Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

A vonaton egy fogadatlan prókátor

846

(Részlet a Rendőr sztorik c. kéziratomból.)

Azt hiszem már kiderült, hogy történeteimet a nosztalgia eleveníti fel, mert jóval az 1990-es rendszerváltást megelőző időszakban történtek. Az elmúlt évtizedekben nagyon sok rendőrvicc született. Mindig voltak emberek, akik olyan vicces történetekkel rukkoltak elő, amire azt mondtuk, ” nem is olyan vicces, lehet akár igaz is.” Nem kímélem magamat sem, mert „olyan vagyok, mint Bagaméri, ki fagylaltját maga méri.” (Nem találtam meg kitől származik az idézet, lehet, hogy tőlem?). Amit most leírok – noha viccesnek tűnik, – igaz történet:

A Rendőr-akadémia után azonnal beiskoláztak a Rendőrtiszti Főiskolára. Ezúttal levelező tagozatra, mert a bűnügyi osztályon megszaporodtak az ügyek. Munka mellett kellett tanulni és felkészülni a témazáró vizsgákra és az államvizsgákra is. Az államvizsgák előtt három napos összevonások voltak Budapesten. Felkészítő, összefoglaló előadások, amin a részvétel kötelező volt. Ilyenkor vonaton tettem meg az utat Budapest-Szentes viszonylatában, vasúti zsargonnal fogalmazva. (Nóbik Pista szegvári barátomra emlékezve fogalmaztam meg a mondatot.)

Arra gondoltam, hogy a vonaton átnéztem a legfontosabb tételeket. Persze a vonaton elegánsan, sötét öltönyben, fehér ingben utaztam. Öltöny színéhez illő „kultúrmadzagot” (nyakkendő) kötöttem. Általában olyan fülkét választottam, ahol kevesen ültek. Ha szerencsém volt, hárman-négyen voltunk egy nyolcüléses fülkében. Ilyenkor zavartalanul olvasgattam, készültem a zárthelyire, vagy az államvizsgákra, ha hagytak…

Ezúttal, azonban volt a fülkében egy fogadatlan prókátor, egy fiatal 30 év körüli hölgy személyében. Az ablaknál szemben ült velem. A vonat elindulása után megszólított:

– Ne haragudjon, hogy megkérdezem: ugye vizsgára készül?

– Elnézést, de tőlem kér választ a kérdésére? néztem vele farkasszemet.

– Igen, öntől kérdeztem – válaszolta, és rajtam felejtve szürkés-kék szemeit.

– Igen, vizsgára készülök (ha, hagynak) – ez utóbbit nem mondtam (a zárójelbe tett szavakat csak gondoltam, ugyanis nem volt kedvem társalogni senkivel.)

– Jól látom, hogy büntetőjogot olvas? – tette fel az újabb kérdést.

– Jól látja – válaszoltam anélkül, hogy felnéztem volna.

– Értem. Jogásznak készül…

– Nem készülök jogásznak – (az ördög vigyen el innen téged, de minél előbb! – gondoltam magamban.)

– Akkor miért tanul büntetőjogot, megkérdezhetem? Gondolom, nem szórakozásból.

– Már megkérdezte – válaszoltam. (Miért kérdezi, hogy megkérdezheti-e, amikor már megkérdezte? Olyan, mint a pióca, képes rám tapadni. A gyerekkoromban a „Kubik” gödörben fürdés közben történt meg velem utoljára, hogy pióca szívta a véremet.)

Akár, szórakozásból is tanulhatok büntetőjogot, ha éppen olyan kedvem van, nem gondolja? – kérdeztem.

– Mivel foglalkozik?- volt a következő kérdése.

– Most, éppen tanulással. (Azért sem mondom meg, ennek a tapintatlan nőcinek  a foglalkozásomat – határoztam el. Rám tapadt, mit egy vámpír, aki leszívja a véremmel együtt az energiámat is. Megvan! Energiavámpír. Végre megtaláltam a helyes szót. Most olyat mondok neki, amin elgondolkodhat… legalább egy rövid időre csenden marad.)

– Jogalkalmazó vagyok – válaszoltam röviden.

– Nem jogkövetőt akart mondani?- kérdezte.

(Ez a nő teljesen idiótának néz engem.  Ilyen csinos nőnek, akinek szürkés-kék szeme van, akkora lehet az agya, mint egy dió. Összecsuktam a könyvet úgy, hogy a hüvelykujjam volt a könyvjelző, a szemébe néztem és kioktatom, ha megsértődik az sem baj. Legalább csendben marad.)

– Ezek szerint nem értette meg a válaszomat: jogalkalmazót mondtam. Mindenki jogkövető, aki betartja a jogszabályokat. Mielőtt megkérdezi, ki a jogalkalmazó, elmondom kérdés nélkül: vannak olyan állami, vagy magán cégek, amelyek munkájuk során alkalmazzák a parlament által akkreditált, vagy más szóval a jogalkotók által hozott jogszabályokat. Az ott dolgozó emberek a jogalkalmazók. Soroljam? Például a rendőrség, ügyészség, bíróság, adóhatóság, államigazgatási szervek dolgozói. Magánszférában például az ügyvédek. Láttam, hogy ledermedt egy pillanatra. Töprengett egy ideig. Tanácstalanságba burkolózott néhány percre.

– Valamit hibásan fogalmaztam meg? – kérdeztem halvány mosollyal.

– Amit elmondott, az helytálló. De mi a „fene” lehet a foglalkozása? Erre nem válaszolt! – kérdezte feldúltan, faragatlanul.

Mikor ezt kérdezte, már újból, a kinyitott könyvet olvastam.

– Most, úgy tűnik, felbosszantottam. „Fene” foglalkozásról még nem hallottam. Nagyon szeretné tudni a foglalkozásomat?  kérdeztem úgy, hogy  fel sem néztem. (Te, szürkés-kék szemű macska. Pont ilyen kék szeme van a zártkertünkben lévő cicának.) – ezt sem mondtam, csak gondoltam.

– Ne idegesítsen fel! Most, hogy kioktatott, még kíváncsibbá tett, meg azért is mert ilyen titokzatos. Igen, szeretném tudni mi a foglalkozása?! Mondja meg. Kérem, ne rontsa el a napomat! Nagyon kérem…

– A nagyon kérem befejező mondat tetszik nekem, a követelő nem. Először is.  Ön idegesít engem már körülbelül harminc perce, vagy már több is. Másodszor: „Aki kíváncsi, az hamar megöregszik” – így szól a közmondás. (Azért sem mondom meg neki a foglalkozásomat! Nem én!)

– Maga azzal ne foglalkozzon, hogy mikor öregszem meg. Maga hamarabb megöregszik, mint én, egy két-évvel biztosan, enyhített egy kicsit a haragján. Én ügyvéd vagyok. Mielőtt megérkezek a célállomásra… pontosítok, mielőtt elhagyom a vonatot, még bemutatkozom, rendben van?

– Mikor száll le a vonatról? – kérdeztem.

– Kecskeméten – válaszolta.

– Jó, akkor még van idő. Mit is kérdezett? Ja, igen, mi a foglalkozásom? Meggondoltam magamat, mégis válaszolok: Sírásó vagyok. Ez a foglalkozásom – mondtam, miközben a szemébe néztem.

– Ne vicceljen. A sírásóknak mióta kell jogot tanulni? Megkérdezhetem?

– Már megkérdezte. Azért, mert a halottnak is vannak jogai. Furcsa, nem? Éppen most olvastam erről, tessék – mutatom – ott van kinyitva a könyvem, amit olvasok. De Ön, mindig kérdez, így csak 30-40 perc után jutottam a jogszabályi tényállás végére. Sőt, a szabálymagyarázatokat is tudni kell. Vizsgakérdés.

– Mi a vizsgakérdés címe?

– Beszéljen a Kegyeletsértés bűncselekmény törvényi tényállásáról, fejtse ki, mikor vétség a kegyeletsértés és mikor bűncselekmény. Mi a különbség a becsületsértés, a rágalmazás és a kegyeletsértés között? Tessék, kedves ügyvédnő, segítsen értelmezni. Szívesen meghallgatom. Ha elmagyarázza, talán meg is értem.

– Fogalmam nincs, ilyen ügyem még nem volt… Miért kell ezt Önnek tudni, ha sírásó?

– Azért, mert vizsgakérdés. Egy kis szünet után folytattam: egyébként azért is, mert a halottnak is vannak jogai. Már mondtam, de nem méltóztatott meghallani. A sírásóknak azért kell ismerni a jogszabályt, mert a halott emlékének meggyalázása bűncselekmény.

– Ez igaz! – helyeselt.

– Ennyi? Látom a szemén, hogy fogalma sincs, hogy miről beszélek. 

Segítek, ha megengedi és méltóztatik idefigyelni. A halottakra kegyelettel emlékezünk. Mit mond a pap a temetésen?  „Emlékét kegyelettel megőrizzük”. A temetési szertartásnak megvannak az etikett (írott) és íratlan szabályai, aki ezt megsérti, kegyeletsértést követ el. Temetés közben nem szabad illetlenül viselkedni, mert az is kegyeletsértés, a kunhalmok széttúrása, kegyeletsértés. Az elhunytak tiszteletének zavarása, az elődök sírhelyének megrongálása, emlékének beszennyezése kegyeletsértés, stb.

– Ezt értem – válaszolta.

– Van egy nagy különbség a becsületsértés és rágalmazás, valamint a kegyeletsértés között. Az előbbi, élő személyére tett sértő megjegyzés becsületsértés, vele kapcsolatban igaztalan állítások rágalmazás, hatóság előtt, bűncselekménnyel összefüggésben tett hamis álltás, hamis vád büntette. A halott emlékének becsületsértő megsértése, vagy ha a rágalmazással az emlékét besározzák, az kegyeletsértés és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha nagy nyilvánosság előtt követik el, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ezeket a sírásoknak is tudniuk kell, mert ez is szakma. Milyen mélyre kell a sírhelyet kiásni ez is szabályozva van. Hogyan kell elhelyezni a koporsót, milyen körültekintéssel, hogyan kell viselkedni a sírásoknak a temetés alatt, szabályozva van.

Látom, már készülődik a leszálláshoz, közeledik a célállomás. Van kérdése ügyvédnő?

– Nincs. Jelesre vizsgázott, gratulálok. Ha én lennék a vizsgaelnök, a feleletére jelest adnék!

– Most már elhiszi, hogy sírásó vagyok? – ez az utolsó kérdésem.

– Meggyőzött, elhiszem – válaszolta. Mindjárt Kecskemét állomás. Leszállok. További jó tanulást…

Elköszönt, bemutatkozás nélkül. Jobb így… azt gondolom kényelmetlenül érezte magát. Most pedig beismerő vallomást teszek, közel negyven év elteltével: Megszívattalak kislány, ugyanis bűnügyi nyomozó vagyok… azon a napon államvizsgáztam büntetőjogból, sikeresen… Meg kellett volna mondanom? Most már mindegy…

Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.
- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató