Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Szegvár Nagyközség Polgármesterétől… – Új polgármesterünk első levele a falu lakosságához

0 59

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Tisztelt szegvári lakosok!

Szeretnék köszönetet mondani önöknek, hogy megtisztelték a választásokon résztvevő polgármester és képviselőjelölteket azzal, hogy szavazataikkal támogatták őket. Külön köszönetet szeretnék mondani azoknak a választópolgároknak, akik támogattak szavazataikkal és munkájukkal a választások során.
2007. évből már csak három hónap van vissza, amit elsősorban a jövő évben elindítandó új programok, megújult működés előkészítésére kell fordítani. Ez a három hónap arról kell, hogy szóljon, hogy hogyan sikerül megmozdítani a települést, megszerezni a támogatást a változásokhoz.
Első és legfontosabb lépés, hogy kinyissuk az önkormányzat működését, hogy megfelelő tájékoztatást kapjon a lakosság a tervekről, az előttünk álló feladatokról. Ez jelenti egyrészről az elképzelések sajtó nyilvánosságát. Ebben a megyei lap mellett a legfontosabb partnerek helyben adottak: helyi újság, hírportál, Civil Tv. Ez utóbbival kapcsolatosan komoly kritikai észrevételeket fogalmaz meg folyamatosan a lakosság, mivel kevés a szegvári műsor az egyébként szegvári alapítású televízióban. Emiatt felül kell vizsgálni a televízió és az önkormányzat kapcsolatát, egyeztetni szükséges egy egészségesebb műsor struktúra kialakításáról. Remélhetően a televízió működtetői megértik, hogy milyen fontos szerepe lehet a Civil Tv-nek a szegvári fejlesztési folyamatokban és meg is adják ehhez a szükséges médiatámogatást. Ez az eddigi önkormányzati támogatások ismeretében egyébként el is várható. 
Még az idei évben elindítanánk – a programommal összhangban – azokat a tematikus találkozókat, amiken áttekintenénk a falu jelenlegi helyzetét és azokat a lehetőségeket, amelyekkel élhetünk. Így terveim szerint sor kerül olyan találkozóra, aminek a témája a közbiztonság, a mezőgazdasági üzemek helyi tevékenysége, a helyi környezetvédelmi problémák, a vizeink állapota, a turizmus, idegenforgalom és a kultúra ügye. Ezekre a találkozókra mindenképpen meg szeretnénk hívni olyan eladókat, akik tágabb összefüggéseiben mutatnák be az adott témát.
A programom sarkalatos pontja volt, hogy vonjuk be a helyi közösségeket az önkormányzat döntési, döntés előkészítési folyamataiba a Civil Tanácson keresztül. Ennek az előkészítése már a nyár elején elindult, csak időlegesen felfüggesztettük a választások miatt. Ezt a folyamatot befejezve reményeim szerint a jövő év első felében már elkezdődhet ez az új együttműködés az önkormányzat és a közösségek között. Addig azonban sokat kell tanulnia mindkét oldalnak. Az önkormányzati munkában meg kel találni a valós helyét ennek az új szereplőnek, a civil oldalnak pedig fel kell készülnie arra, hogy a valós véleményt, valós alternatívákat tudjon megfogalmazni a tervezett döntésekről. Ezt a munkát én jóval többnek gondolom, egy „beszélgettünk egy jót, aztán mindenki megy a dolgára” típusú együttműködésnél.
Ezen túl vannak olyan feladatok, amit meg kell oldanunk, mivel bosszantják a lakosságot és rontják a faluképet. Ilyen feladat például a belvíz elvezető árkok kijavítása, vagy a Kastély melletti illegális szemétlerakó megszűntetése. Ez utóbbival kapcsolatban többször kértem, még mint képviselő, hogy tegyen valamit az önkormányzat, de nem történt semmi. Ott a gyönyörű Kastély és tőle 50 méterre a Kurca-parton meg egy hatalmas szemétkupac, egy bekerítetlen magántelken. Nem is szép, meg ráadásul szennyezi a vizet is. Úgy gondolom rendet kell teremteni a közterületeinken és a környezetünkben, e nélkül nem lehet túrizmus fejlesztésen gondolkodni.
A polgármesterségem első időszakának a fő kihívása, hogy megteremtsük az együttműködés keretit, hogy bevonjuk a lakosságot a fejlesztési folyamatba. Ehhez szükséges azonban az is, hogy a képviselő-testület is tudjon együtt dolgozni. Most a ciklus elején le kell ülnie a testületnek és meg kell határozni, hogy merre megyünk előre, milyen konkrét célokat tűzünk ki magunk elé rövid és hosszú távon. Rendezni kell az esetleges személyes konfliktusokat, ki kell beszélni a problémákat. Őszinteség nélkül nincs hatékony munka és most hatékony munkára van Szegvárnak szüksége. Azt tervezem, hogy a képviselő-testület elvonul és bezárkózik kétszer 2 napra és meghatározza az elkövetkező időszak stratégiai céljait és az ezeket megvalósító konkrét döntéseket. Ezek a döntések bizonyosan érinteni fogják a Polgármesteri Hivatal, az intézmények működését, sőt lesznek személyi döntések is. Egy a lényeg, hogy a testület jusson egyezségre ezekben és vállalja is a döntéseket a falu előtt, még akkor is, ha az időlegesen feszültséget, konfliktusokat gerjeszt az érdekeikben sértett, csekély számú embernél. Nagyon határozottan úgy gondolom, hogy meg kell szabadulnia Szegvárnak néhány tehertől, a fejlődést akadályozó, az egyéni érdekeit előbbre soroló munkatársaktól, racionálisan és a korábbinál nyilvánosabban kell működtetnünk a települést. Ennek a szegváriak csak az előnyeit fogják érezni, az önkormányzat alkalmazottai pedig a nagyságrendekkel megnőtt munkát és a felgyorsult tempót. És ez így is van jól.

Tisztelettel: Gémes László

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató