Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Újra a Szuperliga közelében

2 301

Archív fotó: Lukács István (jobbról) 2006.

Tekézőink hétről-hétre egyre jobb formába lendülnek. Túl vannak a 25 veretlen mérkőzésen.

A mindig is összetartó, szinte baráti viszonyban lévő sportolók egyesületének sikereiről kérdezem a Szegvári Tekesport Egyesületének elnökét, Lukács Istvánné Emikét.

Köztudott ugyan, de mondjunk egy pár szót arról, hogyan kerültél a tekesport közelébe, aztán pedig az egyesület élére?

A férjem Lukács István, az egyesület elnökhelyettese volt. Részt vett a 4 sávos tekepálya megépítésében, kezdeményezte annak létrehozását községünkben. Összetartotta a csapatot, jó tanácsokkal látta el a versenyzőket, mindig számíthattak rá a sporttársai. Sajnos fiatalon elhalálozott.

2019-ben a tekések megkerestek, hogy fogadjam el az elnöki tisztséget, s vigyem tovább a „stafétát”. Én megtiszteltetésnek vettem, s igent mondtam.

Évek óta az élvonalban, vagy a második vonalban gurítanak a fiúk. A mérkőzések jegyzőkönyveit olvasva új neveket, illetve-régi új neveket is olvashatunk. Hogyan alakult a csapat összetétele?

2011-ben Márton Jánost, 2017-ben Rácz Róbertet átigazolták egy magasabb osztályban lévő csapathoz. Nekik ez kihívást jelentett, hiszen sokat tanulhattak Szuperligás társaiktól.

2020 őszén visszajöttek a szegvári csapatba és azóta itt kamatoztatják a magasabb osztályban kapott tudásukat. Nagyon örülünk, hogy így döntöttek. A csapat visszaállt az eredeti kerékvágásba.

Az edző: Szabó Gábor. Az elnök Lukács Istvánné /jómagam/, a helyettesek: Szabics Krisztián és Rácz József. Az ifjúsági csapat tagjai: Fúvó Milán, Bereczki Zsolt, Gulyás Máté, Csillagkuti Ervin. A felnőtt csapat tagjai: Zsibók Zoltán, Szabics Krisztián, Rácz József, Márton János, Vígh Ferenc, Szabó Gábor, Rácz Róbert, Ohát Imre, Gila Sándor, Puskás Bence.

Milyen munkának köszönhető ez e remek eredmény?

A két visszatérő játékossal erősödött a játékoskeret. Az ütött fa is szaporodott. Új lendületet adott a csapatnak az érkezésük. Jó a csapatszellem, több pályacsúcsot ütöttek már a fiúk. Idegen pályákon jól szerepelnek.

Hogyan zajlanak az edzések? Tudják a játékosok használni a pályát a több mint egy éve tartó szigorú szabályok mellett? Ki vezeti az edzéseket?

Heti 2 alkalommal tartanak edzést, edzésnapló szerint. A 7. forduló után a kialakult vírushelyzet miatt szünetelt a versenyzés, majd március végétől újból visszaállt a bajnokságban való részvétel, mely a mai napig is tart. A külső pályabérlőknek és az amatőr tekesport tagjainak nem volt engedélyük, lehetőségük gurítani a pályán csak az NB-I-es csapattagoknak.

Az ifjúsági csapat is sorra nyeri mérkőzését, ők is első helyen állnak. Megoldott az utánpótlás kérdése?  

Nagyon büszkék vagyunk az ifistáinkra is. Ők már rutinos játékosok. Több éve játszanak, versenyeznek. Megértek a bajnoki címre.

A jelen helyzetben nem megoldott az utánpótlás nevelésünk. Amennyiben a vírushelyzet megoldódik a 7. 8. osztályos tekét kedvelő diákoknak lehetőségük lesz „kipróbálni” ezt a sportot. Várjuk őket szeretettel.

Honnan teremti elő az egyesület a szükséges anyagiakat az egyesület működéséhez?(pályafenntartás, vidéki mérkőzésre eljutás).

Elsősorban pályázati forrásból, a csapattagok tagdíjának bevételéből. Az önkormányzat biztosítja a pályát, valamint a kisbuszt rendelkezésre bocsájtja önköltséges áron a vidéki mérkőzésekre való eljutáshoz. Az idén a Csongrád-Csanád megyei Közgyűléstől is kaptunk anyagi támogatást. Az egyesület tagjai nevében köszönöm a mindennemű erkölcsi, anyagi támogatást, mely a működést segíti elő.

Most már úgy néz ki, hogy a Szuperligában folytatják a sportolást a játékosok, mivel régóta vezetik a tabellát. Milyen tervek szövődnek a jövő tekintetében?

Jelenleg mindkét csapatunk az 1. helyen áll az NB-I-es Kelet-Magyarországi bajnokságban.

Még 4 forduló van hátra a bajnokságból. Ismét sporttörténelmet írhat a Szegvári Tekézők Sportegyesülete, feljutó helyen áll a Szuperligába. A két visszaigazolt versenyzővel erősödött a csapat. Hátra van még 3 hazai és 1 idegenbeli verseny. (Hazai: Szolnok, Fővárosi Gázművek, Eger, idegen: Ózd). A jelenleg 2. helyen álló Szolnok elleni győzelemmel behozhatatlan előnyre tehet szert a Szegvári TSE. A Szuperligába való feljutásba már 3. alkalommal lesz lehetősége a csapatnak. Először 2010/2011-ben, másodjára 2016/2017-ben szerepelt a legmagasabb osztályban a Szegvári TSE. A tisztességes helytállás a cél a Szuperligában.

Remélem hamarosan a nézőközönség is szurkolhat a pályán a mérkőzéseken. Rajtad keresztül további sikereket kívánunk a sportolóknak. Neked és sportvezető társaidnak minél több élményt, jó munkát kívánunk a minél zavartalanabb sportolás körülményeinek megteremtéséhez.

Bízunk abban, hogy ősztől kezdődően már nyitott kapukkal várhatjuk a szurkolókat. A hátralevő 3 hazai mérkőzést még közönség nélkül kell lebonyolítani. Izgalmas versenyek várnak bennünket a Szuperligában. Szeretnénk, ha minél többen buzdítanák szeptembertől a lelátóról a tekéseinket. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Megérdemlik a győzelmet!

Hajrá Szegvár!

Köszönjük a Szegvári Napló szerkesztőinek a jókívánságait és a lehetőséget, hogy beszámolhattunk az olvasóknak az eddigi eredményeinkről.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató