Nagy bajban vagyok, bár a történet igaz, azóta, talán már húsz év is eltelt, de a személyiségi jogok miatt nem írhatok nevet. A hősömnek adok egy szépen zengő nevet. Nevezzük, mondjuk : Beszarábiának. Ez egy szépen zengő női név lehet a jövőben, Igaz, hogy a magyar keresztnevek tárában még nem szerepel ilyen női név, de ez most nem is fontos. A név nem fontos, inkább a sztori maga.
Beszarábia,nem egy fiatal hölgy neve. Nem téveszthető össze a Fekete – tenger közelében lévő ország nevével, abban egy „s” betűvel több van.
Beszikének súlyos szívműtétje volt a szegedi klinikán. Beszike nem túl okos, nem túl szép, – ízlés kérdése, – de huncut szerzeménye az emberi fajnak, ez biztos.
Egy rendezvényre hivatalosak voltunk, az asztalnál ültünk, amikor őkelme megérkezett. Szaporázta a lépteit az asztalunkhoz, amikor meglátott minket. Le is ült szemben velünk. Kölcsönös üdvözlés után:.
– Hee’, nem is tudtam, hogy itt lesztek. Régen találkoztunk. Biztosan tudjátok, vagy hallottátok, hogy nagy szívműtétem volt? – kérdezte.
– Igen hallottuk.
– „E meséjem”, hogy a kórházban mi történt, azon kívül, hogy a szívemet megműtötték?
– Meséd el szívesen meghallgatjuk – válaszoltam.
– A televízióban hallottam, hogy az egészségügy miniszter családi neve megegyezik az én nevemmel. Névrokonok vagyunk, semmi más. A szívsebészeti osztályon, – a műtét előtti napon, a takarítónőnek elhintettem, hogy az egészségügyi minisztert, én csak a keresztnevén szólítom, mert az első unokatestvérem. Azonnal híre ment: A takarítónő elmondta a nővéreknek. Nagy sürgés-forgás kerekedett körülöttem. A nővérek összesúgtak. Volt, aki hitte, volt, aki nem, vagy csak a fejét csóválta. A takarítóasszony nagyobb alapossággal súrolta a beteg szoba padlóját. Fertőtlenítővel lemosta a betegszobában lévő ágyak fémvázát. Tanítani lehetne, hogy milyen féltő gonddal ápoltak. A műtét sikerült.
A testvérem meglátogatott. Egy fehér borítékot a kezembe nyomott, azzal, hogy a hálapénzt adjam oda az orvosnak, amikor megkapom a zárójelentést. Hogy egyik szavam a másikba öltsem: a pénzt nem fogadta el az orvos. Mondtam az uramnak: Nem baj, tegye be a takarékba. Be is tette.
– „Figyej” te! (Ez nekem szólt) Hallottam, hogy téged is szívvel műtöttek. Neked, hogy áll a szíved?
– Köszönöm a kérdésedet, még dobog – válaszoltam. Figyeltem a történetedet, te egy huncutul nagy játékos vagy, örülj, hogy nem buktál le ezzel a rokoni dologgal. (Belelkesülten folytatta tovább.)
– Van egy másik történetem is, sőt egy harmadik is. A rehabilitáció után, amikor kimentem a piacra, a cigány asszonyok nagyon megörültek nekem. Ölelgettek, volt, aki megpuszilt. Többen is mondták, már hiányoltak a piacról. Egyébként beiratkoztam a „Szív műtöttek klubjába” Valamit hallottál erről a klubról?
– Nem hallottam semmit – válaszoltam.
– Akkor elmesélem: A klubtagok összetartanak. Busszal kirándulásra „szokunk” menni. Már nem is emlékszem hová utazott a csapat. Képzeljétek e’, a buszon egy sovány vénasszony az okos telefonját vallatta, szinte egész úton. Nem szólt senkihez egy szót sem. Még ha szótam’ hozzá, akkor sem válaszolt a bunkója. (A páromhoz intézte a szavakat, aki közben valakivel éppen szót váltott az asztalnál ülő ismerőssel.)
– Hé, anyám figyelsz rám? – most jön a poén. Képzeljétek el, itt vagyok én, mint úri nő, akinek még egy kiba..ott okos telefonom sincs, és itt van a buszon a vénasszony, egész úton az okos telefonját ba..tatta. Hát nem felháborító, anyám?
Ezen már nem csak mi nevettünk, körülöttünk mindenki.
