Szegvár gazdálkodásának jól megfogható korszaka 1560 és 1570 közé esik, mivel e két évből azonos szempontok szerint készült török adóívek maradtak fenn, ebből már közöltük a népességre vonatkozó adatokat.
Most a szomszédos, és mára beolvadt Szentgyörggyel hasonlítom össze a gazdasági életről fennmaradt jellemzőket.
A török adózás alapját a családok száma, és az általuk megtermelt javak alkották. A családfők száma kétszeresére, 13-ról 27-re nőtt, a lakott telkek megháromszorozódása pedig azt jelzi, hogy szinte minden család egy egész telket birtokolt. Ez komoly változás: ha e fejlődés máig tartott volna, ma mintegy 30 millió család lakna a községben. A lakosság ilyen nagymértékű növekedése persze nem a természetes szaporulaton múlott, hanem a beköltözők számán; ők pedig sokan lehettek, hiszen csak Szegvár környékén 3 falu néptelenedett el a vizsgált időben!
Szentgyörgy lakossága ugyan nem nőtt ilyen mértékben, viszont Mindszenttel közösen a lakosságát elvesztett Apor területét kibérelték, az utolsó elköltöző családok közül többen a bérlő falvakban telepedtek le. Apor megosztása egyébként, a falu kihalása ellenére, gazdasági siker volt: területén ugyanis a gabonatermelés a hétszeresére nőtt, és bár sok tétel (családfő, méhkas, sertés stb.) után már nem szedtek adót, adóbevétele megkétszereződött.
Az adóívek keletkezése között tíz év van ugyan, de a gazdasági mutatókat az előző három év átlaga alapján jegyezték fel, és a jobbágyok igyekeztek kevesebbet bevallani saját érdekükben. Összehasonlításainkat úgy készítettük, hogy a családok számának növekedési mértékét vettük alapul, és ehhez képest értékeltük a változásokat.
A török két fő gabonaneműt különböztetett meg: a búzát, illetve a két rész búzából és egy rész rozsból álló kétszerest. Szegváron mindkét gabonaféle mennyisége nőtt, együttesen mintegy 22%-kal felülmúlva a családok gyarapodási ütemét.
Szentgyörgyön úgy nőtt a termelés, hogy a kétszeres mennyisége változatlan maradt, de mégis 59%-os fejlődés állapítható meg. A bérelt apori területeken is nagyot nőtt a termésmennyiség, ez után viszont Mindszenttel közösen adóztak, így pontos arányt nem mondhatunk.
Az erdő és legelőhasználat után kirótt illeték változása szinte azonos arányú, viszont Szentgyörgy állatállományának egy része az apori réteken legelt. Az állatállomány a környékben gyarapszik, így Szentgyörgyön a sertések számaránya 15%-kal emelkedett, a juhállomány pedig háromszorosára nőtt. Szegváron ezzel szemben a hízók száma 55%-os, a juhoké 70%-os csökkenésen ment keresztül.
A méhészet mindkét településen fejlődött, de Szegvár ebben is lassúbb volt. 1560-ban átlagosan egy családra majdnem 3 méhkas jutott, tíz évre rá már kettő is alig; Szentgyörgyön viszont a korábbi kettő helyett majdnem tíz méhkasa volt egy-egy családnak!
Érdekes változás, hogy míg Szentgyörgyön termeltek hagymát és fokhagymát, addig Szegváron csak 1570-ben jelenik meg adózó tételként. Az itteni változás arra utal, hogy a szegváriak újítottak, bár az 1570-es termelési arány szerint Szentgyörgyön duplája az egy családra jutó mennyiség a szegvárinak. Ugyancsak új terményként megjelenik Szegváron a káposzta is.
Ami még megemlítendő, az a hordóadó. Ezt területenként és alkalmanként változóan hol önálló tételként szerepeltették, hol a büntetések és menyasszonypénz címén fizetett összeg részeként, így van ez a mi esetünkben is. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy Szentgyörgyön 1560-ban külön kellett hordó címén adózni, 1570-ben pedig az összevont adónemben a lakossághoz viszonyítva kilencszeresét fizették a szegvári összegnek. Ez a tény arra utal, hogy Szentgyörgyön ekkor már komoly szőlészet-borászat működhetett, s mert nincs más megfelelőbb hely, valószínűleg az Orom vonulatán voltak a szőlők.
Összességében azt mondhatjuk, hogy Szegvár tudott fejlődni a török hódoltság kezdetén, de gazdasági szempontból nem tartozott a jól teljesítő falvak közé. Érdekes kérdés, hogy vajon miért esett vissza drasztikus mértékben az állatállomány száma; elgondolkodtató viszont, hogy tíz év alatt két új termék is megjelent – ha egyenlőre nem is meghatározó tételként – a szegvári gazdálkodásban. Ma, amikor a községben az a legnagyobb kérdés, hogy hogyan lehetne megállítani a népesség csökkenését, hogyan lehetne munkahelyeket teremteni, el kell gondolkodni azon, hogy milyen változásokra van szükség a falu érdekében. Ez persze nem könnyű, egyedileg nem is oldható meg, és húszegynéhány család könnyebben megegyezik, mint a mostani többszáz; mégis, a megoldást keresni kell.
