Kihirdették a Hégető Honorka-díj nyerteseit
Idén 74 videós és fotós pályamunka érkezett a Hégető Honorka-díjra. Az idei pályázatok többsége a háborúval és a menekültekkel foglalkozott, ugyanakkor ezúttal is számtalan riport dolgozott fel égető társadalmi ügyeket. A hat videós és egy fotós nyertes alkotás mellett egy pályamű a korábbi évekhez hasonlóan a Yettel különdíját kapta. A nyertesek között a Partizán, a 444, a Deutsche Welle, a HVG, a Telex és az RTL újságírói szerepelnek.
Idén összesen 68 videós és 6 fotós nevezés érkezett az RTL korábbi szerkesztő-riportere, a 2003-ban autóbalesetben elhunyt Hégető Honorka emlékére létrehozott pályázatra. A 2022-es kiírás különös hangsúlyt fektetett a háború különböző arcait, az arra adott emberi reakciót, a sokaknak a közelmúltig megkérdőjelezhetetlen szabadságot bemutató alkotásokra. A zsűri hét pályaművet emelt ki – a Hégető Honorka-díjat a kezdetektől támogató Yettel pedig egy különdíjat adott át –, amelyek közt a szülésre készülő nők bizonytalan helyzetét, az alkoholista szülők gyermekeinek traumáit, valamint az afganisztáni helyzetet közelről megtapasztaló emberek beszámolóit feldolgozó alkotások is helyet kaptak.
„A közelmúltig a koronavírus és annak hatásai nyomták rá a bélyeget az életünkre, napjainkban pedig a szomszédunkban zajló háború vet szomorú árnyékot a mindennapokra. A hazai sajtó munkatársai sok esetben nem veszélytelen körülmények közt dolgoznak azon, hogy tudósítsák a közönséget. Az összes pályázó újságíró sokat tett azért, hogy a fontos társadalmi problémákat feltáró riportok a lehető legtöbb emberhez eljussanak. A Hégető Honorka-díj ezeknek a riportoknak a témáját és minőségét ismeri el.”
– mondta Kotroczó Róbert, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumi elnöke, az RTL hírigazgatója.
A Hégető Honorka-díj idei nyertes pályázatai:
A Hégető-díjra idén először pályázott a Partizán, amelynek újságírója, Bíró Danijar az orosz-ukrán háborút személyes történeteken keresztül feldolgozó portré-sorozatot készített, ’A háború arcai’ címmel.
Halász Júlia, a 444 egykori újságírója ’Egy év hálapénz nélkül: sosem volt még ennyire bizonytalan a szülő nők helyzete Magyarországon’ című filmje az állami ellátásban szülő nők megpróbáltatásait dolgozza fel három, gyermekes anyuka tapasztalatain keresztül, akik nem nyugodtak bele a szabad orvosválasztás eltörlése okozta kiszolgáltatottságba. A riport bemutatja, hogy a szülés elsősorban egészségügyi, sőt orvosi kérdéssé vált ¬itthon, miközben annak lelki vonzata nem kap kellő figyelmet.
Molnár Fruzsina és Moskovics Judit (RTL – Házon kívül) ’Alkoholista szülők gyerekei’ című pályaműve azt mutatja be, hogy milyen alkoholista családban felnőni gyerekként. A riportban magukat felvállaló és inkognitóban maradó megszólalók vallanak kendőzetlenül arról, hogy milyen szenvedést jelent italozó szülők mellett felnőni, valamint hogy honnan érkezhet segítség. A kisfilm második része megmutatja, hogy milyen mélyen ivódott bele az alkohol a magyar mindennapokba.
Idén először pályázott és nyert a Deutsche Welle. Tóth Olivér Márk riportfilmje ’A cigány ugyanúgy fázik, mint a magyar’ Orgován Miklósné Teca tiszabecsi kempingtulajdonos történetét meséli el, aki Ukrajnából menekülő cigányokat fogadott be. Teca családjával egész nap a menekültek megsegítésén dolgozik, és azt mondja, addig maradhatnak náluk a rászorulók, amíg csak bírja erővel.
A HVG újságírójának, Csányi Nikolettnek a riportfilmje ’Az egész agrártárca levonult Mélykútra, hogy hűtsék a tüntetők indulatait’ címmel a támogatások kétharmadának elmaradása miatt jövedelem nélkül maradt víziszárnyas-tenyésztők tüntetését mutatja be Mélykúton.
Az RTL Fókusz riportere, Garay Annamária ’Négy ember szívszorító története, akik saját bőrükön tapasztalták meg Afganisztánt’ című pályaműve négy megszólaló visszaemlékezése Afganisztánra. Miután az Egyesült Államok hadereje egy évvel ezelőtt kivonult az országból, megjelentek a szélsőségesek, akik azóta még nagyobb káoszba és szegénységbe vezették az országot, egyben ismét radikálisan korlátozták a nők jogait. A filmben egy egykori magyar békefenntartó is megszólal, valamint egy 8 éve még Afganisztánban élő testvérpár is elmeséli sötét gyermekkori emlékeit.
Garay Annamária a díjátadót hosszú évek óta támogató Yettel különdíját is megkapta. A ’Fél éve még az ukrán iskolapadokat koptatták, most életük első magyarországi évzárójára érkeztek’ címmel nevezett film belső Ukrajnából érkezett gyerekek sorsát mutatja be, akik olyan dolgokat tapasztaltak, amilyeneket egy kiskorúnak sem szabadna átélnie. Jövőjük kiszámíthatatlan, környezetükben mégis mindenki azon dolgozik, hogy legalább egy kicsit csillapítani tudja a háború okozta fájdalmakat.
A telekommunikációs szolgáltató idén úgy döntött, hogy mostantól a nyertes riportfilm alkotójának elismerése mellett a pályamű által felszínre hozott ügyet is támogatja. A Yettel célja, hogy megtalálja annak a módját, miként lehet utóélete egy filmnek, valamint hogy másokat is inspiráljon az újságírók pótolhatatlan munkájának támogatására.
A fotós kategória nyertese idén Huszti István, a Telex fotóriportere, aki szintén az ukrán-orosz háború okozta rombolást és fájdalmat mutatja be hűen díjnyertes képein.
A díjakat a zsűritagok – Keleti Éva, Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, Horvát János és Weyer Balázs újságírók, valamint Mészáros Antónia az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója – mellett Hégető Hajnalka, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumi tagja adta át.
A díjazott kisfilmek ezen az oldalon érhetők el.
A Hégető Honorka-díj támogatói: RTL, Yettel Magyarország Zrt. és a Hégető-család.
A Hégető Honorka-díjat Szilágyi Erzsébet iparművész tervezte.