Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Megható szavalatok a szegvári versmondó versenyen

600

Először került megrendezésre Szegváron a költészet napi versmondó verseny 2024. április 11-én, a Művelődési Házban.

Magyar Zita, a Polgármesteri Hivatal munkatársa köszöntötte a versenyzőket és a közönséget, elmondta, hogy ez a versmondó verseny a Magyar Költészet Napja 60 éves évfordulójának alkalmából került megrendezésre, s április 11-e egyben József Attila születésnapja is. Köszöntőjében Janikovszki Éva: Mosolyogni tessék című könyvéből idézett pár sort.

A zsűri elnöke Pöszmet Zsolt volt, a zsűri további tagja Ternainé Kovács Anna nyugdíjas tanítónéni és Molnárné Kovács Petra, a Szegvári Forray Máté Általános Iskola könyvtárvezetője volt. Két kategóriában – alsó és felső tagozat – nyolc kis verskedvelő jelentkezett a megmérettetésre, sorsolással döntötték el, hogy milyen sorrendben történjenek a „fellépések”.

A gyermekek szépen sorban, ki bátrabban, ki kissé félénken állt ki a közönség elé, hogy előadja azt a költeményt, amivel a versenyre készült.

Pöszmet Zsolt, a zsűri elnöke elmondta, hogy a felnőtt kategóriában nem volt jelentkező, talán jövőre bátrabbak lesznek a „nagykorúak”. Hozzátette, hogy ezt a szavalóversenyt a jövőben szeretnék minden évben megtartani a Magyar Költészet Napján.

Az alsó tagozat kategóriában harmadik helyezést ért el Szép Luca Panna, második lett Takács Ármin, az első helyezést pedig Keller Gabriella érte el. A felső tagozat kategóriában különdíjat kapott Hegyi Viktória, harmadik helyezett lett Tóth József, második helyezést ért el Szép Kata Sára, az első helyezett pedig Bozó Kitti lett.

A programról 38 válogatott fotót és egy 18 perces amatőr, 4K-s felbontású videót publikáltam. A videó a Szegvár Online mellett megtekinthető okos TV-n is, a Youtube alkalmazással a @purgelzoltan csatornán.

Videóalbum

Versmondó verseny – 2024. április 11.

Fotóalbum

38 photos
2024.04.11. 001 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 001 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 002 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 002 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 003 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 003 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 004 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 004 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 005 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 005 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 006 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 006 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 007 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 007 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 008 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 008 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 009 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 009 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 010 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 010 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 011 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 011 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 012 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 012 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 013 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 013 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 014 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 014 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 015 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 015 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 016 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 016 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 017 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 017 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 018 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 018 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 019 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 019 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 020 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 020 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 021 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 021 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 022 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 022 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 023 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 023 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 024 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 024 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 025 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 025 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 026 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 026 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 027 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 027 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 028 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 028 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 029 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 029 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 030 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 030 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 031 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 031 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 032 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 032 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 033 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 033 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 034 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 034 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 035 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 035 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 036 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 036 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 037 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 037 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 038 Versmondó verseny - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.11. 038 Versmondó verseny – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató