Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Szárnyal a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoport

1 635

A népszerű múltidéző Facebook csoport taglétszáma ezen a héten átlépte a tízezret, s legalább még ugyanennyien követik a tartalmakat „kívülről” – azok, akik nem akarnak csatlakozni, de napi szinten látogatják a csoportot. A népszerűség egyértelműen Lucz Feri bácsi archív fotóinak köszönhető. A hatalmas fotó negatív gyűjteményből januárban újabb „adagot” kezdtem el digitalizálni, a fotók minden nap 19 órakor jelennek meg, s ezek a bejegyzések hatalmas interakciót és megtekintést generálnak a közösségi oldalon.

A „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportot 2019. augusztus 22-én – indítottam el azzal a céllal, hogy a közösséghez csatlakozó tagok Szegvár múltját, annak kultúráját, életét, mutassák be képeken, dokumentumokon keresztül. Az eltelt több mint 3 év alatt sok kedves visszajelzést kaptam Szegváriaktól és Szegvárról elszármazottaktól. Nagyon sokan követik múltidéző csoportunkat „vidékről” és környező településekről (Szentes, Mindszent, Mártély, Hódmezővásárhely, Csongrád, Szeged), de Magyarország más régióiból is vannak tagjaink. Szeretném kihangsúlyozni, hogy itt csak minőségi és politikamentes tartalom jelenhet meg, például itt nem fordulhat elő, hogy egy politikai jelölt választási füzetét publikáljuk.

A közelmúltban új rovatok is indultak. Minden nap 18 órakor a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetre emlékezünk archív fotókkal, dokumentumokkal. Állandó rovatunk a „A nap fotója”, amely minden nap 17 órakor jelenik meg. A „Napi csoportkép” rovatban a 2004-től 2018-ig készült óvodai csoportképekből, iskolai osztályképekből, és egyéb csapatfotókból láthatnak véletlenszerűen kiválasztott képet. Vasárnaponként 15 órakor Beslin László rendőrsztorijait olvashatjuk. A „Csak egy kép” rovatunkban minden este 20 órakor Lucz Ferenc dokumentarista fotóarchívumából véletlenszerűen kiválasztott fotót láthatnak. Szombattól folytatjuk Pólyáné Téli Éva testnevelőtanár fotóarchívumának feldolgozását és megjelentetését – szombatonként 15 órakor jelennek meg jelennek meg az iskolai sporteseményeken és versenyeken rögzített fotók. Az aktuális szegvári eseményekről készített fotóim természetesen a jövőben is megjelennek, de videó tartalmakat egyelőre csak a Szegvár Online-on és YouTube csatornámon teszek közzé, ennek oka az, hogy a Facebook aránytalanul rossz minőségben kódolja át a videókat, rengeteg reklámot iktat közbe, s ezért többször ezek a tartalmak élvezhetetlenek voltak.

2022-ben kicsit több mint 2000 bejegyzés jelent meg, s a statisztikai adatok szerint tavaly összesítve egymillió-hatszázkilencvenötezer megtekintést regisztráltunk. 2023-ben terveink szerint még több bejegyzés fog megjelenni, posztmenedzser programunkban jelenleg 1925 bejegyzés van időzítve beállítva 2023. december 31-ig.

Kiemelten ügyelek arra, hogy az általam „megmentett” fotók örökre fennmaradjanak az utókornak, s ne csak a Facebookon, hanem több, párhuzamos online platformon és digitális adattárolókon, fotó múzeumokban legyenek archiválva. Figyelmet fordítok arra is, hogy dátummal, leírással, a képen látható személyek neveivel lássam el a digitális archívumot, így például, ha száz év múlva valaki a családfáját kutatja, akkor könnyen megtalálhatja ezeket az anyagokat. Vagy például a mai óvodások 50-60-70 év múlva meg fogják tudni mutatni gyermekkori fotóikat unokáiknak.

A kiemelt fotón a Szegvári Háziipari Szövetkezet kosárfonó részlegének munkatársai láthatók. A fotót Lucz Ferenc készítette.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató