött. Az ökonómus, azaz gazdatiszt háza a Megyeházzal szemben volt, így amögött, tehát a mai Polgármesteri Hivatal előtt volt a szárazmalom. A helymeghatározásban az is segít, hogy a falu 1866 körül készült térképe felülnézetben még mutatja e malmot.
A szárazmalom működéséhez a szükséges energiát állati erő biztosította úgy, hogy a lovat (esetleg ökröt) egy elforgatható, függőleges gerendába csatlakozó vízszintes rúd külső végéhez fogták be. Az egyenletes tempóban körbe-körbe járó állat – az áttételeken keresztül – egyenletes ritmusban hajtotta a malom gépezetét, végső soron őrölte a gabonát.
Az építmény két végén volt egy-egy kör alakú rész, a keményfa oszlopokra épített, zsindelyfedésű sátrak, ahol a malmot hajtó állatokat jártatták. A középső rész, a tulajdonképpeni malom közel 12 m hosszú, tégla alapozású, vályogfalú épület volt. A főleg fa, részben vas alkatrészekből álló gépezet három követ hajthatott meg, ennek „ketteje Lisztelő, a’ harmadik a’ kása tsináló” volt.
A Károlyiak a XIX. század elején a fogadókat, boltokat, mészárszékeket a legtöbbet ígérő bérlőnek több évre „kiárendálták”, így az uradalom állandó bevételre számíthatott, a bérlő pedig érdekelt volt a bérlemény gazdaságos kihasználásában. A malmokat ezzel szemben uradalmi kezelésben tartották, hiszen az őrletésre minden háztartásnak szüksége volt, itt tehát nem állt fenn a gazdasági kockázat lehetősége. Az őrlésért leginkább természetben kellett fizetni úgy, hogy az őrlendő mennyiség 1/10-e a malomban maradt: ennek harmada volt a molnár fizetése, a többi az uradalmat illette. A mindenkori molnár emellett más juttatásban nem részesült, viszont egyéb munkára csak fizetség ellenében lehetett kötelezni, tehát jogilag a falubeli jobbágyok fölött állt.
A XIX. század közepén egy újabb, egysátras szárazmalom is épült a faluban, ez a mai Víztorony helyén állt. Legkorábban az 1860-as évek végén épülhetett a szélmalom a falu akkori keleti végében, a ma Bélteki néven ismert kereszt melletti mesterséges dombocskára: a négy malom közül csak ez érte meg a XXI. századot.
