Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Mesél a szegvári határ XVIII.

0 270

Amint arról az előző két cikkben már szó esett, a Károly-uradalom helybeli központja a Vármegyeház és a szárazmalom között volt.
Ez a ház tulajdonképpen a „Méltóságos Uraság” számára épült, de a Károlyi-család tagjai – ha már a környéken tartózkodtak – inkább a derekegyházi vagy mágocsi kastélyban laktak. Így aztán ez az épület a XIX. század elején már a gazdatiszt lakásául, hivatalául szolgált inkább, de a kettős jelleg a leírás sorai közül is kicseng.
A ház 1808-ban nem sokban különbözött egy módosabb parasztháztól: vályogfalú, nádfedeles épület volt, és beosztása is a szokásos képet mutatta. A bejárat a téglapadlós, deszkamennyezetes konyhába nyílt, ahol téglából épített, téglakéményes tűzhelyen lehetett főzni. A konyhából balra nyílt az egyik szoba, ami valaha a grófok számára készülhetett: e deszkapadlós helyiséget négy (!) ablak világította meg. A zöld kályhát (úri jelleg) valószínűleg a konyhából fűthették, de 1814-ben már sárkemence állt a helyén. A másik szobában, mely a konyhából jobbra nyílt, 1808-ban is sárkemence volt, ennél a helyiségnél említik viszont, hogy az utcára is nyílt egy ablaka.
Az udvarról lehetett bejutni az épülethez csatlakozó kamrába, aminek padlóját döngölt föld alkotta. Innen lehetett felmenni az épület padlására is, ahol fenyőfa váz tartotta a nádfedelet.
Az eddig ismertetett uradalmi építményektől eltérően most elsőként találkozunk az árnyékszék fogalmával. Ez nem annak a jele, hogy a korábbiaknál kifelejtették a leírásból, hanem hogy ilyen célú létesítmény ezeknél egyszerűen nem volt. Mai szemmel nézve ez igen furcsa, de akkoriban – bármily megdöbbentő – igenis télen-nyáron a szabad ég alatt végeztettek el bizonyos dolgok. E korszakra utal a kihalófélben lévő mondás: rosszabb, mint a hátramenés… Az illemhely ekkor tehát a jómód, az igényesség, a magasabb társadalmi helyzet jele volt, ezért kétszáz éve Szegvárott csak az uraság házának és a plébániának az udvarán állt ilyen építmény. Az említett árnyékszékhez visszatérve: tégla alapra vályog falakból épült, és a nagy épület fedelének meghosszabbítása, lelógó része alkotta tetejét.
Az udvaron külön épületben állt a nádfedeles istálló és kocsiszín. Az előbbinek két bejárata volt, és négy lovat lehetett benne elhelyezni; a kocsiszínbe három kocsi fért be. Az udvarban pince is volt, ennek oldalfalai téglából, mennyezete fából, teteje nádból készült: ez utóbbit 1814 táján felújították.
Az udvari kutat négy öl (~ 7,5 m) mélynek mondja mindkét leírás, ami inkább a fenékmélységet, és nem a víz felszínét jelzi. A kútaknát, az ágast, a gémet, az ostorfát és a vedret is fenyőfából készítették, csak a vályú volt erősebb fafajtából. A sertésól teljesen fából épült, a borjú ól vályogból, fedelét mindkettőnek nádból készítették. Az udvartól keletre terült el a 276 □öl (992,6 m²) veteményes kert, amit részben döngölt föld, részben vályogtéglákból rakott kerítés határolt.
Az udvart 575 □öl (2067,9 m²) nagyságúnak írták le, és ennek kerítése is – ahol azt nem az épületek alkották – vályogból és döngölt földből állt. 1808-ban ezeken túl a veteményes kert mellett „nyári napkeletre”, azaz északkeletre eső, mintegy 160 □öl (575,4 m²) nagyságú üres területet is ehhez az ingatlanhoz számították, 1814-ben már nem említették. Ekkor már az épületnek más feladata (is) volt: a megyegyűlési képviselők laktak itt a tanácskozások idején.
Sajnos az épület további történetét nem ismerjük pontosan, de igen félő, hogy ez is a malmok, serfőzde, régi községháza sorsára
jutott…

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató