Szeretnénk Önökkel megosztani a Szegvári virágfüzér című antológia ünnepi bemutatójának eseményeit. A személyes benyomásaink mellett felidézzük Nagy Sándorné kiállítás megnyitóját, valamint Kovács Lajos, az alkotókat bemutató, méltató szövegét.
Várakozással telt meg a karácsonyi ünnepre feldíszített kiállító terem a Művelődési Házban, december 22-én. A paravánokon kerámiák, a teremben faszobrok. Az estet Nagy Sándorné a következő szavakkal nyitotta meg:
“Kedves Vendégek!
A “Szegvári virágfüzér” c. kiadvány illusztrátorainak kiállítását láthatják.
– Az itt látható fazekas munkák mestere Nagybata Márta.
1966 óta él Szegváron, a porcelánfestést Hódmezővásárhelyen tanulta.
Hagyományos technika és technológia mentén fest és írókázik.
Alkotásai ma már népművészeti rangú kerámiák.
Motívumai alföldi hagyományos fazekasság díszítményeit idézik, kiemelten a vásárhelyit, és környékére jellemzőeket. A jellegzetes virágokat és madarakat az eredeti ornamentikához hűen, mégis sajátos egyéni változatossággal jeleníti meg. Ízlésének és kézügyességének köszönhetően az ősi minta nem csorbul, sőt újjá éled.
Önálló kiállításai mellett évek óta részt vesz az országos fazekas pályázatokon.
2000-ben Mezőtúron a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának különdíját, 2002-ben Kecskeméten a paraszttáljáért ugyancsak különdíjat kapott.
Az idén megrendezett IX: Alföldi Fazekas Triennálé 1. díját nyerte el.
– Kulbert György mindannyiónk régi ismerőse, olyan alkotóról szólhatunk a mai alkalommal is, akinek munkáit bárhol is látjuk meg, egyértelműen ráismerünk készítőjére.
Virtuóz technikájával elkápráztat bennünket.
Ha közelebbről megnézünk egy szobrát, természetből vett motívumok, jelenetek sorát látjuk, sokszor meglepő társítással. E részek azonban sohasem önmagukban élnek, összeállnak egy nagy egésszé, és így a születő mű éppen meglepő elemei miatt lesz jellegzetesen Kulbert.
Mondanivalója egyéni érzékenységéből, egyedülállóan mély, általunk alig érthető és követhető szubjektumából fakad, de mindig közérdekű. Világa, álmaival, képzeteivel, tőlünk távol van, sokszor megmosolyogjuk, és csak aki közelebbről ismeri, az sejti meg borzongva a valót, a jövő talán tényleg megjelenik előtte. Kiválasztott lenne, aki látomásaiban mindannyiónk sorsát érzékeli? A katasztrófát, amit pazarlásunk és felelőtlenségünk okoz? A kiábrándultságot és elhidegülést, a szeretet, a ragaszkodás feledését? Műveiből kiolvashatják a kérdést, de a feleletet is. Engedjék szabadjára fantáziájukat, mélyedjenek el a részletek gyönyörűségébe, és ne ijedjenek meg, ha jön egy-két szokatlan gondolat. Nem történik más, csak a Kulbert világ részesei lesznek néhány katartikus pillanatra. Önök is meglátják, amit Ő, hogyan tovább?!
Kiállításunk tehát megmutatja a múltat, illetve annak továbbélését, és a jövőt, melyet csak a művész közvetítésével sejthetünk meg. Ami mégis egy helyre hozta a két alkotót, az elsősorban az a tény, hogy mindketten szegváriak, és mindketten tehetséges fiatal alkotók. Azt gondolom, feladatunk az, hogy őket, és a hozzájuk hasonlókat felismerjük, értékeljük, megbecsüljük. Egy település attól tud nagy lenni, ha lakosai azzá teszik. Ha nem hagyjuk az értékeket elkallódni, és a hozzájuk fűződő viszonyunkat nem kicsinyes irigység vezérli, hanem büszkeség és segíteni akarás, akkor többek leszünk személy szerint, és sikeresek, mint együtt élő közösség”.
Kellemessé tette a kiállítás megnyitását Papp Tibor gitárzenéje és Pappné Benkő Mónika különleges hangú éneke.
Mi újra rácsodálkoztunk a gyönyörűen festett kerámiákra és megcsodáltuk a különleges faszobrokat.
Kovács Ildikó kedves invitálására átvonultunk a nagyterembe, ahol karácsonyi hangulat fogadott, fenyőfa, papírhópelyhek, terített asztal, gyertyafény. Szűcs Zoltán: Felehold című versét Csorba Gyula mondta el, kellemes zenei aláfestéssel.
Ezután Kovács Lajos ismertető mondatai hangzottak el.
“Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez év szeptember 20-án jelent meg, az azóta már sokak által megismert és megszeretett kis könyvecske a szegvári alkotók antológiája, a Szegvári virágfüzér.
Nem csak szegváriak olvassák, elterjedt a környéken is. Elég jó visszhangja van.
Hogyan jött létre, minek köszönhető létrejötte?
A megjelenés egyértelműen a Művelődési Ház szakembereinek köszönhető, hiszen az ötlettől a megvalósításig következetesen dolgoztak azon, hogy megismerhessük a szegvári tehetséges embereket. A több mint két éven keresztül folyó precízen megrendezett irodalmi-, képzőművészeti-, előadó-művészeti pályázatokon, tehetségkutató versenyeken tűntek fel a kötetben szereplők.
Köszönjük tehát Nagy Sándorné művelődésszervezőnek, Kovács Ildikó intézményvezető művelődésszervezőnek, hogy létrehozták az antológia megjelenésének lehetőségét. Egyben gratulálunk is ehhez az említett nagy és fontos munkához.
Most bemutatjuk önöknek ezt az általam szerkesztett első szegvári antológiát, amit majd követni fog a második is valamikor.
“Szegvári virágfüzér” – ben megjelent művek bemutatásakor a szerzőkről is szólni kívánok egy-egy gondolat erejéig, hiszen, tulajdonképpen, ő értük van minden, ők öregbítették Szegvár nagyközség hírnevét tehetségük megcsillantásával. Kezdem a sort Grecsó Krisztiánnal, akinek közismert novellás kötete az utóbbi évek egyik legnagyobb szellemi izgalmát váltotta ki az irodalmi életben és itthon is.
Igazi tehetségét mutatja az is, hogy 2002-ben az “Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján” Ö képviselte Hazánkat írásaival.
Itt és ma szerzői kvalitásait az “Egy kertikalap…” című novellájából idézve szeretnénk felmutatni. E művében az önsorsához való hűségén túl megláthatjuk az előd nagy írókhoz, most például Krúdyhoz, az Ö Rezeda Kázmérjához, valamint Hölgyéhez való sokatmondó viszonyát.
És még egy futó gondolat. Két és fél mondatot idézünk a műből önkényesen, higgyék el a harmadik mondat itt nem szereplő része olyan terjedelmű, mint az addig elhangzottak. Íme hát egy írói bravúr.”
A mű részletét Szűcs Zoltán mondta el.
,,23 évvel ezelőtt költöztem Szegvárra, akkor már nyugdíjas voltam. Azóta itt élek. Mivel az ember társas lény, tizenvalahány éve bejárok az otthonba, ahol hasonló korú társakkal kicserélhetjük gondolatainkat, s gondoskodnak rólunk.”
“Írja a kötetben magáról Olajos Katalin.
Igazán sajnálhatjuk, hogy az ELTE irodalom, történelem szakon végzett Katalin néni már nem lett kollégánk, nem tanította iskolánkban gyermekeinket.
A kötetben való megjelentetéssel, és most is, ezt az űrt akarjuk megszüntetni. Mielőtt verseire kerülne sor, még egy mondat tőle:” “Értelmes, becsületes és boldog embereket szerettem volna felnevelni, fáradságot nem kímélve… .”
Olajos Katalin: A szépség című versét Gila Antalné Piroska mondta el.
“Hegyi István a legidősebb szegvári író, akinek már jelent meg elbeszélés kötete, de napjainkban nem lehet hozzájutni. 1896-ban született Szegváron, és 1951-ben halt meg.
A “Szegénység” című, elbeszéléseket tartalmazó könyve 1925-ben jelent meg a Koroknay nyomdában.
Az most idézendő ” A betyár” című elbeszélését többek között Móra Ferenc is dicsérő szavakkal illette.
Régmúlt világ az, amibe betekintést nyerhetünk általa, az idézett novellával. Nagyon régi a történet, és mégis érezhetjük, szegvári az a világ is.”
A novellát Ágostonné Szécsényi Erika értő tolmácsolásában hallhattuk.
“Gördülékeny tollú, termékeny versírót ismerhetünk meg Szűcs Zoltán személyében. Írásai már nemcsak szegvári kiadványokban, hanem a csongrádi Föveny című irodalmi folyóiratban is megjelentek.
A következő sorokat idézem vallomásából: “Mit hoz a jövő? Azt nem tudom, de ma már nem félek a kihívástól. Talán egy kicsit célommá is vált a megmérettetés. Szeretném tudni és érteni, miért ez a munka, és ha már (idézőjelben) “kaptam”, mennyit ér?
Tőle ma több vers is elhangzik. Nem titkoltan azért, hogy keresztmetszetet adjunk Róla. Ma estétől bizonyosan teljesebb képpel fognak rendelkezni tehetségéről, emberi mivoltáról
A költő a lélek legapróbb rezdülését is felfogó szenzorokkal rendelkezik. Üzenetét verseivel juttatja el hozzánk, mely üzenet nem más, mint a szerelem, Istenben való hit, szeretet.”
Szegvári rögök, Előadja: Csorba Gyula
Nagy Sándorné, írói nevén Nagy Edit első nyilvános írói próbálkozását név nélküli pályázati részvétellel kezdte, és nyert.
Második alkalommal már névvel szerepelt, és nyert.
Azután megint pályázott, és… Nyert.
Mit lehet tenni és mondani? Csak annyit: Szerencsések vagyunk, mert ismerhetjük, hogy kortársai vagyunk!
“Babérokra nem vágyom, maradandó irodalmi művek alkotásához nem értek.” Írja bemutatkozójában.
Kérdezem én, mi lenne, ha vágyna a sikerekre!? Ha értene az irodalmi művek alkotásához?
Az itt elhangzó részlet Kovács Anna című művéből való. Novella? Inkább már kisregény.
Egyedi, különös sorsú, és szeretni való emberek Kovács Annáék.
Fordulatos, izgalmas történet az övék. Az írásban megannyi jellem és megannyi szituáció mutatkozik meg hihető környezetben. Minden mondatából kicseng a parasztemberek iránti tisztelet.
Az elhangzó idézettel érdeklődésüket kívánjuk felkelteni a főhős története iránt.”
Nagy Edit: Kovács Anna – felolvassa: Gila Antalné
(Folytatjuk…)
