Kulbert György faszobrász kiállítása a makói Hagymaházban

4 078

„Kulbert György vagyok, szegvári születésű faszobrász.
1965-ben láttam meg a napvilágot az alföldi kis településen, egyszerű, szegény, de törekvő család első gyermekeként.
Már általános iskolás koromtól vonzódtam a kézművességhez. Rajzoltam, készítettem agyagszobrocskákat, modelleztem Kulcsár Tibor volt technika tanárom irányításával. 
Neki köszönhetem igazán a FA szeretetét is.
Amikor először éreztem kezeim között a fát – mint megmunkálható anyagot -, éreztem, életemben meghatározó szerepe lesz. 
1985-től faragok.
Az évek során lassan életem részévé vált, rajta keresztül nyílt ki számomra a világ. A fafaragás kifejezési lehetőséget biztosít nekem, általa beszélhetek a természet szeretetéről, csodáiról, és féltéséről.
Most mi más lehetne a témában kifejezőbb, mint egy kiszáradt fa, mely újra életet kap.
1999 óta számtalan lehetőséget kaptam, hogy kiállíthassak – otthon, és újabban külföldön is -, megmutathassam magamat, gondolataimat, belső világomat tükröző munkáimon keresztül. 
Néhány éve sikeresen szerepelnek szobraim, a népművészeti, képző- és iparművészeti zsűrik előtt is. 
Félve, de bízva a közönség ítéletében járom a számomra kijelölt utat, remélve, hogy Isten elég erőt és hitet ad a folytatáshoz.
Tisztelettel: Kulbert György”

Fotóim megvásárolhatók a Purgel.hu weboldalamon, ahol több tízezer fotóm tekinthető meg rendezett formában.
17 photos
2003.10.11. 001 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0001q.jpg
2003.10.11. 001 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0001q.jpg
2003.10.11. 002 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0003q.jpg
2003.10.11. 002 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0003q.jpg
2003.10.11. 003 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0004q.jpg
2003.10.11. 003 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0004q.jpg
2003.10.11. 004 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0005q.jpg
2003.10.11. 004 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0005q.jpg
2003.10.11. 005 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0006q.jpg
2003.10.11. 005 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0006q.jpg
2003.10.11. 006 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0008q.jpg
2003.10.11. 006 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0008q.jpg
2003.10.11. 007 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0009q.jpg
2003.10.11. 007 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0009q.jpg
2003.10.11. 008 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0011q.jpg
2003.10.11. 008 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0011q.jpg
2003.10.11. 009 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0013q.jpg
2003.10.11. 009 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0013q.jpg
2003.10.11. 010 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0014q.jpg
2003.10.11. 010 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0014q.jpg
2003.10.11. 011 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0015q.jpg
2003.10.11. 011 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0015q.jpg
2003.10.11. 012 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0016q.jpg
2003.10.11. 012 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0016q.jpg
2003.10.11. 013 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0017q.jpg
2003.10.11. 013 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0017q.jpg
2003.10.11. 014 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0018q.jpg
2003.10.11. 014 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0018q.jpg
2003.10.11. 015 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0020q.jpg
2003.10.11. 015 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0020q.jpg
2003.10.11. 016 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0021q.jpg
2003.10.11. 016 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0021q.jpg
2003.10.11. 017 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0022q.jpg
2003.10.11. 017 Kulbert György fafaragó kiállítása Makón – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© DSC_0022q.jpg

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató