Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Megnyílt Molnár-Farkas Olga festménykiállítása

2 607

Péntek délután zsúfolásig megtelt a Művelődési Ház emeleti kiállítórésze, sokan voltak kíváncsiak Molnár-Farkas Olga festményeire. Olgának ez volt az első önálló kiállítása, korábban még „nem mutatta meg” alkotásait.

Koltainé Justin Julianna, a szentesi „Kurca-parti Festőparty” program alapítója mutatta be az alkotót, s nyitotta meg a „Szavak nélkül” című kiállítást, majd Kovács Éva festőművész, rajztanár ajánlotta a közönség figyelmébe a festményeket. Közreműködött a Szegi Duó, dr. Antal Péter és Gila László népszerű dallamokat játszott hegedűn.

A kiállítás a Művelődési Ház nyitvatartási idejében látogatható 2021. október 15-ig.

A programról fotók és teljes videófelvétel készült, amely megtekinthető a Szegvár Online-on és a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban.

Molnár-Farkas Olga és Koltainé Justin Julianna

Koltainé Justin Julianna beszéde

Szeretettel és tisztelettel köszöntök minden kedves megjelent vendéget, itt a szegvári művelődési házban Molnár Farkas Olga első festmény kiállításán.
Koltainé Justin Julianna vagyok a szentesi kurcaparti festőparty élményfestés csapat egyik megálmodója és megvalósítója. Társam Kovács Éva Festőművész és rajztanárnő, akivel 3 éve töretlenül és óriási lelkesedéssel haladunk előre élményfestések szervezésében és megvalósításában. Az elmúlt 3 évben számtalan résztvevőnk volt, akiknek a kikapcsolódáson túl, a festésen keresztül jó érzéseket, önbizalmat, és bizonyítékot tudtunk adni ahhoz, hogy mindenki képes festeni.
Megtisztelőnek érezzük azt, hogy Olga bennünket kért fel első kiállításának megnyitására. Ennek oka talán abban rejlik, hogy az elejétől fogva sokszor megfordult nálunk a festőesteken.
Engedjék meg, hogy egy kis játékossággal kezdjem a felvezetést.
Képzeljék el azt, hogy megjelenik önök előtt a Tündér, aki a varázspálcájával suhintva bármit oda tud varázsolni. És azt mondja:
“Van 3 kívánságod, halljam a legnagyobb álmaidat, és tüstént teljesítem is! De gyorsan mondd, mert ha egy percen belül nem mondod meg, akkor itt azon nyomban nagy baj lesz!”
Vajon meg tudnánk mondani egy perc alatt, hogy mi a 3 legfőbb kívánságunk?
Nem baj, ha nem, mert az emberek egyrésze még egyet sem tudna. Valahol az út során sokan elveszítjük azt a képességünket, hogy álmodjunk egy nagyot, aztán mondjuk ki a varázsigét és suhintsunk egyet a varázspálcánkkal, hogy az álom valósággá váljon.
Ha itt megállunk egy picit! Mit is jelent ez?
ÁLMODJ, MONDD KI A VARÁZSIGÉT, SUHINTS egyet a pálcával, hogy valósággá váljon
Álmodj!
De mi is az álmodás? Az, hogy elképzeljük, milyen lenne az, ha minden tökéletes és ideális lenne.
De aztán az út során lehet, hogy sokszor letörik az álmainkat, vagy a valóság nem azt az irányt mutatja, esetleg akadályokba ütközünk, amik eltérítenek. És lehet, hogy nem minden álom teljesül úgy, mint ahogy azt megálmodtuk.
Mondd ki a varázsigét!
Egy tündérmesében ez egyszerű, mert ott van egy Tündér, aki ismeri a varázsigét.
A mesék mindig tanítanak valamire. és valamit máshogy mondanak el. Ezért értelmeznünk kell őket.
A mondd ki a varázsigét egyik értelmezése lehet az is, hogy kimondjuk azt, amit akarunk. Kimondani valamit, már egy elköteleződés, egy felelősségvállalás. Mert ha kimondom, akkor már komolyan is gondolom.
Suhints egyet a varázspálcáddal!
Egy tündérmesében valóban van varázspálca, amivel ténylegesen lehet suhintani. De mi is a suhintás? A suhintás nem más, mint cselekvés. Valamit tenni, hogy az a dolog létrejöjjön. Ha a Tündér nem suhint, akkor hiába mondta el a varázsigét. Az is megtörténhet, hogy suhint, de nem történik semmi. Lehet, rosszul suhint? Vagy rossz a varázspálca? Vagy nem bízik és nem hisz magában?
Amikor elhiszed, hogy amit megálmodtál, sikerülni fog, amikor a megfelelő dolgokat teszed meg annak irányába, és amikor a megfelelő eszközöket használod hozzá, akkor elkerülhetetlen, hogy sikerüljön.
És ezzel a mesés, játékos gondolatmenettel értem el oda, hogy Molnár Farkas Olga festőnknek egy álma teljesedett ki itt és most a szemünk előtt. Álmodott, kimondta a varázsigét és suhintott a megfelelő eszközökkel, hogy az álma valóra váljon. Olgának nem csak az volt a célja, hogy jól érezze magát festés közben, hanem az is, hogy képei másokat is gyönyörködtessenek. Megmutassa azt, hogy elhitte, olyan dolgokra képes, amikről a fejében lehet más elgondolás volt korábban.
Ő, mert álmodni és cselekedni, hogy az álma valóra váljon.
Olga Szegváron él a családjával, a szomszédos Takarékbankban dolgozik 12 éve. Szabadidejét hasznosan szereti tölteni, több hobbija is van. Akik ismerik, tudják, hogy “nagy horgász” hírében áll, gyakran megtalálható a helyi vízpartokon.
Elmondása szerint mindig nyitott volt az alkotás felé, a festészet régóta érdekeli, de sokáig nem tudta hogyan fogjon hozzá. Az első lépéseket akkor tette meg, amikor eljött hozzánk egy élményfestésre. Aztán jött rendszeresen, elsajátította a különböző festési technikákat, ecsetkezelést. Ő volt az, aki mindig elsőnek érkezett és nem tudta abbahagyni a festést. Mindig utolsó volt, aki távozott, mert a tökéletesre törekedett.
Nagy élmény volt számára, amikor 2 éve felkértük, hogy részese legyen a Gyöngyhajú lány festőcsapatának a Szentesen megrendezett Omega kiállításon, amin ő maga is különdíjban részesült.
Egy idő után úgy érezte, megpróbál kilépni a komfortzónájából és egyedül nekifogni egy-egy alkotásnak, mindig újabb és újabb stílust/témát keresve.
Azóta is igyekszik magát fejleszteni, minél többet gyakorolni. Mindennapjai részéve vált a festészet.
A képek nagy része nem ismeretlen az érdeklődők számára, a facebook-on időnként megtekinthetők.
Olga itt kiállított képei azért különböznek ennyire témáikban, mert most olyan úton halad, ahol próbálja a határait feszegetni, mindig valami újat kipróbálni. Ilyen pl. a Föld című kép, a Szappanbuborék, vagy a gyümölcsök vízbe csobbanásának megjelenítése egy fotóművész képei alapján.
A kiállítás címe: SZAVAK NÉLKÜL
Beszéljenek hát a képek önmagukért!
Nagy szeretettel gratulálok Olga azért az útért, amit eddig bejártál, a szorgalmadért, az akaratodért, a kitartásodért és azért az alázatos hozzáállásodért, amivel haladsz az utadon.
És most átadom a szót Kovács Évának, hogy megossza velünk gondolatait.

Molnár-Farkas Olga és Kovács Éva

Kovács Éva beszéde

Szeretettel köszöntök mindenkit, aki velünk tölti a délutánt Molnár Farkas Olga, „Szavak nélkül” kiállításán.
Engedjék meg, hogy Szakonyi Károly író gondolatait idézzem, melyek összefoglalják mondanivalómat:
„A festőt megbabonázzák a világ alakzatai, tónusai; az emberi test, az emberi arc. S akkor csak azzal törődik, hogy mindazt, ami érzékeit rabul ejtette, más dimenzióban kifejezze.”
Hol kezdődik egy ember alkotóvá válása?
Van bennünk egy különleges ösztön, amely akarva akaratlan előtör belőlünk, hogy egy számunkra kedves látványt, pillanatot, hangulatot megörökítsünk. Ez az érzés olyan hatalmas erővel tör ránk időről időre, hogy fáradtságot erőt és időt nem kímélve küzdünk, hogy a megörökített dolgok visszaadják azt az élményt, azt a hatást, amit elképzeltünk amikor belevágtunk az egészbe. És amikor ez sikerül, az nagyszerű dolog.
Hogy elégedettek lehessünk a munkánkkal, véleményem szerint három nagyon fontos dologra elengedhetetlenül nagy szükségünk van.
Az első a szeretet:
A szeretet, amellyel az alkotómunka felé fordulunk.
Az a szeretet, amivel mások felé fordulunk. (Az Olgáról ez a szó az első, ami eszembe jut.)
És a szeretet, ami miatt itt vagyunk most mindannyian, hiszen akik eljöttük ma este, biztos vagyok, azért vagyunk itt, mert nagyon szeretjük az Olgát, és viszonozhatjuk ezt a szeretet, amit ő adott nekünk.
A második az akarat.
Az akarat, amellyel naiv festőként tanulja a technikákat, és nagyon sok témában kipróbálja magát, legyen az tájkép, csendélet, a modern realista stílusok világa.
Ha van akarat, az ember bármire képes. Ha van akarat, energia is van arra, hogy belevágjunk valami újba, valami olyanba, amit még nem próbáltunk, de már nagyon régóta érezzük, hogy bennünk van, csak még nem volt alkalmunk ezt kinyilvánítani. ha van akarat, akkor van tanulás, akár egy életen át, hogy jobbak és jobbak lehessünk.
A harmadik a bátorság.
Bátorság kell, hiszen a festmények által Olga önmagát is feltárja előttünk, meg meri mutatni azt a küzdelmet, energiát, amit az elmúlt években belefektetett abba, hogy alkotóvá válhasson.
Ezt a szeretetet, akaratot és bátorságot látom Olga Festményeiben, és szívből kívánok további nagyon sok sikert és örömöt az alkotómunkájában!

Molnár-Farkas Olga

SZERETET és HÁLA
Ez a két szó jut eszembe, ha a tegnap estére gondolok. Felemelő és egyben megható volt látni azt a nagyfokú érdeklődést, ami a kiállítást övezte. Nem is tudom szavakba önteni, hogy milyen sokat jelent ez nekem. Nagyon-nagyon jól esett!
Remélem, hogy a képek által én is tudtam ebből az érzésből valamit viszonozni.
Hálásan köszönöm a jelenlévők megtisztelő figyelmét és azt a sok szeretetet, amit tőlük kaptam!

Molnár-Farkas Olga

Videóalbum

Molnár-Farkas Olga: Szavak nélkül című festménykiállításának megnyitója – 2021. szeptember 24.

Fotóalbum

48 photos
2021.09.24. 002 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 002 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 003 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 003 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 004 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 004 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 005 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 005 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 006 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 006 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 007 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 007 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 008 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 008 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 009 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 009 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 010 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 010 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 011 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 011 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 012 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 012 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 013 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 013 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 014 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 014 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 015 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 015 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 016 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 016 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 017 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 017 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 018 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 018 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 019 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 019 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 020 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 020 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 021 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 021 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 022 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 022 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 023 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 023 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 024 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 024 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 025 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 025 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 026 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 026 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 027 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 027 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 028 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 028 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 029 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 029 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 030 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 030 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 031 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 031 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 032 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 032 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 033 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 033 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 001 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 001 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 034 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 034 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 035 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 035 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 036 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 036 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 037 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 037 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 038 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 038 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 039 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 039 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 040 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 040 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 041 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 041 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 042 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 042 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 043 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 043 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 044 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 044 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 045 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 045 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 046 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 046 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 047 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 047 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 048 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg
2021.09.24. 048 Molnár-Farkas Olga Szavak nélkül c. festménykiállításának megnyitója – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© .jpg

Szegvári képek, szegvári emlékek

Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.
- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató