Ma délután egy hullámzó hidegfront hatására zivatar keletkezett térségünkben, amelyet felhőszakadás, szélvihar és kisebb jégeső kísért. Az intenzív vihar után készítettem az alábbi fotókat Szegváron,!-->…
Ma délután a Lándor-tó környékén készítettem fotókat. Az ősz itt is varázslatos színűvé varázsolta a partmenti fákat, a Tisza-gátat és a Tisza árterét – a fotókon a természet szinte minden!-->…
Csodálatos őszi színek kavalkádja tölti meg Szegvár központját - bár a Nap ereje ilyenkor már bágyadtabb, azért még jut a napsütésből szépen. Lassan vége a „vénasszonyok nyarának”, holnaptól!-->…
A csillagászati ősz szeptember 22-én 14 óra 43 perckor kezdődött, ekkor következett be ugyanis a nap-éj egyenlőség. Bár még sok helyen tartják a zöld színeket a fák, de már érezni az ősz hangulatát,!-->…
…S szép, mint mindig, énnekem…
Idén kissé későn kezdtek színesedni a levelek, sok még köztük a zöld, pedig ez inkább október elejére, közepére jellemző. Rövidülnek a nappalok és az éjszakák is!-->!-->!-->…
Ma délután a lebukó nap egyre gyengülő fényében készítettem néhány fotót a Kórógy-tó – Kórógy-ér – Száraz-híd – Újfalusi temető útvonalon.
Vegyes témájú és hangulatú képeket készítettem, például!-->!-->!-->…
Tegnap láthattatok képeket az őszi Holt-Tiszáról és a Lándorról, ma pedig a faluközpontból „hoztam” 21 őszi színekben és fényekben gazdag fotót.
Aki szeretné „élőben” megtekinteni az őszi!-->!-->!-->…
Ma délelőtt, ezen a szép őszi napon kisfiammal kirándultunk egyet a szegvári Tisza-gát, a Holt-Tisza és a Lándor környékén, ahol csodálatos napsütésben, igazi aranyló, őszi színeket sikerült!-->…
Ma délután sikerült néhány őszi képet készítenem kis falumban. A fotózást a ma megújult körforgalomnál kezdtem, majd a Kossuth tér – Kurca sétány – Szent-János szobor – Hunyadi utca – Víztorony –!-->…