Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

A bajnok hazatér

1 471

A gyászoló család értesíti a barátokat, tisztelőket, hogy Huszka Mihály hamvait 2023. április 21-én, 11 órakor, az oroszlányi Munkás Szent József katolikus templomban helyezik örök nyugalomba.

(A közlemény a Huszka Weightlifting Club Facebook oldalán jelent meg.)

Huszka Mihály olimpián kétszer indult, előbb 1960-ban Rómában, majd 1964-ben Tokióban végzett egyaránt a hatodik helyen. Az 1962-es világbajnokságon ezüstérmet nyert középsúlyban, és ugyancsak a második helyet szerezte meg az 1963-as vébén. Európa-bajnokságokon szintén kéz ízben állhatott fel a dobogó második fokára.

Az 1964-es tokiói ötkarikás játékok után az Egyesült Államokba emigrált, ahol edző lett. Előbb amerikai színekben, majd ismét magyar színekben versenyezve a korosztályos világversenyeken aratott sikereket, összesen 22-szer nyert masters-világbajnokságot, és még 85 éves korában is emelt.

2012 óta élt ismét Magyarországon, hazatérése után nevelőegyesülete városába, Oroszlányba költözött.

Huszka Mihály Szegvár Díszpolgára

1933-ban született Csongrádon. Egy éves korától kezdődően Szegváron nevelkedett. Gyermek és ifjúkorát településünkön töltötte. 1950-ben ismerkedett meg a súlyemeléssel. Szegvárról egy alkalommal Budapestre ment egy jó ismerőséhez látogatóba, és akkor egy kb.: 70 kg-os csillekerék emelgetésével kezdte súlyemelő pályafutását. 1951-ben a tanulmányai miatt felköltözött Budapestre. A tanulás melletti folyamatos, szorgalmas edzéseknek köszönhetően 1952-ben már junior magyar bajnokságot nyert és magyar rekordot írtak a neve mellé. 1957-ben a kemény edzésmunkának köszönhetően a magyar válogatott tagja lett. 1957-1965 közt minden évben megszerezte a bajnoki címet, számtalan rekordot tartott. 1959-ben világbajnoki kilencedik helyezett volt. 1960-ban Rómában az olimpián könnyűsúlyú kategóriában hatodik helyezést ért el. 1963-ban Budapesten a Világbajnokságon a verseny utáni mérlegelés alapján ezüst érmes lett váltósúlyban. 1963-ban Stockholmban a Világbajnokságon szintén második lett. 1964-ben a Tokióban az olimpián hatodik helyezést ért el. 1965-ben az abszolút ranglistán második volt. 1965-1967 közt Bécsben edzősködött. 1967-ben jutott ki az Amerikai Egyesült Államokba, de a nemzeti színekben nem indulhatott, mivel az amerikai állampolgárságot a törvények alapján 5 év után kaphatta csak meg. Amerikában az 1993-évi nyugdíjba vonulásáig edzőként számos jó nevű versenyzőt nevelt és számtalan nemzetközi sikert ért el. Versenyzőként 1976-tól indul a Masters bajnokságon. Huszonöt nemzetközi és tizenöt Világbajnoki érmet nyert az Amerikai Egyesület Államok színeiben. Mint amerikai, elnyerte az évszázad legjobb amerikai masters súlyemelője címet a Grand Masters-t. Lényegében soha nem hagyta abba a súlyemelést. Nyugdíjba vonulása óta ismételten magyar színekben versenyez, és a világbajnokságokon és a masters játékokon Magyarországnak szerzi az aranyérmeket. Feleségével visszatelepedett hazánkba, Oroszlányban élnek. Szegvárhoz egész életében hű maradt. Rendszeresen visszajár településünkre, így volt szerencsénk megismerni. Élete, szerénysége példaértékű. Bebizonyította, hogy kitartással, szorgalmas munkával folyamatos sikereket lehet elérni egy életen át. A község lakossága tisztelettel követte és követi Huszka Mihály életútját, aki példaképül szolgál a felnövekvő nemzedék számára. Elsőként mondott igent a szegvári olimpikonok emléktébla avató ünnepségeken való részvételre. Azóta – közreműködésével – a Forray Máté Általános Iskolában is sor került egy emléktábla avatásra, így nem csak az idősebb korosztály, hanem a fiatalabb nemzedél előtt is ismertté és példaképpé vált élete. Huszka Mihály köztiszteletben álló személy, aki kiemelkedő munkájával, egész életművével olyan elismerést szerzett mind országosan, mind pedig elismerést nemzetközi szinten, mely hozzájárult a nagyközség hírnevének öregbítéséhez.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató