Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Tojásfákkal készülnek Szegváron a húsvétra

2 453

Megjelent a Délvilág 2020. április 11-i számában

Két szomorú eperfa is vidámmá változott a településen, mert a helyiek több száz különböző tojással díszítették fel.

Csíkos, pöttyös, hímes, fonott, sőt, még mézeskalács tojás is került az ágakra. Mivel a polgármesteri hivatal előtt lévő fák csak később kezdik kibontani a le­velüket, így jól látszik rajtuk a sok-sok tojás.

– Már az advent időszakában gondolkodtunk az idei prog­­ra­mokon. Akkor döntöttük el, hogy húsvét előtt tojásfát állítunk és számos programot szervezünk a gyerekeknek. A koronavírus-járvány sajnos közbeszólt. A programok elmaradtak, de a tojásfáról nem mondtunk le. Nem is egy, hanem két fánk is lett – mondta Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere.

Sokan vittek hímes tojást a fákra. Ahogy híre ment a kezdeményezésnek, egyik vonzot­­ta a másikat.

A tojásfa ezer színű lett. Vannak rajta műanyagból ké­szültek, és igazi, kifújt tojások is, amelyeket matricával díszítettek, vagy díszesre festettek. Láttunk pöttyöseket, csíkosakat, virágosokat és egyszínűe­ket is. Volt, aki hungarocellből formázott tojást, más pedig papírcsíkból szalmafonással készítette el a művét. Még mézeskalács tojás is függ a fán, sőt, kerámiatojásokat is láttunk. Az óriás, piros tojást a szomszédos bolt eladói tették fel az egyik fára. A közeli padon még két nyuszi is üldögél, amelyeket ugyancsak ügyes kezű szegváriak készítettek. Egy papírnyúllal pedig fotózkodni is lehet.

Délvilág, 2020. április 11.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató