Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Hazajött pályatársához a BC motorkocsi

1 732

Valódi időutazásban vehettem részt a Vasutazz Velünk csapatának köszönhetően, hiszen a 117 éves Fábiánsebestyén – Gádoros vonalon utazhattam a 95 éves BCmot 390-es Ganz motorvonattal.

Bede András pályamester szavait idézve „belekóstolhattam a mellékvasúti romantikába”, s tényleg megtudtam, hogyan utaztak nagyszüleink a vasút hőskorában, valamint megtanultam két kézzel, erősen markolva fogni a videókamerát úgy, hogy azt ne ejtsem el. Kisfiammal és utastársaimmal nagyon élveztük az utat, s tényleg egy nagyon különleges időutazásban vettem részt.

A BC motorkocsi Szentesre érkezésekor meglátogatta a Vasúttörténeti Emlékparkban pályatársát, a 353-as BC motorvonatot, akit immár közel két évtizede „itt hagyott” Szentesen.

Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen…

A Ganz gyárban gyártott 353-as és 390-es pályaszámú BC motorkocsi egy motorgarázsnál félévszázad becsületesen ledolgozott munka után már közel húsz éve várt sorsára, munkagéppé leminősítve Szentesen, amikor Valkai Csaba megérezte segélykiáltásukat, hiszen olyanok Ők, mint a bányafa, nyikorognak, ha baj van, megsajnálta és felkarolta Őket. Minden szabadidejében és néha még a főmunkaidőben is megszállottan dolgozott a járművek rendbetételén, kollégáit is megfertőzve rajongásával, akik nemcsak munkájukkal, de egyáltalán a nagyjavítás lehetővé tételével, mint Makra Zoltán akkori fűtőház főnök, járultak hozzá a cél eléréséhez. Az évek alatt végzett következetes munkájukat siker koronázta, a két motorkocsi két mellékkocsival sikeres műtanrendőri vizsgát tett, így nosztalgia üzemben ismét utasokkal telve lett Övéké a pálya.

26 évvel ezelőtt be akarták zárni a Szentes – Orosháza vasútvonalat a tömegesen kialakult pályahibák okán. Lelkes helyiek akkor ezt nem engedték, ma is nagyon „vigyáznak” vasútjukra, a társaság Facebook oldalt működtet „Szentes-Fábiánsebestyén-Gádoros-Orosháza vasútvonal” címmel. A vasútvonal nagy költségvetésű átépítés nélkül máig üzemel, sőt a pályasebesség a vonal nagy részén megemelésre is került, köszönhető ez a vasút szeretetének és elsősorban Bede András pályamester odaadó munkájának.

Bede András pályamester

A „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban, amikor a régi idők vasútjáról beszélgetünk, mindig előkerülnek érdekes és humoros történek, hiszen az 1970-es évek elejéig a Hódmezővásárhely – Szentes vonalon is BC motorvonatok közlekedtek. Berkecz Miklóstól hozzászólásából megtudtam, hogy a BC motorvonatokon télen szenes kályhával fűtöttek, s egyszer néhány „rosszabb” fiatal utas úgy megrakta szénnel a kályhát, hogy az pirosan izzott.

Videóalbum

Az eseményről készítettem egy 12 perces, amatőr videófelvételt. Azt szeretném kérni, hogy nézzék el a felvétel hibáit, volt a kamerámon stabilizátor, de ez így utólag kevésnek bizonyult.

Fotóalbum

21 photos
2023.10.08. 001 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 001 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 002 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 002 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 003 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 003 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 004 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 004 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 005 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 005 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 006 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 006 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 007 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 007 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 008 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 008 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 009 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 009 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 010 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 010 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 011 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 011 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 012 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 012 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 013 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 013 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 014 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 014 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 015 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 015 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 016 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 016 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 017 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 017 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 018 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 018 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 019 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 019 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 020 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 020 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 021 BC motorvonat érkezett Szentesre - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©
2023.10.08. 021 BC motorvonat érkezett Szentesre – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató