Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Feri fanatizmusa

0 133

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. – mondják az arabok. Pedig így éreztem két hete a szentesi Sportcsarnokban. Kb. tíz éve Csongrádon, a Gardino Kupán volt hasonló érzésem, mikor a fővárosi Csepel ellen játszottak az azóta felcseperedett 87-es gyerkőceink. Az akkori 1:1 óriási siker volt az egyik vezető nevelőegyesület ellen. Hogy hová jutnak? Erre a kérdésre az Élet fogja a választ megadni. Ám az az összetartozás lenyűgöző volt, ahogyan a szülők, a barátok és az ismerősök szurkoltak a „kis” tehetséges csapatnak!
És most megint libabőrös lett a lelkem.
Mikor a konferanszié szavai fölhangzottak, mindannyian éreztük: itt valami különleges csoda van készülőben. Lélegzet visszafojtva várakoztunk. Láttam jó néhány fényes szemecskét. Teli volt a nézőtér varázslatokkal. Kati, Kata, Katus, Zsuzsi, Márti és sorolhatnám. Apukák és anyukák, nagypapák és nagymamák. A két csöppség – Réka és Zsófika egymást ölelve ünnepelt. Pedig még ezután vette kezdetét az igazi varázslat:
A színpadon a The Gaggle, a Fecsegő Lányok!
A közönség (lehettünk vagy ötszázan) meghatódottan figyelt, mert a jóslat beteljesedett. Kezdetét vette a februárban megígért The Gaggle-láz!
A kétórás esti programban már addig is fantasztikus produkciókat láthattunk a művészeti iskola táncosaitól. Tyukodi és mezőfalvi táncok, újszentesi és szentesi motívumok váltakoztak az újhullámos hipp-hoppal fűszerezve.
A Nyári Moderntánc Est fénypontja lett a Fecsegő Lányok briliáns műsora. Szerencsére ott volt a TV és megörökítette az örökkévalóságnak az ősbemutatót! A két dal garantáltan sláger lesz, hiszen a közönség reakciója egyértelmű. A refrént már együtt énekelték a két csodálatos énekesnővel. Fanny (Kolozsvári Fanni) és Kata (Tóth Kata) elvarázsolt bennünket. Ők ketten a másik négy lánnyal mesés körtáncot lejtettek a színpompás színpadon. A két „kicsi”, Saci (Váczi Sára) és Orsi (Gajda Orsolya) bámulatos összhangban volt a két énekes-táncossal és a két másik nagylánnyal, Nikivel (Farkas Nikoletta) és Katával (Rimóczi Kata). Ő – Kata – vendégtáncosként tökéletesen helyettesítette a néhány hete megsérült Dettit (Gajda Bernadett). Csodálatos az az alázat, mikor Kata arról beszélt, hogy mekkora boldogság volt a lányokkal a szűk egy hetes felkészülés és azután az előadás.
Az első dal, a Szabad élet vár! (zeneszerző: Kulbert György) ritmusai pirosra vert tenyereket keltettek, míg a másik, a Hegedűtánc (zeneszerző: Murphy, Mészáros Gábor) után a konferanszié sokáig nem tudott megszólalni a tomboló közönségtől:
„Nagyon szerencsések vagyunk, hogy mi lehettünk az elsők, a Fecsegő Lányok bemutatkozásában!”
Kész van egy harmadik szám is: Hűtlen címmel. Ismerős a cím. Igen, méghozzá az EDDA stúdiójában készült el! Pataky Attila boldogan írta alá az engedélyezést, hiszen szinte tökéletes a földolgozás. Ne felejtsük el, hogy 11 és 14-15 éves lányokról van szó! Közel egy év kemény munkája érett be.
A lányok gőzerővel készülnek: július 7-én Tóparti buli lesz Szegváron, míg 14-én Kurca-parti Koktél Party Szentesen. Érdemes lesz megnézni!
Óh, jaj! Valaki nagyon hiányzik a táncból! Róla még nem is beszéltünk, pedig a Fórumos Besesával (Bessenyei Sándor Egerből) szinte csak róla áradoztunk (ja, meg a csajokról). Besesa csak azért utazott ide kétszáz kilométert, hogy a lányokat láthassa! De akkor ki hiányzik?
Aki egy hétig tanította be a csajokat, hogy ilyen tökéletes legyen az előadásuk: igen, ő a Feri! Adamovich Ferenc a fővárosból, a NOX-ból! Ő most jelenleg Párizsban táncol, előkészítve a NOX európai turnéját.
Nahát, ez a Feri is egy varázslat! Sokat beszélgettünk – már hazafelé Pestre – a kocsiban. Hátul a csajok, Fanni és Kata traccsoltak, mi középen Besesával egymás szavába vágva kérdezgettük Ferit, ő pedig közvetlenül válaszolt. A legizgalmasabb kérdés volt: a fanatizmus.
Feri szerényen és sokkal egyszerűbben fogalmazott: ez a szeretet. Micsoda nagyság! Két éve NOX-os. A NOX az ajándék. Együtt táncolhat Nagy Tamással vagy Torma Zsolttal, az ország egyik legnagyobb koreográfusával (Experidance), aki nem mellékesen csongrádi születésű. Ez egy kihívás, de egyben hivatás is. De nem ragozza túl! Egyszerűen csak: ez az élete. A tánc. Mikor a színpadra lép. Mindig arra gondol, hogy a közönség úgy menjen haza boldogan: Igen, ezt akartam.
Briliáns, ahogy beszél: Szeretem, mert ez az életem. A mi Fecsegő Lányainkat is nagyon megkedvelte. Szerinte óriásiak! – mondja ezt egy NOX-os, vezető táncos! Pestiesen szólva: Nem semmi!
Sok kérdésünk volt, de még mennyi kérdés keletkezett! A menedzsment vezetője csak szerényen válaszolt:
„Ne szaladjunk el, nem sietünk”
Pedig megint jó volt Besesa kérdése:
„Csillagok születtek?”
Lehet. Az a fölfokozódott mámor azt mutatja: sláger lesz. Slágerek lesznek.
Ja, a végére. Azért nagyon hiányoztál, Detti! Mielőbbi gyógyulást!

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató