Ma 19 órakor közölte a Katasztrófavédelem sajtószolgálata, hogy baleset történt Szegváron, a Dózsa György utca 17. sz. alatt (a főút körforgalom és a!-->…
Fának csapódott egy személyautó Szegvár közelében – tájékoztatott a Rendőrség Rutin Útinfó szolgálata.
A balesetben egy gyermek is megsérült, érte!-->!-->!-->…
Szegváron, a Kinizsi utcai, sorompóval biztosított vasúti átjárót szeretnék biztonságosabbá tenni. Céljuk, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a!-->…
Február 10-én este baleset történt Szentes és Szegvár között, mert egy figyelmetlen sofőr belecsapódott egy előtte haladóba. A balesetben két felnőtt!-->…
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleménye.
Mintha otthon lenne, olyan természetességgel vitt el egy autót egy mindszenti férfi!-->!-->!-->…
Baleset történt Szegváron, a Kinizsi u. 62. sz környékén, a vasúti átjáróban. Ma 16.45 órakor egy személygépkocsi a lecsukott sorompónak ütközött.
!-->!-->!-->…
A rendőrök elfogtak egy férfit, aki évek óta bujkált a hatóságok elől, mert nem kezdte meg börtönbüntetését, amit halált okozó bódult járművezetés!-->…
Fának ütközött egy személyautó a 45-ös főút 32-es kilométerénél, Szegvár térségében, a derekegyházi elágazás közelében, írja a Csongrád-Csanád Megyei!-->…
A tegnapi, Szegvár-Mindszent között történt súlyos balesetről az RTL Klub Híradó műsora is beszámolt.
https://youtu.be/G_8epRbGrGw
RTL Klub!-->!-->!-->…
A Szegvár Online is beszámolt a tegnap Szegvár és Mindszent között történt közúti balesetről.
Mint megtudtuk, hosszú órákon keresztül küzdöttek a!-->!-->!-->…
A Rendőrség tájékoztatása szerint személyi sérüléssel járó baleset történt a 4521-es számú úton Mindszent és Szegvár között.
A baleset 2021.!-->!-->!-->…
Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere közleményt fogalmazott meg Facebook oldalán a mai sajnálatos balesetről, melyet itt is közlünk.
Kedves!-->!-->!-->…
Cikkünket frissítettük Donka Ferenc fotóival
Egy személyt szállítottak kórházba, amikor egy kölcsönkért jobbkormányos autóval több fának is!-->!-->!-->…
Ketten sérültek meg, amikor a csúszós úton fának csapódott egy személyautó Szegvár határában.
A téli gumival felszerelt Ford Mindszent felé!-->!-->!-->…
Forrás: Katasztrófavédelem, Délmagyarország. Fotók: Donka Ferenc.
Árokba hajtott és a tetejére borult egy személyautó a 45-ös főút („Vásárhelyi!-->!-->!-->…
Szabó Szilvia r. százados, a Csongrád-Csanád megyei Rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatott arról, hogy ma 11 óra körül baleset történt Szegváron,!-->…
Árokba csúszott egy személyautó hétfőn késő este Szegváron, a Kinizsi utcában - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Tizenegy!-->!-->!-->…